Világ proletárjai, sörözzetek!

SÖRTÁRCÁK XV.

Vasárnap délután kimentünk a Városligetbe, hogy sört igyunk, s erről eszembe jutottak a régi május elsejék. Azok a régi sörös-virslis napok, amikor a haladó, pontosabban szólva felvonuló forradalmi munkás-paraszt osztálynak azt hazudták, hogy valami (a working class hero is something to be) – majd azokról az eltűnt május elsejékről, s az ugyancsak felszívódott munkás-paraszt osztályról, örökre letűnt munkás-paraszt életformáról meg eszembe jutott Karl Marx.

Aki nem volt ugyan se munkás, se paraszt, se proletár, de milyen szívesen meghívnám egy sörre a Városligetbe, hogy megkérdezzem erről-arról!

Lefogadom, hogy érdeklődéssel hallgatná a kommunizmus XX. századi történetét, amit az ő nevére és munkásságára alapozva hazudtak el, s bármibe fogadok, hogy kitüntető figyelmet tanúsítana a sörök új, XXI. századi generációja iránt is. Karl Marx a sör nagy barátja volt, erről számos magánéleti és történeti feljegyzés tanúskodik, és ezeket a visszaemlékezéseket annak idején nagy örömmel olvastam – azt sajnálom csak, hogy minden idők egyik legnagyobb filozófus-közgazdásza a mozgókép feltalálása előtt született. Megnézném, ahogy a bonni egyetem borzas hallgatójaként, egyúttal a Landsmannschaft nevű söregylet oszlopos tagjaként lankadatlanul üríti az egyik sört a másik után, majd megragad egy füles korsót és hozzávágja az első porosz arisztokratacsemetéhez, aki a proletariátustól a képviseleti jogot az örök isteni rendre hivatkozva tagadja meg. Azt mondják, hogy Karl Marx a sörpadok mellett belekeveredett jó néhány csetepatéba, de nem ám fiatalos és részeges hőbörgésből, hanem szigorúan elvi alapon. Azt is mondják, hogy leginkább a bécsi típusú lágert szerette, s londoni éveiben is azt kereste a pubokban.

Legalábbis ha az ember a Városligetben sörözik, túl van három korsón és Karl Marx ifjúkori évein mereng, akkor feltétlenül eszébe ötlik, hogy a sör milyen jelentős közösségszervező elemként volt jelen a XIX-XX. század német forradalmi megmozdulásaiban. Marx, aki akkor még nem egészen kommunista és nem egészen marxista, de már kivételesen éles eszű megfigyelő, a bonni sörpadok mellől indul csatába – miképpen évtizedekkel később éppen a zsúfolt müncheni sörházakban szervezkedik Hitler is, aki viszont már ifjúkorában egészen náci és teljes egészében zakkant. Ezzel a párhuzammal nem Marx megszégyenítése a célom, ó, dehogy, távolról sem, hiszen amit a meghamisított marxizmus nevében a sztálini rendszer elkövetett, ahhoz Marx úrnak semmi köze. Én csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy ahol tömegmozgalom van, ott az eszmén kívül lennie kell más közösség-összetartó tényezőnek is, ami a német kommunisták és a német nácik esetében eleinte a sör lehetett. A mozgalmárélethez akkoriban nem ártott tehát sörösnek lenni – vagy legalábbis sörös közegben mozogni, s felismerni a lehetőséget, hogy a veteránokkal, munkanélküliekkel, kilátástalan jövővel rendelkező fiatalokkal dugig tömött német sörházakban erjed a jövő.

Ebből persze nem nehéz levonni a következtetést arra nézvést, hogy ha ma meg akarjuk tudni, mit érlel a magyar jövő, akkor kocsmákba, sörözőkbe, borozókba, bárokba és bisztrókba kell mennünk. Tömegmozgalomnak ugyan a csíráját sem látjuk sehol, de tömegek azért vannak. Igaz, ha a söröző tömegnek a kellős közepébe ülünk, s hallgatózni kezdünk, egy idő után fülsértő lesz a – nem, nem a zaj. Hanem a csönd. Mármint az az eszme és eszmélkedés és eszmélet nélküli, halálos csönd, mely a világ proletárjait ma körülveszi. Sehol egy világmegváltó gondolat. Sehol egy radikális, új eszme. Sehol egy forradalmi lélek. Nem a kommunistákat hiányolom, de lassan velük is beérném, csak gondoljon végre valaki valamit, ami új és világmegváltó és radikális. Nem baj, ha nagy hülyeség, csak legyen eredeti és ne legyen alkalmas emberi élet kioltására.

– Mi ennek az oka, Marx úr? – kérdezném őt, aki mégiscsak a világ valaha volt egyik legokosabb társadalommérnöke, mire megvonná a vállát:

– Hogyhogy mi? Hát a sör, kedves uram!

– Hogy tetszik ezt érteni? – néznék rá kérdőn, mire magától értetődő természetességgel felelné:

– Bezzeg az én időmben, Bonnban, ó, kedves uram! Ha ön azokat a söröket kóstolhatta volna! Azokban a sörökben még benne volt a középkor minden romlottsága és az újkor összes technikai leleménye. De ez a lötty, amit manapság adnak, ez nem sör! Legyenek kedvesek minőségi sörtől berúgni! És fenekestül felforgatják az egész világot!