Kattintunk ide, lapozunk oda, nyeljük a híreket. A táliboké Afganisztán; homofób a pedofiltörvény; Norvég Alap nem és nem; lengyel koalíció nyekk; Navalnij még él; ellenzéki elő meg elő; harmadik oltás, negyedik hullám és – Pista gazda lefagyott, amikor meglátta egyik kiszemeltjét; Gergő hazaküldte Dórit, pedig a lány azt hitte, randizni mennek; Zoli gazda szerint elhamarkodott dolog volt lefeküdnie Jázminnal; Johnny mindent megtesz, hogy kihúzza magát a munka alól; újabb nő hagyta faképnél Pistát; Johnny ágyba vitte Viki gazdasszonyt; Gergő gazda az autóban nekieső Bogit választotta párjául.
Igen, megint megtörtént egy valóságshow a hazai kereskedelmi televíziózásban. Ezúttal a Házasodna a gazda 4. évada az RTL Klubon. Fölösleges a jelenséget századszor apokaliptikussá misztifikálni, miszerint a mai léttérben egy valóságshow is valóság, mint ahogy az utóbbi is bármikor átbillenhet valóságshowba. Mert hát, jaj, gondoljunk csak a magyar parlament működésére. Nem mindegy, hogy Zoli gazda csinál-mond valami szaftos hírértékűt, vagy egy képviselő? Attól, hogy egyre nehezebb különválasztani a dolgokat, még nem kell hisztérikusan összemosni őket. A valóságshow egy televíziós műfaj, szerves terméke a média fejlődésének. Nincs benne semmilyen elvetemültség, rontó szándék. Ha belegondolunk, a televíziózás lényegében a születése óta valóságshow. Ez egyik alapvető sajátossága.
Takács Marika mosolya
Az egész a bemondókkal kezdődött. Amikor megjelent a képernyőnkön Takács Marika, ránk nézett, és üdvözölt minket: „Jó estét, kedves nézőink, megkezdjük mai műsorunkat.” Egy élő, valóságos személy megszólít, kapcsolatba lép velünk – virtuálisan kitágítva a valóságunkat. Amelynek a képernyőn folytatódó része egy állandó reality show. Még egy film bemutatója, egy színházi közvetítés is azzá válik, mert a bemondó felkonferálja, mintha elvitt volna moziba, színházba. A stúdióterekben zajló adások szintén valóságként épülnek be az életünkbe, a műsorvezető itt is az arcunkba nézve üdvözöl minket: meghívott egy beszélgetésre, színpadot állít a szobánkba. A riporterek szinte a kezünket fogva visznek különböző helyszínekre, tudósítók jelentkeznek be a lakásunkba külföldről. Ha ők valóságosak, az is az, amit mutatnak és kommentálnak.
A hatást tovább erősítheti, ha valamilyen formában mi is aktív szereplői lehetünk ennek a világnak: kérdéseket tehetünk fel vagy szavazhatunk. A legnagyobb nehézséget a fikciós produkciók szerves beépítése jelenti a rendszerbe, ami sajátos műfajok kialakulásához vezetett. Az egyik a tévéjáték, amely lényegében az egyéb adások technikájával készül stúdióban, és jelen idejű, „színházias”, „élő adásos” élményt kelt.
A másik pedig a sorozat, amely időben elnyúlva, akár hetekig zajlik körülöttünk.
Szerves kirakatnézés
A klasszikus televíziózás leglényegesebb eleme, hogy folyamatos képernyővalóságként létezzen mellettünk, amelybe kedvünk szerint be lehet lépni. Nem egyszerűen műsorszolgáltatás. Az adások ideje nem azt jelzi, milyen sorrendben mutatják be a produkciókat, hanem azt, hogy mikor zajlanak, válnak eseménnyé a képernyővalóságban. Ezt a folyamatosságot a köztévék vagy előfizetéses csatornák tudják igazán megvalósítani. A kereskedelmi televíziók helyzete azonban jóval nehezebb ebből a szempontból. Itt a reklámok határozzák meg a műsorszerkezetet, és természetüknél fogva rendre megtörik a folyamatosságot. Másrészt az adások legfontosabb feladata, hogy a reklámok számára biztosítsanak magas nézettséget, amihez viszont elengedhetetlen a folyamatosság, a nézőt minél tovább bent kell tartani a program világában. A megoldást a fogyasztói kultúra valósággá tágítása jelenti. A kereskedelmi csatornák műsorai a mindennapok, a privát létszféra felé közelítenek, amelyhez szervesebben illeszkedik a „kirakatnézés”, a különböző termékek kínálata.
A reggeli adások, a különböző talkshow-k cseverésző jellegűek. Bekerülünk celebek privát társaságába, ahol nem keresnek magyarázatot nagy kérdésekre, csupán nevetgélve fecserésznek az életről, és mindenki jól érzi magát. A közéletnek az a szelete kerül középpontba, amelynek közvetlen hatása lehet a mindennapokra. Mindez olyan televíziós valóságot rak mellénk, amelybe szinte be se kell lépni, mindig nyitva felé az ajtó.
Fikcióval bolondítják
A nagy kérdés persze jelenleg is az, miképpen lehet a nézőket leginkább csalogató fikciós produkcióknál megőrizni a televíziós jelleget. Az internet megjelenése óta még komolyabb a kihívás, hiszen az egyedi műsorfogyasztás egyre lazábban kötődik tévécsatornák kínálatához.
A legkézenfekvőbb a sorozatokba kapaszkodni, nem véletlenül élik virágkorukat. De szembetűnő, hogy míg a köztévék – ha tehetik, gyártóként is – az igényes, magas technikai színvonalú, olykor művészi kvalitásokat felvillantó produkciókat preferálják, a kereskedelmi televíziók a minél több részre nyújtott történetek és a szappanoperák felé húznak, amelyek a valós időhöz közelítve, hosszú eseményláncok folyamatosságába burkolják őket. És nem meglepő, hogy náluk kelt életre és izmosodott meg egy új műfaj, a valóságshow.
A recept egyszerűen arra épül, hogy a televíziózás legősibb, máig őrzött valóságközvetítő műfajaiba – híradó, dokumentum- és riportműsorok – fikciós elemet visznek. Kreált valóságot kísérnek figyelemmel. Lényegében a dokumentarista játékfilm módszerét követve: civileket helyeznek kitalált szituációkba. Az így kicsiholt spontán történések kerülnek a nézők elé – vagy élő adásban, vagy tudósítássá szerkesztett formában. Elkülönítve jelen van a tévés közeg is, amely felvezeti, kommentálja, és ha kell, moderálja az eseményeket. Sikerült tehát kialakítani egy olyan konstrukciót, amely hamisítatlan televíziós folyamatosságot teremtve ötvözte a valóságos és fikciós elemeket.
Mindebbe bele lehet vinni versengést is – nézői értékeléssel, közönségszavazással, felhasználva a különböző vetélkedő- és tehetségkutató show-k nyelvezetét. Gyakorlatilag tehát a műfaj egyesíteni tudja a televíziózás teljes arzenálját.
A negatív érdeklődés diadala
A valóságshow-knak az idők folyamán több típusa is elterjedt. Legszemléletesebb terméke a Big Brother, amely sajátos változata a nálunk népszerűvé vált ValóVilág. Itt mesterségesen kialakított térbe zárnak össze mindennapi embereket, és heteken át figyelhetjük, hogyan hat ez a személyiségükre, milyen kapcsolatok alakulnak ki köztük.
Miközben az egész egy verseny, amelyet a nézők számára legrokonszenvesebbnek tartott résztvevő nyer meg. Ez további feszültséget visz az együttlétbe, a szereplők próbálják kiszorítani egymást, időről időre megnevezhetik, kikkel nem szeretnének tovább együtt maradni, jelöltjeik párbaja után a nézők szavazataikkal valakit hazaküldenek. Ez a műsor óriási népszerűsége mellett rendre tömeges ellenérzést vált ki. A néző érdeklődése negatív jellegű, a résztvevők viselkedésével, tetteivel szembeni felháborodás és a megvetés tartja fenn sokszor a figyelmét, és végig úgy érzi, becsapják valahol. Etikai problémák is felmerülnek, főleg, mióta a műsorkészítők nagyobb teret engednek a szexualitásnak és a bántalmazásnak.
Egyszerűbb képletet követ az a fajta kalandvalóságshow, amelyet nálunk a Celeb vagyok, ments ki innen! tett népszerűvé. Itt valós környezetben bonyolódik a kreált szituáció. Ismert embereket visznek el egy dzsungelbe, ahol meg kell teremteniük életfeltételeiket, és a nézők szavazása alapján különböző feladatokat kell végrehajtaniuk, amíg el nem döntjük, kit tartunk a dzsungel királynőjének vagy királyának.
Nincsenek csikorgó extremitások
Egészen más típust képvisel a Házasodna a gazda. A brit licence (Farmer Wants a Wife) 2001-ben született, alighanem egy korábbi svájci tévéműsor ihletésére. Azóta meghódította a világot, harminc ország készítette el saját világára szabott változatát Ausztráliától Dél-Afrikán át Ukrajnáig. Hozzánk 2012-ben ért el. Népszerűségét sokan a falusi romantika feltámasztásában, a természetbe vágyódás életérzésének erősödésében látják. Kétségtelen, hogy varázslatos vidékekre, kulturális közegekbe vezet el ez a valóságshow, különösen, ha a többi ország adásaiba is belepillantunk.
A siker titka valószínűleg mégsem ez. A természeti vonzerőnél lényegesebbnek tűnik a szerkezet természetessége.
Míg a fentebb említett valóságshow-k kreált szituációjukkal szélsőséges helyzeteket igyekeznek generálni, a Házasodna a gazda a hétköznapi valóság szintjén mozog. Főhőseik párjukat kereső gazdák, akik kiválasztják a számukra legkedvesebbeket a hirdetésükre reagáló, ismerkedni vágyó városi jelentkezők közül. Elhívják őket magukhoz, birtokukra-tanyájukra, eltöltenek együtt több napot, a gazdák szűkítik a kört, majd végül kiválasztják, kivel mennek el valahova „álomrandira”, amely bizonytalan kimenetelű: vannak, akik együtt maradnak (akkor sem feltétlenül örökre), vannak, akik nem.
Minden résztvevő önmagát hozza, a közeg valódi, természetes, nyitott, a helyzet, a szerelem, az igaz társ keresése mindennapi. Egyedül a folyamat körülményeiben rejlik provokatív mesterkéltség, hiszen egyfajta „háremlétben” versengenek a jelentkezők a gazda érzelmeiért, akik közös gazdasági tevékenységek előtt-közben-után hol egyiküket, hol másikukat hívják el ismerkedő randikra, beszélgetésekre. De általában sikerül elkerülni a csikorgó, visszatetszést keltő extremitásokat. És az egész közben valóban feltárulnak egy életmód mindennapjai, gyötrelmei, örömei. Amelyben nincs semmi romantikus vagy taszító. Egyszerűen emberi reality.
Nem sikerült, de…
Persze ebben a műfajban is meghatározó, mennyire tűnnek érdekesnek a szereplők. A nemrég befejeződött 4. évad különösen jól sikerült ebből a szempontból. A hatvanéves, kőböl vésett érzelmességű Pista gazdát és töredezett életű, támaszért, dolgos nyugalomért, morzsányi boldogságért szeretetet fürkésző asszonyjelöltjeit nehéz lesz elfelejteni. Viki gazdasszony keményen nőies karaktere is széles színskálán lüktetett, Zoliban izgalmasan feszült a szemérmes udvariasság és a felszabaduló patriarchális gátlástalanság. Gergő gazda mutatkozott csupán játékosan egysíkúnak, de ő alighanem azonnal belebolondult Bogiba. Náluk az volt kedves, ahogy igyekeznek visszafogni magukat. Nem sikerült, de szexuális „kilengésük” játékosan jelent meg, nyoma sem volt benne erőszakosságnak, a másik kihasználásának
Egyszóval sok tanulságos, megkapó, őszinte jelenetet láthattunk, némelyiket a dokumentarizmus legjobb hagyományainak szintjén. Ami azt jelenti, hogy valóságshow-t is lehet kulturáltan, sőt kultúrát gazdagítóan csinálni. De nehezen viselhető típusai sem tudnak olyan közönségesek lenni, mint egy közvetítés a mai magyar parlamentből.