Reflexből, sértődötten nagyképű vállvonogatással ismételgetjük, hogy a kormánypárti csatornák uralják a hazai televíziózást. Disznóság, ami az ellenzéki oldal számára annyit jelent, hogy nem érdemes foglalkozni vele. Észre kell azonban venni, hogy ma már ez a hálózat nem csupán „területi” terjeszkedést, növekvő csatornaszámot jelent. A köztelevízió, a Hír TV és a tavaly elindult Pesti TV egymásra épülő, átgondolt, szerves rendszerré alakult, amely közönségrétegekre bontva, egyre több szólamban, hangszerelésben közvetíti ugyanazt a tartalmat. Míg a köztévé személytelenebb, irodalmiasan kulturált hangot üt meg, a Hír TV teret enged az elfogultság érzelmi kitöréseinek is, a Pesti TV pedig szemtelen, fiatalos nyerseséggel dübörög. Minden korosztályból és társadalmi csoportból megtalálhatják a jelenlegi jobboldali vezetés hívei a számukra megfelelő rezgésszámot, de akár pillanatnyi hangulatuk alapján is válogathatnak. Folyamatosan új arcok tűnnek fel, és – részben a biztos anyagi háttér melegében – javul a műsorok szakmai színvonala.
Az izmosodást jól mutatja a Hír TV jelenlegi kínálata. Ma már nem lehet a csatornát Bayer Zsolttal és harcostársaival azonosítani. A kitartó locsolásnak köszönhetően merev gyökereiből kezd életre kelni M. Dobos Marianne, Apáti Bence arroganciája egyre sziporkázóbb, Illés Péter, Heiter Dávid Tamás jól pengeti a keményebb húrokat, és komoly nyereségnek tűnik Trombitás Kristóf, aki a tanult, kifinomult értelmiségi hazafi figuráját hozza, de isten óvja a liberálist, aki ápolt arcszőrzetébe, pödört bajszába gabalyodik. A törzsvendég szakértők tábora is bővül, külön érdemes lesz odafigyelni Vágvölgyi Gergely politológus-újságíróra, aki a sok öntelt, lekezelő, gunyoros okoskodó szolga mellett a fiatalos, hithű lelkesedést képviseli – olykor már ijesztő őszinteséggel.
Követve a közélet kormányzati tematizálását, teret engedve többféle értékelésnek, és építőnek vélt szándékkal az ellenzék bírálatának is.
Új fejlemény, hogy a kormánymédia felmérte, önmagában kevés, ha az internetes felületekre száműzi a baloldali és szabadelvű fórumokat, mert kitartó, tehetséges egyéniségek onnan is hatásosan tudnak szólni az emberekhez. Neki is aktívabban kell hát jelen lennie a neten, a blogok, videobejegyzések mellett rendszeresen megújuló, professzionális színvonalú YouTube-csatornákat is érdemes működtetni. A törekvés ki tudja hogy, de rátalált a jobboldali tartalmak támogatására létrejött Megafon Központra, és egyik első gyümölcse az idén májusban indult Patrióta. Amelynek házigazdája nem más, mint Rákay Philip. A karrierje során producerré, intendánssá, és isten tudná csak sorolni, még mi mindenné avanzsáltatott kommunikációs- és médiaszakembert lihegő kormány- sőt, miniszterelnök-közelisége miatt a másik oldalról szeretni már nemigen lehet. De annyit el lehet ismerni, hogy szerkesztő-műsorvezetői tudása, képernyőre-termettsége szinte semmit se kopott. Annak idején a VIVA zenei csatornát sokan miatta néztük, imponáló volt intellektuális könnyedsége, színes nyelvezete, közvetlen, de nem jópofizó hangütése.
Az ember a jövő egyik nagy televíziós egyéniségét látta benne. A pártkatonai szolgálat azonban számára fontosabbnak bizonyult. Most a Patriótában legalább azon a területen végezheti, amelyen a legtehetségesebb. Vele olykor-olykor bárki végig bírja nézni ezeket a félórákat. Amelyek egyértelműen propagandisztikusak, kampányízűek, de legalább tágabb összefüggésben, elvi alapokat kijelölve tárják elénk a kormány politikai irányvonalát, jobboldali értékrendjét. Túllépve a „mindenki Gyurcsány ügynöke” ördögűzésre uszító, megbélyegző jelszaván, Rákay érdekes hipotézist vázolt fel az ellenzéki előválasztás mögött húzódó esetleges politikai manőverekről. Összefoglalása a kormány eredményeiről befogadhatóan érzékeltette azt a rózsaszín világot, amilyennek a Fidesz szavazói látják a mai magyar valóságot. Az adórendszerről készített beszélgetése Giró-Szász Andrással pedig – természetesen a lehető legjobbként, szembeállítva az ellenzék lehető legrosszabbjával – tárgyszerűen kibont egy koncepciót. Az ellenzékkel szembeni gyűlölet, megvetés, persze ott lappang egyes mondatokban, hangsúlyokban, de legalább nem szikrázik taszítóan. Így aztán a hallottak szülte ellenérzések nem forgatják fel a gyomrot.
Nyilvánvaló, hogy a Patrióta egyik célja jobboldali műsort állítani a Partizán mellé. Nagyjából azonos, vagy mondjuk úgy, hozzá méltó minőségben. Erre lenne esély, de az első adások alapján úgy tűnik, a kampánymódban működés legalább ilyen fontos feladat, ami gátolni fogja a felzárkózást. Mindenesetre most elmondható, hogy Gulyás Márton Partizánja és Rákay Patriótája a mai magyar közéletet uraló két szellemi-politikai pólus legszínvonalasabb egymásnak feszülése az audiovizuális médiában. Ezt tudja eredményezni a valódi egyensúly. Félő, hogy nem fog sokáig tartani.
