Örökre szóló kapocs

A saját testvérünk elfogadására nevel Kiss Ottó A bátyám öccse című mesekönyvében.

Fontos dilemmát vet fel A bátyám öccse című mesekönyv, melynek szerzője, Kiss Ottó az idei Margó Fesztiválon elnyerte Az Év Gyerekkönyv Írója díjat a 12 év alatti kategóriában. A kötet fő problémáját annak tíz éves főhőse a következőképpen fogalmazza meg: „A bátyámnak van egy öccse, aki sajnos pont én vagyok. Ez önmagában is elég nagy baj, de az még nagyobb baj, hogy ez örökre így is marad.”A tét tehát nem kicsi: elfogadja-e az elbeszélő, hogy a nála öt évvel idősebb tesója mindenben jobb, avagy fellázad ellene?

Kiss Ottó főhőse inkább az utóbbit választja. Amikor alkalma nyílik rá, a bátyját mindig megtréfálja, vagy éppen sarokba szorítja, csakhogy valami kisebb ajándékot – mondjuk egy új legófigurát – harcoljon ki tőle. A történet tehát ismerős lehet mindenkinek, még annak is, akinek nincsen testvére, de hasonló helyzetet élt át gyerekként egy idősebb rokona vagy barátja kapcsán. Kiss Ottó ráadásul olyan remekül jeleníti meg hősét, hogy az olvasó, legyen akárhány éves, az első oldal után visszarepül a fiatalkorába, hála a gyereknyelvet imitáló szövegnek és a könyvben feltett dilemmáknak.

De melyek is ezek a dilemmák? Például, hogy a báty mindent jobban tud az öccsénél, és hogy a kisebbik igazán elismerhetné a fáradozásait, elvégre mindig is a nagyobbnak kellett rá vigyáznia, nehogy az öcsi megcsússzon, elvágja a kezét vagy beüsse a fejét az ágy szélébe. A könyvben így nemcsak a főhős siralmait, de a báty szempontjait is megismerjük, még ha a kistestvér elől a tényleges szándékok rejtve is maradnak. Remek helyzetkomikum adódik például abból, mikor a báty áthívja magához a barátnőjét, a lány pedig, hogy kettesben lehessenek, arra kéri az öcsit, hogy hozzon neki egy kólát a boltból. A kissrác viszont akárhányszor tér vissza, a lány egy újabb ürüggyel ismét a boltba küldi, mondván, nem kell annyira sietni, nehogy bepárásodjon a szemüvege.

A szerző remekül játszik a két testvér nézőpontjával, miközben empátiát kelt mindkettejük iránt. Fejezetről-fejezetre haladva pedig egyre többet tudunk meg róluk, például, hogy az öcsi okosabbnak hiszi magát – elvégre neki van szemüvege –, vagy hogy a bátyó örülne annak, ha a kisfiú meghallaná végre, hogy a ruhákat össze kell hajtogatni, vagy el kell pakolni a játékokat.

Kiss Ottó mindeközben nem moralizál, hanem egy pszichológus szemével világítja meg a testvérek közti dinamikát. Ebből a szempontból a legfontosabb a kötet utolsó, Társas című fejezete, melyből kiderül, hogy miképp az egyes tárgyaknak a velük töltött idő adja az értékét, úgy a testvéri kapcsolatoknak a közösen megélt emlékek. Kiss Ottó szerint éppen ezért, ha a tesónkkal társasozunk, időnként hagyni kell nyerni a másikat.

Infó:

Kiss Ottó: A bátyám öccse (2020)

Pagony Kiadó

56 oldal