járvány;tömegrendezvények;COVID-19;

2021-08-05 06:00:00

"Amikor újra nő a fertőzéses esetek száma, nem korlátozások nélküli tömegrendezvényekre van szükség"

Felesleges kockázatot vállal a kormány, amikor félredobja az óvintézkedéseket a nagy rendezvények kedvéért – állítja Falus Ferenc. Ráadásul a harmadik oltási kör lassan pörög fel.

– Amikor újra nő a fertőzéses esetek száma, akkor nem korlátozások nélküli tömegrendezvényekre van szükség, hanem óvintézkedésekre. Ha pedig mindenképp ragaszkodnak a nagy rendezvényekhez, akkor legalább valódi védettséghez és kötelező maszkviseléshez kellene kötni a részvételt. A kormány megint olyan kockázatot vállal, amit nem kellene – mondta lapunknak Falus Ferenc. Az egykori országos tisztifőorvos arra reagált ezzel, hogy a kormány úgy döntött, mentesíti a „veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések” alól az augusztus 20-ához kötődő ötnapos ünnepi eseménysorozatot, továbbá a szeptemberi négyesfogathajtó Európa-bajnokságot, valamint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust.

A szerdán hatályossá vált kormányrendelet alapján nem kérnek majd védettségi igazolványt a résztvevőktől, azaz oltatlan emberek is ott lehetnek az érintett rendezvényeken, amelyeken várhatóan tömegek lesznek. „Európa legnagyobb tűzijátéka”; „A valaha volt legnagyobb szabású ünnep”; „Minden idők legnagyobb szabású Szent István-napi fesztiválja” – többek között így csábítja a kabinet a rendezvényekre az embereket. Az Eucharisztikus Kongresszusra is több tízezer résztvevőt prognosztizálnak.

Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár magyarázata szerint a rendezvényeket azért tarthatják meg korlátozások nélkül, mert úrrá lettek a járvány harmadik hullámán. Csakhogy az augusztusi és szeptemberi rendezvényeket nem a harmadik, hanem a közelgő negyedik hullám veszélyezteti. Maga ez egészségügyért felelős miniszter, Kásler Miklós is óvatosságra intett néhány napja. Szombaton fogalmazott úgy: „Magyarországon is fel kell készülni a negyedik hullámra és meg kell tenni minden olyan intézkedést, amit ebben a helyzetben lehet azért, hogy védjük az emberek egészségét és életét”. Három nappal később, kedden a Fidesz az ellenzéket kioktatva figyelmeztetett, hogy a „negyedik hullám küszöbén” állunk.

Megkerestük az ügyben az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy megtudjuk, Kásler Miklós egyetért-e a korlátozások nélküli tömegrendezvények szervezésével, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz. A kormányzati tájékoztatási központ sem felelt kérdéseinkre szerda estig.

A nagy lazítás azért is meglepő, mert szakértők szerint épp nyár végén kezdhet újra „élesedni” a járványhelyzet. – Már látszanak a járvány negyedik hullámának törvényszerűségei – mondta lapunknak egy hete Vattay Gábor járványelemző, az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszékének vezetője. Szerinte ráadásul – éppúgy mint tavaly – idén is az augusztus 20-ai hosszú hétvégével várható az esetszámok megugrása. Még Müller Cecília országos tiszti főorvos is arról beszélt a múlt héten: a fertőzésszámok egyelőre alacsonyak, de az esetszámok az elmúlt hetekben 20 százalékkal emelkedtek.

Nemcsak a gyarapodó új fertőzések, hanem a védettek száma is óvatosságra int. Az első és második oltást felvettek száma megtorpant, miközben több millióan továbbra is teljesen védtelenek. – Ráadásul a már beoltottak közül sem mindenki védett, hiszen a kínai Sinopharm oltásról bebizonyosodott, hogy különösen az idősebbeknél nem vált ki megfelelő antitesttermelést – mondta Falus Ferenc. Szavait alátámasztja a főváros nagy, tízezernél is több ember részvételével készült antitest-tesztje, aminek összesített eredményét kedden tették közzé. Mint arról beszámoltunk, a fővárosi önkormányzat szerint a kínai vakcinával oltott idősek 26 százaléka védtelen a fertőzéssel szemben.

Elindult közben a harmadik oltási kör, és bár szerdáig 27 ezren foglaltak időpontot, eddig csak 8 ezren kapták meg a harmadik oltást. – Annak is óvatosnak kell lennie, aki két Sinopharm után most kap például egy Pfizert, hiszen idő míg kifejti hatását az új oltás. Annak sem ajánlott még a huszadikai tömegrendezvény, aki például ma kap egy Pfizert két kínai oltás után – figyelmeztetett Falus Ferenc. A szakember a harmadik oltások kapcsán megjegyezte: szerinte most is hiányzik a szakszerű oltási terv. Úgy véli, a harmadik körben elsősorban a kínai szert kapottakat kellene oltani, valamint a negyedik hullámnak különösen kitett szakmában dolgozók, például a pedagógusok és egészségügyiek közül azokat, akik hat hónapnál régebben kapták meg második vakcinájukat. Közben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt kérte, hogy legalább szeptember végéig sehol se kezdjék el a harmadik oltások beadását. A szervezet a vakcinák igazságosabb elosztására hivatkozva javasolta ezt, mivel sok országban emberek milliói még az első oltásukra várnak. Mint írták, a magas átlagjövedelmű országokban 100 emberre 50 adag vakcina jutott, a szegényebb államokban viszont csak 1,5.