Aligha olvasták sokan Antoine de Saint-Exupéry A kis hercegét a Fehér Házban és a NATO brüsszeli főhadiszállásán. Vagy nagyon szelektíven olvasták, mert az a rész minden bizonnyal kimaradt, amelyben azt mondja a főhős, hogy „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél”.
Tény, hogy Afganisztán „megszelídítésébe” eddig mindenkinek beletört a bicskája. A Szovjetunió majd tíz éven át, 1989 februárjáig próbálkozott vele, az Egyesült Államok és a NATO még ennél is tovább, 2001 októberétől napjainkig. A kommunista szuperhatalmat térdre kényszerítették a tálibok, a NATO és szövetségesei viszont most úgy vonultak ki az ázsiai országból, hogy formálisan ugyan nem szenvedtek katonai vereséget, de gyakorlatilag igen szégyenletesen maradtak alul az iszlamista radikálisokkal szemben. A szovjetek fölötti tálib győzelem még megmagyarázható: az akkor csúcsmodernnek számító, vállról indítható Stinger rakétának köszönhető, amelyet a CIA titkos pénzügyi finanszírozási programja keretében juttatott az iszlám szélsőségeseknek. Az viszont már kevésbé, hogy a világ legjobban felszerelt hadserege és katonai szövetsége húsz év alatt sem tudta legyőzni a világra segített szörnyszüleményt, és képtelen volt egy olyan ütőképes afgán hadsereget felállítani, amely legalább ideig-óráig szembe tudna és akarna szállni a gőzhengerként előrenyomuló tálibokkal.
Most nem látunk olyan képeket, amelyeken az afgán lakosság ünnepelve fogadná a bevonuló tálibokat, mint 2014-ben Irakban az Iszlám Állam katonáit és a „kalifát”, Abu Bakr al-Bagdadit. Az afgánok fejvesztve menekülnek, vagy inkább menekülnének, ha tehetnék, hiszen pontosan tudják, mi vár rájuk - egyszer már megtapasztalták a tálibok rémuralmát.
Az elmúlt húsz évben is élni és dolgozni kellett Afganisztánban, munkahely pedig leginkább a nyugati szövetségesek által támogatott kormányzat berkeiben, az államapparátusban, rendvédelmi szerveknél, a NATO bázisoknál adódott. Ők azok a nem kevesek, akiket mi, nyugatiak, NATO tagországok „szelídítettünk meg”, akikért felelősséggel tartoznánk, akikre az iszlamista vezetés alatt üldöztetés vagy halál vár.
De a tálibok uralma alá került országból kivezető egyetlen úton, a kabuli reptéren az amerikai katonák már a levegőbe lőnek elriasztandó a feltorlódó menekülőket, a NATO leállította a polgári repülőjáratokat, csak a diplomáciai evakuációs gépeknek ad engedélyt a felszállásra. Az európai kormányzatok máris zárnák a határokat, a magyar egyenhíradók az afgán „migránsokkal” riogatnak. Hogy mi lesz a „civilizált nyugat” által „megszelídítettekkel”, az eltörpül a politikai haszonszerzési vágy mellett.
Igen, az elsődleges felelősség mindenképpen Amerikáé. Csakhogy Amerika messze van, az óceánt nem lehet lélekvesztőkön átszelni, ezek a bajbajutott emberek legfeljebb Európába tudnak elvergődni. A keresztény Európa kapui viszont zárva maradnak. Ugyanúgy, mint a betlehemi porták a Jézussal vajúdó Mária előtt. A jászolban pedig félő, hogy ezúttal nem a szeretet gyermeke és tana fog megszületni.