Van egy jó hírem a gárdonyiaknak, agárdiaknak, velenceieknek: még lehet szép tavuk. Igaz, nem könnyen: el kell bontani a partjáról az európai és a magyar adófizetők pénzén odaömlesztett, több helyütt súlyosan balesetveszélyes, tájpusztító térkő-és betonförmedvényt, és nekilátni, hogy újra természetes vízpartja legyen a tónak.
Egy ilyen meló önmagában is komoly vállalás, pláne, hogy Magyarországon minden jó kezdeményezésnek van tíz ellenlábasa: az egy szezonban utazó vendéglátósoktól a KISZ- meg úttörővezetőkből lett megélhetési keresztény politikusokig, akik továbbra is a hetvenes években érzik magukat, és kényszeresen négyszögesítenének meg vasbetonba fojtanának minden vízpartot.
Most majd azért fognak siránkozni, hogy milyen veszteség éri a közösséget, ha nem lesz "szép, kulturált, kiegyenesített vízpartja". Tény, hogy a feleslegesen betonba öntött uniós támogatás kidobott pénz. Ám eltörpül ahhoz képest, ami elé a tó mellett lakók néznek, ha nyaralójuk, üzletük már csak feleannyit ér, miután senki se akar egy büdös mocsár partján egy lepukkant, szúnyogos vurstliban nyaralni. Mert a jelenlegi politika mellett ez a Velencei tó jövője. Senki sem mondja ki, de a tavon épp egy ökológiai katasztrófa zajlik. Nemcsak a madárrezervátuma száradt ki: a parti vizekből eltűnt szinte minden magasabb rendű élet, az agárdi mólókról lenézve egy halivadék sem rebben odalent. Érdemi vízpótlásra pedig nincs lehetőség; az eddig bedobott politikusi blöffök annyit érnek, mint abban bízni, hogy Orbán vizet fakaszt a pákozdi ingókövekből.
A Velencei tó egy időnként erősen leapadó, félszikes tó, amelynek az aszályok tartóssá válásával jóval alacsonyabb lehet a vízszintje. Azonban ettől még lehetne élő, egészséges víz. Vannak Magyarországnak a Velencei tónál jóval sekélyebb, mégis virágzó élettel teli vizes élőhelyei, de azoknak (még) van növényekkel teli, élő vízpartja.
Bár nincs az asztalfiókomban egy teljes limnológiai kutatási anyag, ám a politikai döntéshozók sem fárasztották magukat ilyesmivel, mielőtt „jó lesz az” alapon elkezdték költeni a milliárdokat. Tehát nekem is van jogom tippelni. A tó tragédiája talán azzal kezdődött, hogy a déli partot anno beton partfallal vették körbe, így a víz nem tudja kivetni a fövenyre a szerves törmeléket. Ehhez jött a csatornázás problémája: az óriási esők nyomán a csatornából feltörő fekália időnként utat talál magának a tó felé. Majd jött a NER-honfoglalás, a tópart erőltetett ütemű beépítése, ami a víz megtisztulását lehetővé tevő parti növényzet további pusztulásával járt. Végül a mostani aszályban ezek a hatások hirtelen összeadódtak, és elértek egy kritikus értéket: a besűrűsödött, felmelegedett parti víznek már túl nagy lett a szervesanyag-tartalma, rothadás indult el, oxigénhiány lépett fel – a következményeket ismerjük.
Szerencsére a természet hálás beteg: gyorsan gyógyul, ha hagyják, és szinte maradéktalanul. Ha a helyiek egészséges tavat akarnak, barátkozniuk kell a betonmentesítés, az újratermészetesítés, a fövenyesítés gondolatával.