Ez itt az óvoda? Igen? Jó napot kívánok, Brüsszel a nevem, LMBTQ-aktivista vagyok és jöttem megtartani a Soros szexuális felvilágosítást. Kedves óvónő, mint bizonyára tudja, megtámadtuk Magyarországot a gyermekvédelmi törvények miatt, csapataink jelenleg is harcban állnak. A következő utasításokat adom: minden Pistikét kötelező nemváltó műtétnek kell alávetni, addig is, amíg ez meg nem történik, Zsuzsikának kell nevezni őket. Ugyanez igaz a Juliskákra, csak fordítva, őket mától Jancsikának kell hívni. Hogy a szülők mit szólnak majd? Nekik kuss! Megszűnik továbbá a délutáni alvásidő, helyette másfél órában pornófilmeket vetítünk, utána pedig a látottakat a gyerekek a gyakorlatban is kipróbálhatják. Akik nem vesznek részt a gyakorlati foglalkozáson, azok egy Kaleta Gábor vezette média- és internetes tanfolyamot kötelesek elvégezni. Ne csodálkozzon, ezek az intézkedések Nyugat-Európában már állandósultak. Egy Jonathan Swift nevű ír aktivista kezdeményezésére vezettük be őket.
Nagyjából itt járunk. Egyelőre a magyar csecsemők élelmiszerként való fogyasztása és tenyésztése nem merült fel, de ami késik, nem múlik, hiszen a cél nyilvánvaló: a magyarság megsemmisítése. Miután kiöklendeztük magunkat, épp ennyire kell komolyan vennünk – véresen – a kormány legújabb népszavazási kezdeményezését.
Orbánnak a hatalom megtartásáért semmi sem drága; ahogy néhány évvel ezelőtt az ősi, atavisztikus ösztönöket előhívó idegengyűlöletet járatta csúcsra, most egy másik, a zsigereinkig ható témát választott a Fidesz kampányának központi üzenetéül: a gyerekek megrontását. A minták adottak; száznegyven éve még a zsidók gyilkoltak keresztény kislányokat rituális célokból (Tiszaeszlár), tegnapelőtt pedig Hillary Clinton hozott létre pedofil társaságot egy washingtoni pizzéria pincéjében, ahol kisgyermekeket erőszakoltak meg. Orbán három éve nem szégyellt óvodában kampányolni, csak az ezért járó büntetés fájt neki. Most is előre megfontoltan vette elő a témát. Tényleg megér ez néhány ezer voksot?