New York Times
A magyar fővárosból keltezett jelentésében az újság azt írja: konzervatív útitársként Tucker Carlson beugrott Orbán Viktorhoz. Összevigyorgott a vendég és a joviális házigazda, aki tekintélyuralmi kormányt irányít és célba veszi az liberális intézményeket, beleértve az egyetemeket, az igazságszolgáltatást, valamint a sajtót. A látogatás ugyanakkor lökést ad a politikus tervének, hogy Budapest ideológia központ legyen annak, amit ő nemzetközi jobboldali mozgalomnak nevez.
A másik oldalon az út alkalmat nyújtott arra, hogy Orbán felkerüljön a tévé nézőinek térképére, hiszen itt olyan közönségről van szó, amely vevő lehet a magyar mintájú illiberalizmusra. Arról nem beszélve, hogy Carlson odavan a miniszterelnökért. Utóbbi azzal adta el az interjúban a menekkérők kemény elutasítását, hogy az modell az USA számára, mert amit Washington csinál az ügyben, az túl engedékeny, és meggyengítette a született amerikaiakat. Olyan okfejtés ez, ami a bírálók szerint egybevág a fehér felsőbbrendűség ideológiájával.
A barátságos beszélgetés megdobta a populista magyar vezető sajtóját az angol nyelvű világban. Éppen akkor, amikor egyre inkább elszigetelődik és kényes helyzetbe került mind odahaza, mind külföldön, mert visszalép a demokrácia területén, illetve rosszul kezelte a koronaválságot. Ugyanakkor az EU-ban sokan nem osztják Carlson elragadtatását, mert Orbánt szélsőjobbos erősembernek tartják, aki alaposan megrendítette a demokratikus intézményeket, Pekinghez és Moszkvához törleszkedik és közpénzekkel tömi tele szövetségeseinek a zsebét.
Hogy megerősítse bázisát, kulturális háborúkba kezdett. Elemzők szerint a felsőoktatás kiszervezésével ideológiai ellenőrzés alá helyezi az egyetemeket és ehhez jó pénzért konzervatív szakembereket verbuvál nyugatról. Így került három hónapra Budapestre Rod Dreher, az American Conservative publicistája is. Utóbbi úgy találja, hogy Orbán egyáltalán nem az az enyveskezű erősember, aminek a média beállítja, hanem intelligens, mélyen gondolkodó figura.
Carlson apja volt ugyanakkor annak a washingtoni cégnek az igazgatója, amely 2019-ben kilobbizta, hogy Szijjártó Péter bekerülhetett az ifjabb Carlson televíziós műsorába. (A vállalkozás most azt közölte, hogy semmi köze nem volt az éppen lezárult budapesti úthoz.) A Magyarországról sugárzott adásokban a vendéglátó áradozott a magyar vezetőről, miközben azt egyre inkább kerülik az európai konzervatívok.
Amióta a csőcselék január elején megostromolta az amerikai törvényhozást, Orbán mind vonzóbb a tengerentúli jobboldal számára, amely egyre közelebb kerül a tekintélyuralmi rendszerekhez – mondja Dalibor Rohac az American Enterprise Institute-tól. Hozzátette: ez a tábor hagyományosan bizalmatlan volt a hatalommal szemben és ragaszkodott a fékekhez, illetve ellensúlyokhoz. Ám ez Magyarországon ma már nem így van.
New York Times
Orbán egyaránt kelt félelmet és csodálatot, neki köszönhetően az ország az utóbbi években igen előkelő helyen szerepel az amerikai liberálisok és konzervatívok gondolataiban – emeli ki a kommentár. Ha valaki úgy gondolja, hogy a tengerentúli jobboldal a tekintélyelvűség felé csúszik, azonnal szóba hozza a nacionalista magyar kormányt, mármint hogy az szolgál baljós modellként a republikánusok számára. Ha viszont úgy látod, hogy előre tör a türelmetlen progresszív irányzat, akkor meg úgy kerül elő Orbán, mint aki szembeszáll az ilyen törekvésekkel.
Meglepő módon az erősen jobboldali The American Conservative egyik cikke élesen bírálta a legfelső szintű magyar korrupciót. A szerző azon is igen megdöbbent, amikor már 5 éve azt tapasztalta Budapesten, hogy az emberek nem mernek véleményt nyilvánítani a politikáról, mert féltik – ha nem is az életüket, de az állásukat.
Amerika egyrészt attól tart, amikor Magyarországot figyeli, hogy a trumpi populizmus egy nap igencsak erőre kaphat és akkor az USÁ-ban is veszélybe kerülhet a bírálók megélhetése. Másfelől viszont sokan rettegnek, hogy a progresszív körök már most érvényesítik hatalmukat. A Cato Intézet tavaly azt mérte, hogy a lakosság 62 %-a a politikai légkör miatt nem szívesen árulja el nézeteit. Csak az erősen liberálisok gondolták úgy, hogy szabadon kifejthetik véleményüket.
Ez azonban másfajta félelem, mint amit a magyaroknál tapasztalni: az Egyesült Államokban senki sem retten vissza, amikor a kormányt kell bírálni. Orbán ugyanakkor azért annyira vonzó az amerikai konzervatívok szemében, mert beleavatkozik a kulturális életbe. Támadja liberális tudományos központokat és olyan ideológiai programokra költ, amely példát adnak arra, miként korlátozhatja a hatalom a progresszív befolyást.
Persze nem lenne rossz, ha a Köztársasági Párt tudná, miként gyengíthetné meg pl. a Silicon Völgy vagy a 8 elit egyetem uralmát, vagy nagyobb figyelmet szentelne kulturális terveknek. Csakhogy a magyar példa afelé terelte őket, hogy eltűrjék a korrupciót, mind Orbán, mind Trump alatt. Ez pedig alapvető veszélyt jelent, mert ha nem igazán tudsz alternatívát állítani a kifogásolt, elnyomónak tűnő vetélytárssal szemben, akkor ez gyakorta csalásba torkollik.
The American Conservative
A jobboldali újság elismeri, hogy vannak gondok az orbáni demokráciával, de azt tanácsolja, hogy az EU söpörjön inkább a saját portája előtt. Merthogy az ilyen ügyekben előszeretettel támadja Magyarországot, ám közben leplezi a maga hiányosságait, és hogy hajlamos megfeledkezni bizonyos választások eredményeiről.
Mint írja, az amerikai konzervatív oldal rágerjedt Magyarországra, mert felkeltette érdeklődését a családbarát politika, az ellenállás a polkorrektséggel szemben, valamint a nemzeti hagyományok iránti elkötelezettség. (Maga az elemzés szerzőjét kétli, hogy központi programokkal fel lehet lendíteni a születések számát.)
Orbán ellen az egyik sűrűn hangoztatott kifogás, hogy felszámolja a liberális demokráciát és ennek kapcsán a CEU-t, a bíróságok megszállását, a sajtó gleichschaltolását, valamint a választások állítólagos manipulálását szokták emlegetni. Azon felül a lakosság csaknem 90 százaléka aggódik a korrupció miatt.
Az unió aggodalmát fejezte ki a demokratikus normák lebontása miatt, de kérdés: mihez viszonyít? Nem ártana, ha előbb önvizsgálatot tartana, hiszen az európai választások iránt nem túl nagy az érdeklődés. De ha el is fogadjuk, hogy demokratikusan döntenek az EP tagjairól, a szuperállamban a tényleges hatalmat a senki által meg nem választott Bizottság gyakorolja. Az meg folyamatosan terjeszti ki a saját jogkörét.
Továbbra sem tudni, mennyire népszerű az unió az európai lakosság körében, ezért van azután, hogy hiába ígéri meg Brüsszel: most aztán tényleg fellép Magyarország ellen, valójában fél a magyar társadalom reakciójától. Így azonban nem sok hitele van, amikor Orbánról beszél. A földrész elitje azt hangoztatja, hogy demokrata, de közben támogatja, hogy a hatalom még messzebb kerüljön a 450 millió európaitól. Még nem dőlt el, hogy lehet-e bármit is tanulni a magyar miniszterelnöktől. Ám teljesen felesleges arról vitázni, jó példával jár-e elöl az EU.
Guardian
Orbán Viktor azon van, hogy megteremtse a földrész első jobboldali diktatúráját, amióta 46 éve letűnt a színről Franco uralma. Az amerikai jobboldal mégis körberajongja. A Fox News hozsannát zengett róla a héten. Ehhez persze tudni kell, hogy mindkettő ugyanazzal a módszerrel kereskedik, hogy növelje saját táborát: azt hirdeti, hogy olyan ellenség bukkant fel, amely ellen mindet bele lehet vetni, mert annyira veszedelmes.
A paranoid félelem tárgya leginkább a saját nemzetére rátámadó globális liberális elit, mivel az nem vet gátat a hatalmas bevándorlási hullámnak. Orbán ezt még tetézte azzal, hogy fasiszta felhanggal megvádolta Sorost, mármint hogy az muzulmánokat akar rázúdítani Magyarországra. De ha éppen nem a milliárdos a soros, akkor jók a melegek, akik a kormányfő szerint pedofilok, de megfelel az EU is. A lényeg, hogy bármikor legyen valaki, akit ellenségként lehet felmutatni.
A paranoid politika kizárja a demokráciát. A szemében az ellenfél áruló, aki összeesküvést sző a nemzet ellen. Ezért nincs más, szét kell verni. Ha ez azt vonja maga után, hogy fel kell számolni a jogállamot és be kell betonozni a hatalmon lévő elitet, nos, ez olyan ár, amit az uralkodó réteg kész benyújtani a számláként a társadalomnak. Ugyanakkor Carlson és az övéi csak akkor hisznek a demokratikus elvekben, amikor azok nem keresztezik az ő terveiket.
Ám Magyarországon már a végét járja a szabad sajtó, a Fidesz kézbe kaparintotta a felsőoktatás ellenőrzését, a korrupció pedig megjelenik a hatalom legfelső szintjén, lásd Mészárost. A kisember viszont nap mint nap tejel az orvosnak az ellátásért. A szavazó körzetek határait úgy vonták meg, hogy ne legyen kétséges: ki győz. A bírák, kormánytisztviselők kiválasztásánál pedig felülír mindent a lojalitás.
Érdekes lesz látni, hogy hajlandó lesz-e Orbán megválni a kormányrúdtól, ha győz az ellenzéki szövetség. Ha igen, igencsak félhet attól, amitől Putyin és más tolvajok: hogy a rács mögött végzi.
Az európai konzervatívok a fasizmus, majd a spanyol, portugál és görög diktatúrák tanulságaként kimondták, hogy fenntartják a liberális demokráciát. Ám azóta azt látni, hogy időnkén szembefordultak azzal és emiatt nem lett különösebb bajuk. Ezért nagyon is lehetséges, miután terjed a paranoid autokrácia, hogy Tucker Carlson egy szép napon Londonból ugyanúgy dicsőíti majd Boris Johnsont, ahogy azt most Orbánnal tette.
The Times
A francia elnök az Orbán-féle illiberális demokrácia elleni mozgalom vezérének tekinti magát, csakhogy a sikerhez szüksége van Nagy-Britanniára is, amelynek szintén az az érdeke, hogy Európa erős és liberális legyen. Ezt hangsúlyozza kommentárjában Vernon Bogdanor, a Londoni King’s College professzora, aki emlékeztet arra, hogy Macron még 2018-ban, az I. világháború végének 100. évfordulóján kijelentette: visszatér a nacionalizmus leprája, pedig az már kétszer feldúlta a földrészt. Nos, Franciaországban ennek a szörnyű ragálynak a szószólója Le Pen, aki jövőre újból harcba indul az államfői tisztségért.
Amikor a britek a két világháború között távol tartották magukat a kontinenstől, az katasztrófához vezetett. A brit és a francia állam majdnem ráment, hogy nem jött létre szilárd szövetség közöttük. Napjainkban Európának többet kell tennie saját védelme érdekében, ha erős akar lenni. De hiába javasolt Macron igazi közös hadsereget, nem lesz abból semmi, mert egyetlen tagállam sem megy bele, hogy többségi szavazással kivegyék a kezéből a háború és béke ügyét. Viszont ha csakis egyhangúan lehet határozni ilyen kérdésekben, az meg a politikai impotencia biztos receptje.
De a védelmet nem lehet megszervezni az Egyesült Királyság nélkül, ám a Brexit miatt ezt most már csak kormányközi alapon lehetséges. Ám Párizs ehelyett azon van, hogy a britek távoztával növelje saját befolyását, Londont pedig a partvonalra tegye. Mint egykor De Gaulle. Márpedig ez öngyilkos stratégia, ha a cél az, hogy az EU erőtényező legyen a világban. Ennél fogva új entente cordiale-t, szívélyes egyezséget kell létrehozni, mind a közös védelem, mint a liberális rend fennmaradása érdekében London és Párizs között.
FAZ
A konzervatív lap szóvá teszi, hogy a Bizottság újabban nem akarja nyilvánosságra hozni, az egyes tagországok nettó mennyit fizetnek be a brüsszeli költségvetésbe, illetve mennyit kapnak onnan, mert ez csak Magyarország és Lengyelország malmára hajtja a vizet. A legtöbbet persze megint a németek teszik be a közösbe, esetükben rekordot jelent, hogy a különbség a hozzájárulás, illetve a folyósított támogatások között immár 15,5 milliárd euró. De nem kis összeget perkál be Franciaország, valamint Olaszország is.
Ha GDP-hez viszonyítjuk a befizetéseket, akkor a németeken kívül a hollandok, dánok, svédek és osztrákok állnak az élen. Ők voltak azok, akik tavaly kézzel-lábbal tiltakoztak a közös büdzsé megemelése, illetve a gazdasági segélyalap ellen. A Bizottság arra hivatkozva igyekszik titkolóznia, hogy az euroszkeptikusok csak keltenék a hangulatot az EU ellen. Ám Brüsszel pont azzal ad alájuk lovat, hogy nem közli a tényeket. De miért nem, ha azokkal semmi gond sincsen?
Egyébiránt Varsó legutoljára 13,2, Magyarország pedig 4,8 milliárd euróval többet markolhatott fel, mint amennyit átutalt az uniónak. Márpedig ez bruttó hazai termék 2,6, illetve 3,6 %-ával egyenlő. Ebből kiderül, mennyire fontos a tagság mindkettő számára, továbbá hogy hol van a gyenge pontjuk, ahol fájdalmat lehet nekik okozni, ha netán még jobban eltávolodnak az európai értékektől.
