Balatonvilágos;Balatonlelle;szakszervezet;üdülő;feljelentés;

2021-08-12 06:40:00

Szabadulna a VDSZ vezetősége a balatoni üdülőjétől, ám a tervezett ingatlancsere kiütötte a biztosítékot

Az ügyben már feljelentés is született.

„A balatonvilágosi üdülő mindkét szomszédságában tulajdonosváltás történt, mindkét tulajdonos kifogásolta az épületeink állagát, esztétikai látványát”. Ezzel a gondolattal vezették be a Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnökségi ülésre készült előterjesztésben a Balatonvilágoson lévő, két épületből álló, közvetlen vízparttal rendelkező üdülő eladását, illetve elcserélését 6 darab 35 négyzetméteres teraszos, új építésű apartmanra, valamint 12 parkolóra és egy tárolóra. A szakszervezet jelenlegi üdülőjében egyébként – honlapjuk tanúsága szerint – összesen 12 szobában 42 fő elhelyezésére van lehetőség, szintenként közös zuhanyzókkal, valamint társalgóval és fedett terasszal. Ezeket cserélnék el az előterjesztés szerint az üdülőjük déli telekszomszédja által Balatonlellére tervezett apartmanokra, amelyek a 2000 négyzetméteres Lellemarine Resort-ban lesznek.

Az ügyvezető elnökség meg is tekintette az új lellei helyszínt, csakhogy az indítványban szereplő fotón egy üres zöld telek látható. A beruházó ígérete szerint a lakóparkon belül két földszintes apartmanház épül a VDSZ tagjainak, akik az üdülőkomplexum többi vendégével közösen használhatják majd a resort privát strandját, a gyermekmedencét, a rekreációs központot, a bárt és a grillteraszt.

A régi balatonvilágosi üdülőnek ez lenne az utolsó szezonja, mivel a határozati javaslat szerint idén szeptemberben át kellene adni a területet a beruházónak. Ugyanakkor az új apartman-telep – a beruházói ígéret alapján – jövő május végére készülhet el. A köztes időben a beruházó letétbe helyezné a világosi ingatlan vételárát – nettó 250 millió forintot – és a kivitelezés lebonyolításáig 50 millió forintos letéti garanciát biztosít. Az elnökség álláspontja szerint ez az „egyetlen megvalósítható verzió”, ami megszabadítja a szakszervezetet a világosi üdülő folyamatos felújítási terhétől, ráadásul korszerű új üdülőhöz juttatja a tagságot, amit télen is használhatnak.

Az ügylet miatt a szakszervezeti vagyon sérelmére elkövetett csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett a VDSZ tagszervezete, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) két vezetője, akik korántsem tartják olyan jó üzletnek a dolgot. A világosi üdülő valóban eléggé retró, de olcsó, saját vízpartja van, családias üdülési lehetőséget nyújt a szakszervezeti tagoknak, akik a „társasházként működő üdülőt” aligha tudják a korábban megszokott módon használni. Ráadásul Balatonlelle messzebb van és várhatóan a bérleti díj is magasabb lesz.

De vannak formai kifogásaik is. A feljelentésben írtak szerint többszöri kérésre sem kapták meg a cseréről döntő elnökségi ülés jegyzőkönyvét, illetve a határozat teljes szövegét. Ezeket a a VDSZ dokumentumtárába sem töltötték fel, így a tagság sem ismerheti meg. Véleményük szerint eleve szabálytalanul hívták össze az elnökségi ülést, a meghívóban csupán az ingatlan hasznosítása szerepelt, a háttéranyagok hiányosak voltak, mindössze egy összegzés készült. Az elnökség tagjainak – olvasható a feljelentésben – nem volt idejük egyeztetni erről a tagsággal, ráadásul a döntést nem előzte meg a piac feltérképezése, így nyilvános versenyeztetés sem volt. A feljelentést tevő Hajdú Roland, a VDSZ elnökségi tagja és Radics Gábor, a GSZSZ elnöke hiányolja a független értékbecslést és a szerződéses garanciákat, valamint sérelmezik, hogy a vevő már azelőtt tulajdonosa lesz a világosi üdülőnek, hogy a csereépületet átadták volna. Abban sem bíznak, hogy a beruházó tartani fogja a jövő év tavaszára ígért határidőt tekintettel arra, hogy az idei építőipari árrobbanás felforgatta a piacot, a beruházások csúsznak. Mint írták: „A szakszervezeti tagság körében óriási a felháborodás, hogy az 1949 óta tulajdonukat képező egyetlen közvetlen vízpart üdülő »átjátszásra került« a tudtuk és belegyezésük nélkül”.

Az üggyel kapcsolatban a Népszava megkereste Székely Tamást, a VDSZ elnökét is, aki jelezte, hogy a héten „20 ember németországi munkájával kapcsolatban” Münchenben tartózkodik, „célzottnak” tartott kérdéseinkre nem kaptunk választ.