Gerendai Károly;Sziget Fesztivál;Lupa-tó;

2021-07-27 06:40:00

Sokat bukott a Covid miatt Gerendai

A vállakozó a járványon legalább egymilliárdot vesztett. Mivel mára az összes, a Sziget-többség eladásából származó, közel hatmilliárdos bevételét befektette, cégei részben OTP- és Takarékbank-hitelekből működnek.

Kevéssé feltűnő módon a Sziget-alapítóként ismert (bár a fesztiválcégtől épphogy évek óta távolodó) Gerendai Károly körül mára vagy kéttucat tagú céghálózat alakult ki. Szavai szerint ennek fő oka, hogy mindig társakkal alapít egy-egy vállalkozást a közös elképzelésekre, melyek sikere így jobban követhető. Ugyanakkor elismeri, mára valóban kissé kuszává váltak a belső elszámolások, amit rendezni terveznek.

Mostanság maga Gerendai Károly a Lakatos Péter Videoton-vezérigazgatóval közös Lupa-tavi strandberuházásával büszkélkedik leginkább. A cég tavaly a 2019-eshez közeli, mintegy hatszázmilliós árbevétel mellett alig csökkenő, 11 milliós nyereséget termelt. A Covid-helyzethez képest meglepően kedvező számok oka, hogy a tavaly nyári járvány-hullámvölgyben éppenséggel működhettek. Így kiesést inkább csak a - változatlanul tiltott - rendezvények elmaradása okozott. (Az ügyvezetést nemrég a más cégeiben is megjelenő Mihalik Zoltán vette át, aki korábban az óbudai önkormányzat Együtt-PM-es képviselőjeként tevékenykedett.) Magát a strandingatlant külön cég, a Lupa Vagyonkezelő jelképezi, amely néhány tízmilliós - a Lupa Strand által fizetett bérleti díjból származó - bevételből szintén hozott közel nyolcmilliós nyereséget. Gerendai idén jobb számokban bízik.

A másik, szintén közismert üzletága a vendéglátás. Ezt ugyanakkor már jócskán megkeserítette a válság és még hol a vége. A Ráday utcai, Michelin-csillagos, tavaly óta zárva tartó Costes 34 milliós árbevétel mellett ötvenmilliós veszteséget mutatott ki. Igaz, 244 milliós bevétel mellett a válság előtti év is 33 milliós veszteséget hozott. A szintén Michelin-csillagos Costes Downtown idén júniusig húzta. Ám nemrég szeptemberig itt is lehúzták a rolót. Ennek cége tavaly 284 milliós bevétel mellett 207 milliós veszteséget szenvedett el, miközben még 2019-ben is csak nullszaldó körül egyensúlyoztak. Az étteremcégek összefogására egy "üres" cégéből alakult a (tavaly néhány tízmilliós bevételt és veszteséget elérő) Costes Hungary. Ehhez tartozik a Rácz Jenő mesterséffel közösen működtetett Rumour nevű, idén májusban nyílt utcai étterem Costes BRJ nevű cége. Illetve tavaly decemberben kétharmados többségével Nudli Hungary néven Jókuti András gasztrobloggerrel együtt indítottak egy hasonló nevű, kiszállítást is vállaló éttermet. Bár ezek számai még nem ismertek, Gerendai szerint, míg előbbi jól áll, utóbbi eddig kevéssé váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A listáról nem maradhat le a Sziget sem, melynek zrt.-jét Gerendai Károly és szervezőtársa, Takács Gábor közös cége, a Szigerta Invest a fesztiválszervező-többség négy évvel ezelőtti eladása óta változatlanul 22,9 százalékban jegyzi. A zrt. tavaly 172 milliós bevétel mellett 1,44 milliárdos veszteséget szenvedett el, ami nem csoda, hisz egyik rendezvényüket - így a Sziget mellett a Voltot és a Balaton Soundot - sem tartották meg. A többséget birtokló amerikai Providence tőkealapkezelő erre a nyárra is hasonló döntést hozott. Noha Gerendai teljesen egyet ért velük, az idei év sem kecsegtet kedvezőbb számokkal. Bár az eladási szerződés szerint a többségi tulajdonos tavaly megvette volna a kisebbségi részeket is, a teljesítést a vis maior-helyzet felülírta. Az ügyről később ülnek le tárgyalni, de Gerendaitól távol áll a többség visszavásárlásának gondolata is. A vírusfélelmek miatt ugyanis a nemzetközi fesztiválok közeljövője tekintetében borúlátó.

A Gerendai körüli cégháló számos tagja felett nem személyesen a vállalkozó, hanem a többségi tulajdonában álló Szigerta Invest, illetve annak leányvállalata, a GK Invest bitokolja. Így tehát a cégek felett a Szigerta Investen keresztül áttételes kisebbségi tulajdonos Takács Gábor is. Mivel ettől még a céghálón belül külön-külön üzleteket visznek, a közeljövőben ezek tulajdoni-számviteli különválasztását tervezik. Bár a csoport csúcsán lévő Szigerta, illetve GK Invest is meglepő - előbbi a 2019-es 662 millió után tavaly 280 milliós, utóbbi a tavalyelőtti 58 millió után 2020-ban 186 milliós - adózott eredményt ért el, Gerendai szerint eme, az érdekeltségekből osztalékelőlegként befolyt összegeket azóta a működőképesség fenntartása érdekében tulajdonosi hitelként vissza is adták leányvállalataiknak.

A céghálóban Takács Gábor érdekeltségeit a TMG Invest fogja össze. Ez alá tartozik a J2 Penthouse nevű ingatlancég, valamint a fővárosi, Erzsébet téri Akvárium Klub (és annak Akvárium Gasztro, Akvárium TV és Fesztivál TV nevű leányai). Ezekben Gerendai személyesen nem vesz részt. Ugyanakkor az Erzsébet téri óriáskereket képviselő, a 2019-es 475 milliós nyereség után tavaly 11 milliós veszteségbe csúszó Ferris Wheel Kft.-t Gerendai már közvetlenül jegyzi.

Az összes említett - valamint további négy külső - holdingcég jegyezte 4ONE Invest nevű újabb holding birtokolja a banki informatikával foglalkozó Dorsum Zrt. többségét, amely a tavalyelőtti 790 millióról 2020-ban 1,1 milliárdra növelte nyereségét. Gerendai elmondása szerint idén kizárólag innen jutott tényleges, mintegy 80 milliós osztalékhoz.

A Budapest Park nevű koncerthelyszínt a Gerendai közvetlen tulajdonában álló Park Events jegyezte Kultúrpark Zrt. képviseli. Utóbbi cég eredménye a korlátozások miatt a 2019-es 1,1 milliárdos nyereségből tavaly közel félmilliárdos veszteségbe csúszott, előbbié 678 millióról 7 millióra esett.

Az üzletember elmondása szerint érdekeltségei a működőképesség fenntartása érdekében több mint kétmilliárdnyi hitelt is felvettek. Bár ebből másfélmilliárd a Szigethez folyt be, más vállalkozásai is több százmilliós külső hitelre szorulnak. Ezeket főképp az OTP és a Takarékbank biztosította.