irodalom;Keresztury Tibor;

- „A szorongás egyéni küzdősport”

Keresztury Tibor új regénye, a Hűlt helyem fejezetei a biológiai hanyatlás kálváriajárásának stációit képezik.

„… ne fájjon már, ne legyen rossz ennyire; vagy ha fáj is, ne érezzem, ne tudjak róla, hogy vagyok” – könyörög a főhős, s ez a végletes elesettség a megelevenített élet csaknem permanens állapotaként rögzül az olvasó tudatában. A regény – vagy inkább novellafüzér – tehát nyomasztó részletekben bővelkedő szenvedéstörténetként értelmezhető, fejezetei a biológiai hanyatlás kálváriajárásának stációit képezik.

Keresztury nagy evokatív erejű szövege olykor szinte az elviselhetőség, a befogadhatóság határáig halmozza a szó szerint kínos próbatételeket. A cselekmény (melynek egyik epizódja például azt árnyalja sok-sok oldalon át, hogy a gerincsérv gyötörte elbeszélő talál-e végül olyan pózt, mely enyhítheti az egyébként elviselhetetlen fájdalmat) egy pillanatra sem engedi, hogy feledjük: természeti lények is vagyunk, biologikumunknak mindig kiszolgáltatottak maradunk – bajaink, betegségeink másról sem tanúskodnak. S kezdettől fogva végzetünk: a mulandóság. A mű címe és a szívszorító utolsó fejezet a levegőben semmivé foszló ember látomásával egyaránt a „Talán eltűnök hirtelen” tragikumát idézi.

Másrészt azonban ebben a világban is messzemenően érvényes a szállóigévé lett tézis: „Ím itt a szenvedés belül, / ám ott kívül a magyarázat”. S ennyiben feltétlenül a gyermekkori traumák, a társadalmiságból eredő sorozatos sérülések vezetnek a főhős kegyetlen szenvedélybetegségéhez, majd a súlyos mentális összeomlásához. A pszichiátrián a betegtársnak (egykori barátnak) tett vallomás szinte publicisztikus egyértelműséggel sorolja föl sokunk szorongásának tartós motívumait: „Annyi mocskot láttam… Alja embereket. Lakájokat, seggnyalókat, az uborkafára fölkapaszkodott pökhendi és pitiáner senkiket. (…) Ledarált ez a permanens háború. Hogy hadban állunk örökösen, már nem csupán Brüsszellel, de az ENSZ-től a civil szervezetekig, Európától, az ágrólszakadt földönfutókig mindenkivel. Hogy naponta fúj riadót a legfelsőbb hadúr. Hogy a fél országnak elvette a józan eszét a vakhit és a gyűlölet.”

A Hűlt helyem legjellegzetesebb részleteiben hangsúlyosan éjszakai mű, nemcsak azzal a közvetlenséggel, hogy a sötétség uralja a legfontosabb történéseket, hanem közvetett módon is: a főhős személyiségének – jungi értelemben vett – a nappalival szembeállított „éjszakai énje” lesz időről időre a meghatározó. Vesszőfutása során az elbeszélő leginkább a társadalom perifériájára szorítottak körében mozog: pokolra szállása során alkoholisták, elmeháborodottak, a kisemmizettek, a dosztojevszkiji „megalázottak és megszomorítottak” az alkalmi társai.

Az elesettek iránti részvét, az empátia csak az egyik – igaz, a mű végén fölerősödő – szólama a környezethez fűződő viszony ábrázolásában. Mert akad itt egyéb is. „Hajnali fél négy tájban kirepült egy lábas krumplipaprikás a csukott konyhaablakon” – áll a mű egyik fejezetének nyitómondatában. Erős kezdés, de a folytatás lendületesen túltesz rajta: a földön landolt ételt ugyanis – versenyezve – egy clochard-szerű alak és egy méretes patkány falja be. Természetesen, az ilyen – és ehhez hasonló – részletek túlmutatnak bármiféle naturalizmuson, a „ganz unten” szociografikus ábrázolásán, a groteszk végleteit feszegetik, s időnként átváltanak valami egészen hátborzongató fekete humorba.

Ki az, aki ebben a műben beszél? Ki is az az „én”, aki beszámol az őt sújtó egyre baljósabb sorscsapásokról. Az egyes szám első személyű narrátor, valamint a műben megjelenített különleges élménykör az autobiografikus jelleget erősíti. Ugyanakkor az önéletrajzi motívumok főként az eleve beavatottak számára igazán érdekesek. A kívülállóknak alighanem jobb – és mindenképp autentikusabb – fikcióként, irodalomként olvasni a művet. A szöveg ettől nem lesz kevésbé megrendítő.

Kritikájában Károlyi Csaba is híven utal arra: a mű főhőse otthonosan forog ugyan a felkavaró periféria jellegzetes terein, avatott ismerője az ágrólszakadtak életének, de – s itt ez tűnik igazán lényegesnek – nem része ennek a szörnyűséges világnak. A narrátor, aki a regény lapjain is éppen ezt a regényt írja, magasan kvalifikált értelmiségi, Derrida vagy Paul de Man munkásságát jól ismerő bölcsészdoktor, aki nemcsak megjárja az infernó köreit, hanem egyszersmind – épp azáltal, hogy élményeit megírja, tárgyiasítja, megformálja, öniróniával övezi – föléjük is magasodik. Az irodalommá változtatás sztoikus rezignációvá alakítja a mulandóság rettenetét is. Goethe szavaival: „s ha kínjában az ember néma, nékem / fájdalmamra egy isten szót adott” (Szabó Ede fordítása).

Infó:

Keresztury Tibor: Hűlt helyem

Magvető, 2021 

A hetedik Auer fesztivál augusztus 3-tól 8-ig zajlik Veszprémben. A város nagy hegedűs szülöttjéről elnevezett esemény a műfajok, előadók színes egyvelegét vonultatja fel.