„Mindent ott kell hagyni, ahol most jó helyen van”

Amennyiben 2022-ben győz az ellenzéki összefogás az országgyűlési választásokon, megszüntetné a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) különleges jogköreit. Az MMA elnöke, Vashegyi György szeretné tudni, pontosan milyen téren nem csinálják jól a dolgukat.

Definiálná a régizene kifejezést?

A fogalom („Early Music”) a hetvenes években született, amikor a „Historically Informed Performance Practice”, azaz a történelmi kutatásokon alapuló előadói gyakorlat története kezdődött. A historikus régizene-játszás abból a feltételezésből indul ki, hogy a szerzők nem az utókor, hanem az aznapi/másnapi előadás céljára írták műveiket, ezért a remekművek megértéséhez érdemes megvizsgálni az akkori előadás eredeti körülményeit. Legyen szó korabeli akusztikáról, hangszerekről, előadói létszámról vagy zenei elvekről.

Lehet most régizenei hangszereket beszerezni?

Az eredetiek ott vannak a múzeumokban, gyűjteményekben. Mi most éppen egy olyan csembalót újíttatunk fel, mely 1775-ben Londonban épült, később akár Haydn is játszhatott rajta. És évtizedek óta készülnek kiváló kópiák is.

Miért van szükség a Haydneum – Magyar Régizenei Központra?

A nyolcvanas évek végén, amikor Európában megerősödött a historikus régizene-játszás, Magyarország már úttörő volt ebben – főleg Zádori Mária és a Capella Savaria Hungaroton-lemezei által –, de a műfajnak az intézményrendszerben nem volt rögzített helye, így finanszírozása is esetleges maradt. A rendszerváltás után egyfajta bénultság jellemezte a kulturális életet: látva a régizene-játszás finanszírozásának súlyos hiányát, 1998-ra megérett bennem egy ilyen állami központ terve. Először 1998-ban, Hámori miniszter úr számára küldtem el anyagomat, majd ezt követően – több mint 20 éven keresztül – minden jobb- és baloldali kormány kulturális vezetését is megkerestem vele: 2020 tavaszán a kormány pozitívan döntött erről és 2021-től már forrást is biztosít hozzá. Időközben kiderült, az eredeti tervet érdemes kiegészíteni az 1630–1830 közötti magyar vonatkozású zenei örökség kutatásával is, tehát a magyar régizene központ ideája kiegészült a Haydneum-gondolattal. Előbbi a régizenejátszás szervezését, finanszírozását, és magasabb szintre emelését tűzi ki célul, a Haydneum pedig a magyarországi Haydn-kultuszból több irányba „kinőve” a kutatást és feltárást segíti. Az Országos Széchényi Könyvtár Esterházy-kottagyűjteménye a nagy egyházi gyűjteményekkel együtt valóságos kincstár: e kötetek zömét több száz éve nem nyitotta ki szakember.

Fertődre viszik az Esterházy-kottagyűjteményt?

Szerintem mindent ott kell hagyni, ahol most jó helyen van, de olyan embereknek kell sokat dolgozniuk az anyagon, akik magas szinten értenek hozzá – tudományos és előadói szempontból egyaránt.

Vannak ehhez magyar szakemberek?

Szerencsére igen.

Mi fog történni Fertődön?

Fertődön most indul egy jelentős térségfejlesztési projekt, amelynek Káel Csaba a kormánybiztosa: a nagy léptékű fejlesztésnek a Haydneum egyfajta zenei-kulturális „szíve” lesz. A minták nemzetköziek: francia zene kutatása terén ilyen intézmény Versaillesban a Centre de musique baroque de Versailles, vagy a velencei székhelyű Palazzetto Bru Zane. Ezek munkájában vállal évtizedek óta oroszlánszerepet Benoît Dratwicki francia zenetudós, aki francia munkái megtartása mellett elvállalta a Haydneum művészeti vezetését is. Rá itt és most elsősorban a módszertan és a nemzetközi együttműködések egyedülálló ismerőjeként van szükségünk: Dratwicki az elmúlt években az évi félmillió euró körüli versailles-i produkciós költségvetésből – hatékony együttműködésekkel – évi 2 millió euró feletti francia barokk „terméket” hozott létre a világban. Ez ragyogó példa a közpénz hatékony felhasználására.

A nagyközönség számára mi lesz ebből érzékelhető?

Elsősorban sok-sok színvonalas koncert és fesztivál, a Haydneum-repertoár újrafelfedezése és felmutatása, valamint az itthoni régizene-játszás fellendülése: tevékenységünk súlypontját hol a repertoárra, hol pedig a régizene-játszásra helyezzük. A Haydneum rezidens együttesei a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar, de fontos célunk, hogy az említett repertoárt minél több magyar együttes minél szélesebb „saját” közönséghez eljuttassuk – sok együttműködést tervezünk, valamint más magyar régizenei előadók számára elérhetően is jelentős pályázati forrást szeretnénk biztosítani. Miniszterelnök úr felkérésére egyébként a 2020. évtől kezdődően szerepem volt a komolyzenei előadó-együttesek finanszírozásának kialakításában. Ezen állami támogatások összege – a kormány nagyvonalúságának köszönhetően – 2019–2022 között megduplázódik: 9-ről 18 milliárdra nő. Lesz tehát bőven kivel együttműködnünk.

Mitől függ, hogy a zenekarok között hogyan oszlik el ez a pénz?

Elsősorban a művészi minőség alapján döntünk, ugyanakkor mindenhol alaposan ismerni kell az előzményeket és a jelenlegi körülményeket. Vannak tisztán állami fenntartású, vegyes önkormányzati és állami fenntartású, illetve alapítványi fenntartású együttesek. Stratégiai döntés volt, hogy a hat nagy vidéki zenekart az állam közvetlenül ugyanolyan mértékben támogatja. Ez különösen fontos abban a jelenlegi helyzetben, amikor léteznek a kultúrát különböző mértékben szerető és támogató, ellenzéki és kormánypárti önkormányzatok. A helyi önkormányzat által például teljesen ellehetetlenített, önhibáján kívül a pusztulás szélére sodródott Zuglói Filharmónia javaslatomra idén tisztán állami finanszírozásba került: így sikerült megmenteni egy olyan együttest, mely egyedülállóan magas színvonalon, nagy léptékben tett és tesz a kodályi művészettel nevelésért.

A többlettámogatás elosztásával kapcsolatban aránytalanságokról beszélnek. A Zuglói Filharmónia mellett nagyon megnőtt a Concerto, vagy a Budafoki Dohnányi Zenekar támogatása is.

A tisztán állami fenntartású együttesek esetében az állam döntése, milyen mértékben támogatja őket, de a művészeti minőséget mindig figyelembe kell venni. Ha szívünkre tesszük a kezünk: ezt illetően létezik egyfajta „néma” szakmai konszenzus, még ha olykor tagadják is. Voltak egyéb szempontok is: a Budafoki Dohnányi Zenekar esetében például erősen kompenzálni kellett a kiesett tao-bevételeket. A tao terén korábban előfordultak súlyos visszaélések: ezeket meg kellett szüntetni, de a tao rendszer rajtaütésszerű eltörlésével akkor nem értettem egyet.

Nem is tiltakozott.

Az MMA elnökeként is a sajtóból értesültem a döntésről. Nem vagyunk politikai szervezet, alkotmányos köztestületként – közfeladataink elvégzésén túl – szakmai tanácsokat adunk. Tavalyi újraválasztásomkor programbeszédemben említettem: sajnálatos, hogy több, a magyar kultúrát és művészetet érintő fontos döntés az akadémiával való érdemi konzultáció nélkül született meg.

Mit gondol a kultúrharcról?

Elődöm, Fekete György elnök úr helyesen mondta: optimális lenne, ha nem a művészek vitatkoznának, hanem a műalkotások versenyeznének egymással. Továbbra is ez a cél.

Szükségesnek érzi a párhuzamos intézményrendszer fenntartását?

Ha a szakmai szövetségekre gondol, ott majdnem mindegy, hogy hányan vannak: az együttműködés lenne a fontos. Ezt hangsúlyoztam 2017-ben, első megválasztásomkor – talán kissé naivan.

Azóta egyre kevésbé van együttműködés. Megszületett a színházi törvény, modellt váltott a Színház- és Filmművészeti Egyetem. Mindez csak fokozta a széthúzást.

Bizonyos területeken harsányabbak a nézeteltérések. Azonban fontos eredmény, hogy lényeges finanszírozási kérdések végre tisztázódtak, elvégre a magyar adófizetők nagyon-nagyon sok pénzt adnak kultúrára. A nézetkülönbségeket pedig nem politikai, hanem szakmai alapon kell rendezni.

Lát erre esélyt?

Mire gondol konkrétan?

Például az SZFE történetére.

Ha a mindenkori kormány jelentős többletfinanszírozást akar rendelni egy létfontosságú területhez – például tudományhoz vagy felsőoktatáshoz –, akkor logikus, hogy változást is akar. Érdemi fejlesztés nélkül ugyanabban a rossz rendszerben – melynek hibái szembetűnőek – plusz forrás biztosítása önmagában biztosan csak pénzkidobás. A magyar művészeti szakmákkal bőven van baj: képviselőik gyakran egyszerűen képtelenek egymással egyezségre jutni, közös szakmai álláspontot kialakítani. Az államilag finanszírozott művészeti felsőoktatás helyzete például egyszerűen reménytelen a tömeg-felsőoktatás törvényi környezetében: előzetes fejkvóták alapján soha nem fogunk nemzetközileg kiemelkedő művészeket képezni, s lemaradásunk így – a jobb rendszert alkalmazó országokhoz képest – évről-évre növekszik. Fontos lenne, hogy a művészeti egyetemek vezetői sürgősen kialakítsák, pontosan milyen törvényi változtatásokat szeretnének.

Lehet ebben szerepe az MMA-nak?

Ha kérdezik a véleményünket, elmondjuk. Nem célunk, hogy átvegyük a művészeti felsőoktatás irányítását, bár abban biztos vagyok, hogy tudnánk segíteni.

El tudja képzelni, hogy a MOME, a Zeneakadémia, a Színház- és Filmművészeti Alapítvány, a Képzőművészeti Egyetem és a Táncművészeti Egyetem vezetése közös stratégiát készít?

A művészeti felsőoktatás összevonásának néhány évvel ezelőtt felmerült ötletét abban a formában nem tartottam jónak, de megismétlem: az államilag finanszírozott művészeti felsőoktatás jelenlegi helyzete a tömeg-felsőoktatás törvényi környezetében reménytelen.

Az ellenzék Közös Alap programjában az szerepel, hogy „Meg kell szüntetni a Magyar Művészeti Akadémia különleges jogköreit." Mit gondol erről?

Politikai nyilatkozatokat nem szeretnék minősíteni, de hadd kérdezzem meg: milyen különleges jogkört? A köztestületi státuszra gondolnak? Pontosan milyen téren nem csináljuk jól a dolgunkat? A parlament kulturális bizottsága MMA-elnökként eddig kétszer hallgatott meg – az Országgyűlés számára minden évünk elvégzett munkájáról részletes írásos anyagot készítünk, ennek lényegét szoktam ott szóban is ismertetni – s amikor pár hónapja a 2018–2019. évekről számoltam be, az ellenzéki képviselők sem szavazták le a beszámolómat, ellenszavazat nélkül került elfogadásra. Ha valaki esetleg úgy gondolja, hogy a magyar művészetnek nincs szüksége akadémiai rangú képviseletre – nos, ezzel nem értek egyet.