megfigyelés;kémprogram;Pegasus;

2021-07-24 06:40:00

Pegasus-ügy: továbbra is hallgat a Fidesz

Még péntek délután sem lehetett tudni, hogy a fideszes képviselők ott lesznek-e a hétfői nemzetbiztonsági bizottság ülésén.

Tovább halogatja a Fidesz a Pegasus-ügy érdemi kivizsgálását: bár Stummer János, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának az elnöke másodjára is össze szerette volna hívni a testületet, ám a Fidesz-frakció még péntek délután sem nyilatkozott arról, hogy elmennek-e képviselőik a jövő hétfőn tartandó ülésre. Mivel a kétharmad miatt a bizottság csak a kormánypárti tagokkal működőképes, így a Fidesz ezzel bénítani tudja a nemzetbiztonsági bizottság működését.

Dacára annak, hogy korábban Pintér Sándor, a polgári elhárításért felelős belügyminiszter és Szijjártó Péter, a hírszerzést felügyelő külgazdasági és külügyminiszter is úgy nyilatkozott, a bizottság zárt ülése előtt válaszolna a lehallgatási ügyben felmerülő kérdésekre. Sőt, csütörtökön lapunkkal ugyanezt tudatta a nemzetbiztonsági és bűnüldözési célú, titkos adatgyűjtést technikailag lebonyolító Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) is.

Orbán Viktor miniszterelnök szokásos, pénteki rádióbeszédében nagyon röviden kitért a magyar üzletembereket, újságírókat és politikusat is érintő megfigyeli botrányra. Szerinte „Pintér Sándor már mindent elmondott az ügyben”. Azonban Pintér csak annyit mondott, hogy szerinte minden jogszerűen történt, egyebekben nem nyilatkozott arról, hogy a szakszolgálat használta-e a Pegasust, illetve más izraeli kémszoftvert, és bevetette-e azt a kormányzat politikai ellenlábasai ellen.

Márpedig pénteken tovább szaporodott a vélelmezhetően lehallgatottak listája. A Pegasus feltételezhető célpontjai között a Direkt 36 beazonosította Aszódi Attila, volt paksi bővítésért felelős kormánybiztos telefonszámát is. Aszódi Attila 2018 végén került célkeresztbe. Ekkoriban a paksi bővítés már komoly csúszásban volt, a kormányzat pedig Süli János tárca nélküli miniszteren keresztül nyomást gyakorolt Aszódira, hogy lazítson a Paks 2-re vonatkozó előírásokon, hogy az oroszok minél előbb elkezdhessék a munkálatokat. Aszódit négy év után, 2019 elején hirtelen felmentette Orbán Viktor.

Mint arról beszámoltunk: az NSO izraeli cég kémszoftverét egy sor autoriter rezsimnek adták el, ami utána újságírókat, ellenzéki politikusokat, civil jogvédőket vettek vele célba. Magyarországon mintegy 300 telefonszám tulajdonosa ellen kémkedhettek. Az ügyben időközben Polt Péter legfőbb ügyész is nyomozást rendelt el. A nyomozás ideje alatt nem lehet parlamenti vizsgálóbizottságot alakítani.