védettség;aggodalom;koronavírus;kínai vakcina;antitest-vizsgálat;

2021-07-21 13:38:27

Megvan a fővárosi antitestszűrés összesített eredménye, Karácsony szerint itt az ideje, hogy a kormány cselekedjen

A főpolgármester a fővárosi antitestszűrés összesített eredménye alapján azonnali lépéseket követel a kormánytól.

Már a kerületek eredményei is benne vannak a a fővárosi antitest szűrésről kapott összesített adatokban, s az újabb adatok megint csak azt bizonyítják, hogy több olyan honfitársunk van, aki hiába kapta meg a kínai vakcina mindkét adagját, semmilyen védettséggel nem rendelkezik – szögezte le szerdai Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely. A főpolgármester kiemelte, hogy egy tegnap megjelent magyar tanulmány is igazolja a számaikat:

Felidézte, hogy 18 ezer tesztet osztottak szét a kerületek között, és sajnos nem mindegyik élt a lehetőséggel, hogy megvizsgálja, az oltott 60 év feletti lakosoknak van-e koronavírus ellenanyag a szervezetükben. Az eredmények azonban így is aggodalomra adnak okot. 

Karácsony Gergely mindezek, továbbá a közelgő negyedik hullám, és az érintett emberek kétségbeesett segélykérése alapján követeli a kormánytól:

Budapest vezetője szerint a mellébeszélés és a vádaskodás helyett itt az ideje, hogy a kormány valóban cselekedjen. – Nekik az emberélet az első, harsogták hónapokkal ezelőtt, mégis úgy tűnik, hogy a kínai érdekek sokkal fontosabbak voltak idős honfitársaink biztonságánál. Hazánk élen jár a legtragikusabb listán, a magyarok veszítették el a legtöbb embert a koronavírus-járványban. Először segítsenek az embereknek, javítsák ki a hibájukat, majd számoljanak el, és vállaljanak felelősséget a tettükért – fogalmazott.