Iványi Gábor;Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség;

2021-08-11 11:55:34

Kiküldték a NAV-ot Iványiék szegedi intézményébe, de csak a táblákat vagy a padokat tudták volna lefoglalni

Azokat pedig nem találták értékesíthetőnek a végrehajtók.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Iványi Gáborék nagy bajban vannak, gyakorlatilag minden kiegészítő támogatást elvesznek az iskoláiktól. A helyzet annyira súlyos, hogy Iványi kénytelen volt egy olyan levelet kiküldeni az intézményvezetőknek, amelyben azt hangsúlyozza, hogy reményei szerint a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek sikerül majd időben teljesítenie fizetési kötelezettségeit a munkavállalói felé. A levélben az is szerepel, hogy a fizetés első részletét most is a kijelölt határideig megkapják a munkavállalók, a továbbiakat azonban csak "azt követően" - vagyis

A lelkész a levél tartalmát és a jelenlegi helyzetet a testvérközösség honlapján ismertette támogatóival. Ebből az ismertetőből az is kiderül, hogy egy helyszíni szemle során már

"A kiküldött beosztottak kifogástalanul viselkedtek, megértjük, hogy ők csupán végrehajtói a kormány akaratának, és ugyan nem találták értékesíthetőnek az iskolapadokat és a táblákat vagy egyéb felszereléseinket, de a hatalom kíméletlen akarata mégis a fejünk felett lebeg - írja Iványi Gábor, majd hozzáteszi: "valahogy szeretnénk az elmúlt évtized csodáihoz hasonlóan a választásokig elaraszolni abban a hiszemben, hogy azt követően emberséges változások történnek."  

Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, a túlélés nem lesz könnyű. Maruzsa Zoltán államtitkár június elején ugyanis azt a tájékoztatást adta, hogy a következő tanévre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nem köt köznevelési szerződést a testvérközösséggel. Iványiék közleménye szerint a minisztérium (a korábbi csökkentés után) újabb 95 millió forintot vesz el iskoláiktól. Ezzel veszélyezteti azok fennmaradását, csaknem 2500 szociálisan hátrányos helyzetű gyerek iskoláztatását és a velük foglalkozó mintegy 500 fő állását.