World press Cartoon;

2021-07-23 15:52:22

Gio olasz karikaturista a World Press Cartoon nagy nyertese

A sajtóban megjelent karikatúrák Portugáliában megrendezett idei mustrájának tematikájában a pandémia, illetve a sajtószabadság védelme dominálnak.

A járványhelyzet és vele járó rendhagyó körülmények nem feledtették a karikaturistákkal az örökös harcot a cenzúra és a szabadságjogok korlátozása ellen. Ahogy az amerikai elnökválasztás sem szorította háttérbe a fennálló klímaválság veszélyeit. Az aktuális történések között a karikaturistákat megihlette George Floyd halála és a rendőri erőszakról, a rasszizmusról szóló vita, valamint a Brexit és a november 25-én elhunyt Maradona búcsúja is. A "szerkesztőségi karikatúra" kategóriában az első díjat az ukrán Konstantin Kazancsev kapta. A hatalmi ágak vezetői Pinokkió orrán rajz ,,a világ hazugságban való felépítéséről van szó, amelyben részt vesz a társadalom minden ereje, a katonai hatalomtól kezdve a vallási hatalmon át a bírói hatalomig - mind részt vesznek a hazugságban. Ez persze csak egy látomás, de ugyanakkor figyelmeztetés is" - fogalmazott António Antunes, a World Press Cartoon kurátora.

Bár magán a rendezvényen nem tudott részt venni, a nap győztese az olasz Mariagrazia Quaranta, vagy ismertebb nevén "Gio" lett . A Mundiario online újságban megjelent rajzával - A nyomtatott sajtó kulturális lenyomata - elnyerte a Gag Cartoon kategória első díját, valamint a World Press Cartoon 2021 nagydíját is. A kiállítás kurátora szerint ez a rajz "kiemeli az írott sajtó fontosságát, amely ujjlenyomatot hagy a kultúránkon, és mélyen legbelül még ha közvetve is, de valamilyen módon figyelmeztet bennünket az írott sajtó dekadenciájára. És különben is, ez a rajz az interneten jelent meg, amitől szerintem szintén különleges."