oltás;hazugságok;Sinopharm;

- Harmadik

A kormány most azt reklámozza, hogy „Európában elsőként” lehet hozzájutni Magyarországon a koronavírus elleni oltás harmadik dózisához. Az állítással ugyanakkor van két, nem is annyira aprócska probléma. Az egyik, hogy nem igaz – például Oroszországban július eleje óta hozzáférhető már a harmadik, miközben nálunk jobbára csak beszélnek róla. A másik: idehaza a harmadik oltásra azért van szükség, mert 550 ezer 60 év fölöttit egy olyan, uniós engedély nélküli kínai vakcinával oltottak, amelyet az érintett korosztály számára maga Kína sem ajánlott. Amit tehát most az Orbán-kabinet „felajánl”, az nem jófejség, hanem kár- vagy még inkább életmentés, egyelőre a hiba beismerése nélkül.

Az, hogy az EU-ban másutt még nem nagyon ajánlják a harmadikat, azért van ugyanis, mert sehol máshol nem oltottak kínaival (nemhogy az időseket; senkit). Ez a legfontosabb, amit le kellene szögezni. És – mivel itt valóban emberéletekről van szó – tényleg be kellene fejezni a pillanatnyi politikai érdekek által vezérelt mellébeszélést. Az olyasmit például, amit az illetékes miniszter, Kásler Miklós engedett meg magának, amikor azt mondta: „A tudományos álláspont az, és ebben nincs vita Magyarországon, hogy az mRNS-vakcinák után a másik kettőből, tehát vagy az elöltvírus-vakcinákból, vagy vektorvakcinából kell a harmadik oltást adni, és fordítva”.

Nem, kedves miniszter úr a tudomány álláspontja egyrészt az, hogy a kínait jó lenne most már hanyagolni (eddig is jobb lett volna), másrészt pedig, ahogy a kormánytagokénál valamivel nagyobb respektusú Karikó Katalin kifejtette: „az mRNS-t tartalmazó Pfizernél vagy a Modernánál lehet ugyanaz a harmadik oltás”.

Eddig 30 ezer embert vesztettünk a tudomány semmibevétele és a kormánykommunikáció lódításai miatt (is). Nem lenne végre itt az ideje az igazmondásnak?