És öszvegyülekezének a farkasok, de nem a Gyűlés Szikláján, hanem a Messze Városban.
A Csapat egykor okos vezére, aki valaha ismerte a Vadon Törvényeit, és azokat be is tartatta farkasaival, megöregedett, és képességei megromlottak.
Idestova 12 esztendeje vezeti a Farkas Csapatot, mialatt abból rossz kutyafalka, csahos ebek silány hordaléka lett, akik már csak szolgálni tudnak. Őbelőle, a villogó fogú Vadászból pedig gyanakvó, kellemetlen természetű Ridegfarkas, aki mindenütt ellenséget szimatol, és gyűlöli más vidékek farkasait.
A Csapathoz egyre több, csak az öncélú üvöltést élvező fiatal farkas csapódott, akik nem ismerték sem a Dzsungel tisztességét, sem az illedelmet. Mert ezt a - Vadon Törvényében rögzített – alapvető viselkedési és együttélési kultúrát soha nem volt alkalmuk megtanulhatni, sem tanítójuk hozzá. A Káosz idejére idejutott a Csapat, akik farkasokból csaholó kutyákká silányultak, és lettek idegenek saját hazájukban, a Dzsungelben.
Elvonultak hát virtuális Dzsungelükbe, amit ők teremtettek saját Dzsungel-képzetük mintájára. Ez pedig a Vadon Népének idegen. Számonkéréstől és nyilvánosságtól való rettegésük miatt el is határolták gyűlésüket és magukat minden mástól, nemcsak saját elkutyult farkas nemzetségüktől, de hazájuktól, a Dzsungeltől, a Vadon Népétől is. Félelmükben rejtőzködtek, méghozzá képességüknek és ízlésüknek megfelelő, megalázó módon: kordonok és kétméteres fekete falak mögött. A saját, külön Dzsungelükben. Azért ott és így, mert az öregek már elfelejtették, a fiatalok pedig meg sem ismerték a Vadon ősi Mesterszavát: „Egy vérből valók vagyunk, ti meg én.”
A többi farkasok pedig már régen nem hittek ezeknek a kutyává lett farkasoknak, akik nem tartják a Vadon Törvényeit. Nem szerették őket, ezért azoknak biztonságos búvóhelyre kellett menekülniük ahhoz, hogy farkastörvényeiket kutyamód tudják egymás között kimódolni. Mialatt ebek harmincadjára jut sok értéke a Vadon Népének.
Sokukból lett „magánszorgalmú eb”, akik odaadóan lihegnek és mindenképpen meg akarnak felelni az „elvárásoknak”. Ebbéli nagy igyekezetük és gyenge képességeik produkáltatnak aztán velük olyan feltűnést keltő és kártékony otrombaságokat, amiket a Vadon Népe megvet. Az ilyen kutyák nagy része hasonlatossá lett Tabaki népéhez, a Sakálokhoz, akik hízelkedéssel és alázatoskodással kuncsorognak a nagyok elhullajtott maradékaiért, és minden aljasságra képesek érte. Más részüket a Bender-log népe – akik magukat a legnagyobbnak és legbölcsebbnek tartják - ejtette rabul, miáltal naphosszanta képesek hasonló ostobaságokat és hazugságokat fecsegni, amivel magukból csinálnak majmot.
A Ridegfarkas képmutató lett és hamis, mint Mao, a páva. Falkája harcias csaholása és a Sakálok Népének hazudozása pedig megosztotta a Vadon békeszerető Népét. A Vadon Népe azonban okos, sok rosszat képes elviselni és nem felejt!
A következő holdtöltekor a Gyűlés Szikláján valóságos Gyűlés lesz, ahol a Vadon Népe az ősi Mesterszó szellemében fog dönteni a Dzsungel jövőjéről, kimondván a Vadon új Mesterszavát:
„Eb ura fakó!"
(„Aztán valami fájni kezdett Maugliban - de úgy, ahogy soha életében nem fájt neki semmi, és elakadt a lélegzete, és zokogott, s a könnyek csak úgy patakzottak az arcán.”)