Célcsoport

Túl sok a nyugdíjas! – ezt hallgatom (nagy sóhajokkal kísérve) idestova másfél éve, legyen szó a kormány bármiféle járványintézkedéséről. És meg kell hagyni, bár a viktimológiai alapokon nyugvó kijelentés meglehetősen sommás, onnan nézve nem nehéz azt gondolni, hogy a hatalom berkeiben a nyugdíjkassza zsugorodása ha nem is cél, de a járvány csöndes derűvel nyugtázott következménye lehet.

Nem, természetesen nem állítom, hogy a kormány előre megfontolt szándékkal öli tavaly március óta a nyugdíjasokat. De azt igen, hogy a ráolvasásnál sokkal többet nem tett értük. Mert nem elég mondani, hogy „az időseket persze megvédjük”, ezt célszerű a gyakorlatba is átültetni. Ha a hőzöngésnél több is történt volna, akkor most nem kellene azon rémüldöznünk, hogy a 24.hu által a hivatalokból kipofozott adatsorok világosan megmutatják: a tavaly év végi második hullám idején a duplájára nőtt az idősek halálozása. Nemcsak az operatív törzs bornírt tájékoztatóiban, hanem a valóságban is aratott a halál az „idős, krónikus betegek” között. És a harmadik hullám valós számait még nem is ismerjük: csak elképzelni tudjuk, mit végeztek a napi több száz halottat követelő hetek.

Csodát nem lehetett volna tenni, ez kétségtelen, de mi indokolta, hogy a második hullám idején például még az idősek vásárlási sávját sem vezették be újra? A mérleg egyik serpenyőjében volt a kereskedők nyomása, a másikban pedig a tény, hogy kevesebb ember egy boltban kisebb fertőzési kockázatot is jelent. És mi akadályozta meg a kormányt abban, hogy az első hullám tapasztalatai, például a propaganda-ügyileg kellően kiaknázott Pesti úti fertőzés után megfelelő járványkezelési módszereket dolgozzanak ki a gondozásra szoruló idősek megvédésére? Azt aligha várhatták el, hogy minden ellátott mellé beköltözzenek a gondozók, mint az áldozatkész szentbalázsi idősotthon személyzete tette tavaly tavasszal – végig is söpört a tömeges fertőzés az intézményeken -, de a házról házra járó segítőket legalább előre lehetett volna venni az oltási rendben.

Ami pedig az oltások ügyében történt, abban tényleg nem könnyű felfedezni az előrelátás, vagy legalább a jóindulat bármilyen jelét. Egyszerűen nincs arra épeszű magyarázat – a kézenfekvőbe pedig rossz belegondolni -, miért kellett az idősekre rátukmálni a körükben nem is tesztelt Sinopharmot, majd miért kellett hónapokon át mindenkit lehülyézni, oltásellenesnek titulálni, aki azt merte feszegetni, hogy háromból egy kínaival kezelt nyugdíjaskorú polgár de facto továbbra is oltatlan. Arról nem is beszélve, hogy mégis, hogyan képzelte a kormány a leginkább veszélyeztetett populációt postán, illetve e-mail útján mozgósítani a vakcinálásra? Tényleg fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent a kisfalvak nyomorából, minimálnyugdíjból eljutni a háziorvoshoz egy oltás kedvéért, sőt, akár feladni egy levelet?

Az eredmény immár ismert. Majd tízezer idős járványhalott csak a tavalyi év végén, túlnyomó részben a nélkülöző kisnyugdíjasok köréből. A nyugdíjkassza megtakarítása pedig elérheti a 17 milliárd forintot.