Szlovákia;nevelőintézet;szexuális bűncselekmények;Galánta;

2021-07-27 10:32:00

Évekre rács mögé dugták a szexuális rémtettekről elhíresült galántai nevelőintézet szakácsát

Jön a Jézuska is, ha jó leszel – súgta kiskorú áldozata fülébe az alkalmazott, aki hiába szökött meg, elkapták.

Öt és fél év börtönbüntetésre ítélték egy szakácsot, aki egy 14 éves kislányt csábított szexre abban a hírhedté vált galántai nevelőintézetben, ahol drogfüggő gyerekeknek rendszeresen kábítószert adtak és többjüket szexuálisan kihasználták – írja a Paraméter szlovákiai magyar hírportál.

Jakub Filo, a rossz hírű intézet szakácsának áldozata, Natália még a botrány kitörésekor nyilatkozta a séfről:

Filónak a történtek után egy darabig sikerült elbújnia a hatóság emberei elől, de most rendőrkézre került, miután az egyenruhások „fejvadász csoportja” rábukkant a rejtekhelyén, egy pozsonyi albérletben.

A lap megjegyezte, hogy a parlament mostani elnökének, Boris Kollárnak 2017-ben kellett magyarázkodnia amiatt, hogy egy 15 éves, ugyancsak intézeti lánnyal eléggé pikáns stílusban kommunikált az interneten. Ezt az ügyet bűncselekmény hiányában lezárták, arra hivatkozva: a lány és Kollár soha nem találkoztak, Kollár pedig azt sem tudta, hogy az intézetben lakik.