Hozzá lehet-e nyúlni Bartók muzsikájához? Át lehet-e dolgozni, és ha igen, miként? A Zempléni Fesztiválon minderre igent mondtak, hiszen a zeneszerző két műve, A fából faragott királyfi és A kékszakállú herceg vára volt az alapja, annak a dzsessz estnek, aminek a sárospataki művelődési ház adott otthont. Jogilag egyszerűbbé vált a helyzet, a korábbiakhoz képest, hiszen Bartók művei nagy részének szerzői jogvédelme egy ideje lejárt. Így ezekkel kapcsolatban az örökösök belegyezését már nem kell kikérni, szabaddá vált az átdolgozás. Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Zenekar vezetője, aki a Zempléni Fesztivál művészeti vezetői tisztét is betölti, az est bevezetőjében arról beszélt, milyen közel állt Bartókhoz a dzsessz. A komponista találkozott Benny Goodman világhírű dzsessz-klarinétossal, sőt az ő felkérésre írta meg a Kontrasztokat. A zempléni dzsessz estnek viszont épp az volt a fő erénye, hogy abszolút nem állt kontrasztban Bartók muzsikájával, éppen hogy új színeket adott hozzá, úgy, hogy tiszteletben tartotta az eredeti műveket. Az első részben Káel Norbert Jazzical Triója Soso Lakatos Sándor szaxofonossal kiegészülve A fából faragott királyfi témáit dolgozta fel. A kompozíciókban remek elegyet alkottak Bartók és a dzsesszmuzsikusok dallamai. Különösen a szaxofon szólama tolmácsolta meggyőző erővel a mű által ihletett értelmezést.
A második részben jött A kékszakállú herceg vára Sárik Péter áthangszerelésében. Sárik Péter triójához csatlakoztak a Budafoki Dohnányi Zenekar tagjai, illetve dirigensként Hollerung Gábor. Ő sem vezényel gyakran dzsesszzenekart. Bartók minden hangja elhangzott a műből, de Sárik zenei kommentjeivel. Juditot Miksch Adrienn énekelte, a Kékszakállút pedig Cser Krisztián, utóbbi különösen belefeledkezett a Bartók-Sárik kompozíció ritmusába, a drámai részeknél is volt, amikor a zene hatására elmosolyodott. De összességében nem lehet mondani, hogy az alkotók ne vették volna komolyan a feladatot, így egy inspirálóan elgondolkodtató estét kaptak azok is, akik már azt gondolták magukról, hogy valamilyen szinten ismerik a két szóban forgó Bartók-művet.
A Zempléni Fesztiválon mindig meghatározóak a helyszínek. Egy ideje szerepel a listán az Újhutai Kastélyszálló. Az idén a szervezők a kastélyszálló udvarán frankofon muzsikát kínáltak fuvolára, brácsára és hárfára. Az előadók Győri Noémi (fuvola), Vígh Andrea (hárfa) és Szűcs Máté (brácsa) Debussy, Fauré, Devienne és Vieuxtemps műveit játszották. A koncertnek jó értelemben volt szalon jellege, még akkor is, ha szabadtéren zajlott. A zenei menün egyszerre érződött az igényesség, a laza elegancia és épp a helyszínből adódóan jóleső intimitás. Gondolhattuk azt, hogy a muzsika csak nekünk szól, birtokba vehetjük és bezárhatjuk a legbensőnkbe.
Idén, mint már korábban is, a kórusok is jelentős szerepet kaptak a fesztiválon. Az ő fellépéseiknél is meghatározó volt a helyszín. A hat hölgyből álló német Sjaella énekegyüttes, akiket a német King’s Singersként is tituláltak már, a tokaji egykori zsinagógában koncertezett. Repertoárjukon a középkori himnusztól a norvég, német és finn népdalokon át sokféle kompozíció szerepelt, Purcell A tündérkirálynő című művéből is elhangzottak részletek. Minden blokkot a csapat más tagja konferálta fel, személyes megjegyzésekkel kiegészítve. A közönség nagyon szerette őket, nem véletlen, mert tisztán őszintén, egymásra figyelve énekeltek. Másnap szintén egy egyedi adottságú helyszínen, a sátoraljaújhelyi görögkatolikus templomban élvezhettük a már visszatérőnek tekinthető orosz Svetilen énekegyüttes előadását. A fellépés most nem sikerült átütőre, de a Dmitry Garkavi által vezetett formáció figyelemre méltó népviseletben ősi orosz hangszereket megszólaltatva hozott újabb színt a fesztivál tényleg rendkívül széles spektrumú programjába.
A csupa remek muzsikusból álló Swing Á La Django zenekar tagjai méltán népszerűek. Vonzónak bizonyultak Zemplénben is, ők is többedszer léptek fel a fesztiválon. Most a többiek mellett Gazda Bence helyett Sárközi Lajos játszott hegedűn nagyszerűen a Grand Tokaj Zrt. szegi pincészete előtti színpadon.
Évek óta egyik helyszíne a sorozatnak a kétezerötszáz nézőt befogadó tokaji Fesztiválkatlan. A záróhétvégén két közkedvelt mű kapott helyet a programban. Először Leonard Bernstein West Side Storyjának szvit változata, majd Carl Off Carmina Burana című klasszikusa. A sziklák tövében megbújó katlant különösen az utóbbi elhangzásakor óriási erő és életigenlés töltötte meg, köszönhető ez a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Budapesti Akadémiai Kórustársaság tagjainak, illetve Rácz Rita, Megyesi Schwartz Lúcia, Szerekován János és Haja Zsolt énekeseknek, akiket Hollerung Gábor dirigált szenvedélyes határozottsággal. A zene megint győzött Zemplénben és szerencsére erre is van még fogadókészség.
