Betiltani Platónt

Na végre, röpke 2400 év nem volt rá elég, de úgy tűnik pártunk és kormányunk most egy csapásra megoldotta a dolgot és betiltja Platónt. Az úgynevezett gyermekvédelmi, valójában homofób törvény pénteken megjelent végrehajtási rendelete szerint a jövőben nem lehet az üzletek kirakatába tenni, és a többi terméktől elkülönítve, kizárólag zárt csomagolásban lehet árulni minden olyan gyermekeknek szóló terméket, amely „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a homoszexualitást népszerűsíti, illetve a szexualitást öncélúan ábrázolja”. Márpedig Platónnak van legalább egy olyan műve, A lakoma, amelyet 18 év alattiaknak is tanítanak, s eléggé öncélúan esik szó benne a szexualitásról.

Már a dialógus eredeti görög címe, a Szümposzion („együtt ivás”) utal erre az öncélúságra, hiszen az Agathónnál rendezett athéni vacsora vendégei elhatározzák, hogy közös ivászatuk során a szerelemről, Erósz isten dicséretéről fognak beszédeket mondani. Rögtön az első szónok belecsap a lecsóba; Phaidrosz olyanokat állít, hogy nincs nagyobb jó, „mint amilyen a fiúnak, alighogy felserdült, egy derék férfiszerető, és a szeretőnek egy fiúkedves” (A lakoma – Telegdi Zsigmond fordítása. Platón összes művei. Európa Könyvkiadó, 1984). A következő szónok, Pauszaniasz rajta is túltesz, amikor azt állítja, kétféle Erósz van: a közönséges, akinek a követői „egyformán szeretik a nőket és a fiúkat”, ráadásul „a testüket jobban szeretik, mint a lelküket”, de a másik, igazi Erószban „nincs semmi női, csakis férfitermészet”, s „akiket ez az Erósz ihlet meg, a férfinem felé fordulnak”.

Azt hiszem, már ennyi elég volna, hogy Platónt indexre tegyük, de a dialógus egy következő szereplője, bizonyos Arisztophanész nem átallja a születési nem megváltoztatását is szóba hozni. Ez a komédiaíró ugyanis előad egy történetet arról, hogy eredetileg „az emberi nemek száma három volt, nem kettő, mint most, férfi és nő, hanem volt még egy harmadik is, amely egyesítette magában a kettőt”. Arisztophanész androgün(férfi-nő)-mítosza szerint az ember eredetileg gömb alakú, négykezű, négylábú, háromnemű lény volt (férfi-férfi, férfi-nő, nő-nő párokat alkotva), ám oly hatalmasak voltak, hogy „az istenekkel is megpróbálkoztak”, ezért Zeusz kettévágta őket. A kettéhasadt feleket azóta egymáshoz húzza a vágy, a szerelem. Az eredetileg kétnemű, androgün lények két szétvágott fele, a férfi és a nő egymást szereti és keresi, „a legtöbb parázna ebből a fajtából kerül ki”. Az egységes női lény két szétvágott női fele is egymást keresi, „ezekből lesznek a leszboszi szeretők”, s végül „akik pedig az egykori férfi kettévágásából erednek, azok a férfinemet keresik”, „ahhoz vonzódnak, ami hozzájuk hasonló”, továbbá „mikor felserdülnek, egyedül ezek a férfiak fordulnak a közügyek felé”.

Hát így. Szókratészról, aki szintén beszédet mond Erószról e lakomán, már nem is maradt helyem írni (majd legközelebb). Most elég legyen talán annyi, hogy már Nietzsche azzal vádolta, hogy ő rontotta meg Platónt.