Velence;Sukoró;EFOTT fesztivál;Maszlavér Gábor;

2021-08-02 20:15:50

Konfliktusos út vezet az EFOTT fesztiválra

Augusztus 11-15. között a Velencei-tó partján rendezik a 45. EFOTT fesztivált, amely korábbi helyszínétől néhányszáz méterre, Sukoró területére költözött. A rendezvényt azonban Velence felől lehetne a legkönnyebben megközelíteni, ami az indulás előtt néhány nappal még úgy tűnik, problémákba ütközhet.

A napokban Velence Város Önkormányzata Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy az esemény időpontjával, megszervezésével kapcsolatban sem Sukoró, sem az EFOTT nem tájékoztatta őket, ám az önkormányzat kezdeményezésére elindultak megbeszélések, s céljuk a méltányos megegyezés volt.

Mint írták, a tárgyalások során egyértelművé tették, „hogy a helyszínre vezető Evezős út, amiképp az Ófalu és a Bencehegy úthálózata önmagában nem képes kezelni a napi 30-35 000 főnyi forgalmat, ahogy a város sincsen felkészülve arra, hogy közterületei parkolóvá, utcái, terei wc-vé és szemétteleppé alakuljanak át. Mindannyian emlékezhetünk azokra a képekre, hogy milyen arcát mutatta Velence az EFOTT idején.” Bejegyzésük szerint valós megállapodási szándék hiányában „az egyetlen fennmaradó megoldást” választották, miszerint az Evezős utat augusztus 2-20. között ideiglenesen lezárják. Emellett megjegyezték, nyitottak egy kompromisszumos megegyezésre.

Maszlavér Gábor, az EFOTT fesztiváligazgatója videóüzenetben reagált mindezekre: „Leghatározottabban szeretném visszautasítani, hogy mi ne lettünk volna kompromisszumkészek. Sőt, például 2019 óta folyamatosan kerestük az egyeztetési lehetőséget a velencei városvezetéssel. S egyébként javaslatot tettünk, hogy a 2019-ben bérelt területeket 2021-ben is bérelnénk, a 2019-es ár másfélszereséért. De nekik ez nem volt elég, ők több, mint tízszeres árat szerettek volna” – hangsúlyozta. A fesztiváligazgató kiemelte, álláspontjuk szerint az útlezárás teljesen jogszerűtlen, szükségtelen és balesetveszélyes is, mivel az útszakaszt a fesztiváltól teljesen független emberek is használják. „Ez az egész történet egy pár száz méterről szól, ami helyett egy nyolc kilométeres terelőutat jelöltek ki. Mindenki számára. Köztük a Velence városában megszálló több ezer fesztiválozónak, akik bringával, vagy gyalogosan jönnek, vagy azoknak a velencei lakosoknak, akik egyébként már rendelkeznek fesztiválbérlettel. Ez az állapot nem lehetetleníti el a fesztivált, de mindenkinek az életét megnehezíti” – hangsúlyozta Maszlavér Gábor, és a határozat visszavonására kérte az önkormányzatot. Továbbá megjegyezte, nyitottak a megegyezésre, javaslataikat fenntartva.

A Népszava kereste a velencei önkormányzatot és az EFOTT szervezőit is, akik arról adtak tájékoztatást, hogy hétfőn tárgyalást folytattak az ügyben. A megbeszélés lapzártánk után ért véget, az eredményről ígéretük szerint várhatóan kedden nyilatkoznak lapunknak.