A szolidaritás lényege

Nehéz elfogódottság nélkül olvasni António Guterres cikkét, melyet az ENSZ-főtitkár a G20-országok pénzügyminisztereinek velencei tanácskozása elé írt. (A G20-országok három próbája, július 10.) Guterres tárcavezetőkhöz intézett felhívásának kulcsszava a szolidaritás. A gazdaságilag fejlett államok lakói azonban eddig azt hihették, a szegényebb régiókkal vállalt szolidaritás amolyan öncélú jótékonykodás, mely merő szívjóságból fakad. A világszervezet vezetőjének írásából én azonban azt olvasom ki, hogy a harmadik világ gondjainak megoldása a transzatlanti térség szempontjából is kulcsfontosságú.

Guterres három feladatot nevez meg, melyek globális szolidaritást igényelnek, többek között a G20-országoktól is: a védőoltások ügyét, a fejlődő világnak nyújtott gazdasági mentőöv kérdését és a klímaváltozás megállítását. Azt mostanra nagyjából belátták a nyugati országok vezetői is, hogy a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinák egyenlőtlen elosztása a nemzeti önzés jegyében beláthatatlan következményekkel jár az egész emberiségre nézve. Mert hiába Európa relatíve magas átoltottsága, ha egy-egy magára hagyott térségben újra és újra pusztítóbb vírusvariánsok jönnek létre, melyek aztán az öreg kontinensen is újabb járványhullámokat idéznek elő. Ilyen mutációk születési helye volt a közelmúltban például Brazília vagy Dél-Afrika, az Indiában keletkezett delta variáns pedig csak nemrégiben indult el világhódító útjára. Amennyiben tehát a fejlett világ véget akar vetni a saját gazdaságát, illetve polgárainak mentális egészségét immáron másfél éve károsító lezárásoknak, rá kell szánnia magát a szegényebb országok modern vakcinákkal való ellátására.

A fizetésképtelenség határán billegő országoknak nyújtandó mentőöv is szignifikánsan befolyásolja Európa jövőjét. Egyrészt a nagytőke előszeretettel zsarolja a baloldali kormányokat azzal, hogy a megalázóan olcsó munkaerőt kínáló harmadik világba telepíti üzemeit, ha nem kap zöld utat a munkavállalói jogok leépítéséhez. Blair és Schröder emlékezetes módon kapituláltak, elérve ezzel a szociáldemokrata pártok hitelvesztését, s az öreg kontinens jobbratolódását. Ha viszont a szolidaritás jegyében elősegítjük a bérszínvonal emelkedését az alacsony jövedelmű országokban, a nagytőke zsarolási potenciálja jelentősen lecsökken. A pénzhiánnyal küzdő országok másrészt a migrációs hullámok fő elindítói: a kilátástalan helyzetben lévő tömegeknek nincs veszítenivalójuk, amikor elindulnak az ígéret földje felé. A kontrollálhatatlan bevándorlás politikai következményei pedig nyilvánvalóak: a szélsőjobb, illetve a populista akarnokok megerősödése földrészünkön, egyes államok fasizálódása, az EU szétverésére irányuló kísérletek permanenssé válása. Újabb érv amellett, hogy a szegényebb térségek gazdasági felzárkóztatásához hozzájáruljunk a magunk pénzeszközeivel.

A klímaváltozás megállításának fontossága pedig annyira magától értetődő, hogy azt kizárólag a Trump- és Bolsonaro-féle őrültek vitatják. A Guterres által felsorolt három feladat teljesítése saját jól felfogott érdekünkből fakad; nem csupán Istentől ránk rótt emberi kötelesség.