fővárosi önkormányzat;antitestek;

2021-08-03 09:29:06

Megvannak a fővárosi antitest-tesztelések végleges eredményei

A kínai vakcinával oltott idősek 26 százaléka védtelen a fertőzéssel szemben.

A Fővárosi Önkormányzat – az arra jelentkező kerületi önkormányzatokkal együttműködésben – júliusban ingyenesen lehetőséget biztosított 60 év feletti budapesti lakosok számára koronavírusantitest-tesztelésre.

A tesztelés során vénás vérből vett mintából, az ABBOTT diagnosztikumokat gyártó cég által forgalmazott SARS-CoV-2 IgG II Quant Assay teszt módszer alkalmazásával, szerződött külső laboratórium végezte el a vizsgálatokat. A tesztelésre jelentkezők önkéntesen adhatták meg az oltottságukra vonatkozó adatokat, amely alapján 13 524 esetben értékelhető ki részletesen az eredmény.

A vizsgálat – a résztvevők véletlenszerű kiválasztásának, illetve a súlyozás hiányában – nem képvisel a hatvan év feletti budapestiek vonatkozásában reprezentatív mintát, de az önkéntesen tett nyilatkozatok és adatszolgáltatások alapján elvégzett értékelés és bemutatás így is érdemi tanulságokkal szolgál – állítja a fővárosi önkormányzat.

Az első eredményeket megerősítve ismét a kínai Sinopharm oltóanyag bizonyult a legkevésbé hatékonynak. Az ezzel beoltottak csaknem 26 százalékánál nem mutatta ki a betegség elleni védelemhez elégséges IgG típusú neutralizáló antitestet a vérben. A többi vakcina lényegesen jobban szerepelt a teszten. A második legrosszabb eredményt hozó Janssen esetében is a tesztelteknek kevesebb, mint 5 százalékánál nem alakult ki védettség, míg a Szputnyikkal oltottak 3,1 százalékánál, a Pfizer esetében 1,6 százalékuknál, az AstraZenecánál 1,3, a teszten legjobban teljesítő Moderna esetében a vizsgált személyek 1,09 százalékánál.

A Sinopharm oltóanyag esetében az esetszám lehetővé teszi az életkor szerinti adatelemzést is, amely alapján egyértelmű összefüggés mutatkozik a kor és az antitestek nem elégséges mennyisége között. A 80 év feletti kínai vakcinával oltottak 34,5 százalékánál nem mutatták ki a védettséghez szükséges antitest mennyiséget. Az eredmény az életkor csökkenésével párhuzamosan javul, így a 60-64 év közöttiek esetében már „csak” 21,23 százalék volt a betegséggel szemben az oltás ellenére is védtelenek aránya.

Néhány kerületi önkormányzatnál maradt teszt, amelyeket augusztusban használnak fel. A fővárosi tesztelési program azonban július hónapban véget ért.