Hiába akar a Bizottság a nemzetközi erők segítőin kívül pl. újságírókat és emberi jogi aktivistákat is Európába hozni Afganisztánból, a soros elnökséget ellátó Szlovénia keresztbe fekszik ennek, amit támogat Magyarország, valamint Ausztria is. Jansa annyit twitterezik ez ügyben az utóbbi napokban, lassan már sebes lesz az ujja. Azt hangoztatja, hogy szó sem lehet humanitárius vagy migrációs folyosóról, nem szabad megengedni a 2015-ös stratégiai hibát. Csak azoknak kell segíteni, akik a NATO-nak vagy az EU-nak dolgoztak,
Vindikálja magának a jogot, hogy az egész unió nevében beszéljen, holott csak a magyar és az osztrák kormány támogatja őt. A többiek sem szeretnék, ha olyan hullám zúdulna a kontinensre, mint 6 éve, de tágabban vonnák meg a kedvezményezettek körét. Kiemelik az erkölcsi kötelességet és emlékeztetnek arra, hogy több ország is bejelentette: lehet szó az áttelepítésekről.
Mellesleg az Európai Parlament elnöke két napja a szlovén vezető orrára koppintott, amikor közölte: nem a soros elnökség dolga, hogy megmondja, mit tegyen az EU. Sassoli szerint egyértelmű, hogy szolidaritást kell tanúsítani, és hasonlóképpen nyilatkozott von der Leyen is.
Brüsszel egyébként tegnap 230 helyi alkalmazottat akart kihozni és a tagok összesen 400 helyet ajánlottak fel számukra, kivéve a szlovénokat, magyarokat és osztrákokat. Az előrelépés érdekében össze kellene hívni a megfelelő testület, ám erre Ljubljana nem hajlandó, hiába javasolta a tanácskozást a német belügyminiszter.
Bécsben a koalíció nagyobbik pártját alkotó konzervatívok a kancellár álláspontjára helyezkednek, tehát hogy már éppen elég afgán menekültet fogadtak be. A párt politikusai ugyanakkor Brüsszelt bírálják, amiért az szorgalmazza a rászorulók átvételét. A belügyi tárca vezetője úgy véli: rövidlátó és ideológiailag téves lépés volna sok ezer embert Európába hozni. Azon kívül veszélyes is. Nehammer és Kurz is arra hivatkozik, hogy az afgánokat csak roppant nehezen lehet integrálni.
A kommentár úgy ítéli meg, hogy Kurz kancellár az illiberális, nacionalista és végső soron irracionális magyar és lengyel példát tekinti követendőnek a menedékpolitikában. Hat éve, hogy a politikus, akkor még külügyminiszterként kijelentette: neki tetszik, amit az ausztrálok csinálnak, ám ezért kapott a fejére. Merthogy a canberrai kormány brutális keménységgel lép fel az illegális bevándorlók ellen. Ám emellett legális csatornákat épített ki, hogy betelepítse mindazokat, akik humanitárius vagy gazdasági megfontolások alapján jogosultak rá. Akkoriban Kurz még úgy vélte: évi 10-15 ezer menekültet Ausztria simán át tud venni.
Most itt lenne az alkalom, hogy befogadjon az életüket féltő afgánokat, nem véletlen, hogy a Bizottság pont ezt sürgeti. Ám az ÖVP már hallani sem akar róla. Azzal érvel, hogy egy ilyen lépés másokat is Európába csábítana. Lehet, hogy Kurz annak idején nem gondolta komolyan, amit mondott. De az is elképzelhető, hogy már csupán egyetlen cél vezérli: a bevándorlás megtagadásával megnyerni a választásokat. Úgy hogy ráállt a magyar és a lengyel vonalra. Olyan változás ez nála, amely sokkal nagyobb félelmet képes kelteni, mint még egy pár menekült osztrák földön.
A német szociáldemokraták kancellárjelöltje azt közölte, hogy megválasztása esetén kerek-perec megmondaná a véleményét a magyar és a lengyel kormánynak, ha azok megsértik a jogállamot vagy hátrányos megkülönböztetést alkalmaznak az LMBT-közösség, illetve más kisebbségek ellen. Scholz véleménye azért érdemel különleges figyelmet, mert a politikus igencsak népszerű lett az alig egy hónap múlva esedékes választás előtt. Olyannyira, hogy az SPD már fej-fej mellett áll a CDU-CSU-val, de utóbbi esik vissza.
A politikus tegnap már arról beszélt, hogy jót tesz majd egy kis pihenő az uniópártoknak ellenzékben, mert túl sokáig irányították az országot. Két riválisa, a zöldek, illetve a kereszténydemokraták képviselője megkönnyítette a dolgát, mert egy csomó balgaságot csinált a kampány során. A szociáldemokraták viszont végig Scholzra alapozva azt hirdették: majd ő megoldja a gondokat.
És nagyon úgy néz ki, hogy sokan hitelt is adnak a tapasztalatának, noha nem árulta el, hogy mennyire akarja balra vinni a politikát. Azt azonban jelezte, hogy súlyponti kérdésnek tekinti a klímaváltozást, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását/enyhítését. Az afgán válság szintén a kezére játszott, mert a felmérések azt mutatják, hogy a közvélemény e tekintetben is messze jobban bízik benne, mint Laschetben vagy Baerbockben.
Ha győz, két lehetőség előtt áll, már ha nem akarja fenntartani a nagykoalíciót: szövetkezhet a zöldekkel és a vállalkozásbarát liberálisokkal, de utóbbi kettő közt elég nagyok az ideológiai különbségek. A másik lehetőség, hogy a környezetvédőkkel és a Balpárttal lép szövetségre.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy homofób Magyarország. Így kezdődik a tudósítás a jó két hónapja elfogadott törvényről, amely a nacionalista Orbán Viktor kezdeményezésére összemossa a melegséget, illetve a transz neműséget a pedofíliával. A kimondatlan cél az volt, hogy a boltokban és a könyvtárakban ne lehessen hozzájutni a „Meseország mindenkié” c. könyvhöz. A vita odáig fajult, hogy a miniszterelnök bejelentette: a kérdésben népszavazást tartanak.
Nagy Boldizsár, a viszály almájának számító kötet szerkesztője azt mondja, nem tudják, mivel jár majd a gyakorlatban a jogszabály, de minden elképzelhető. Mindenesetre a szélsőjobb az érzékenyítőnek szánt mesefeldolgozások megjelenése óta egyfolytában háborog. A könyvkiadók ugyanakkor attól félnek, hogy több tucat klasszikus szerző, mint Rimbaud vagy Shakespeare is indexre kerülhet. Ugyanakkor a Meseországot viszik mint a cukrot. Eredetileg 1500 példányban dobták piacra, de már 28 ezer kelt el belőle.
Mesekönyvvel ez még sosem fordult elő, a szerkesztő szerint az érdeklődés azért ekkora, mert sokan így kívánják kifejezni a szolidaritásukat. És akkor még nem beszéltünk a folyamatban lévő idegen nyelvű fordításokról. A vita ugyanakkor arról árulkodik, hogy a gender kérdésben visszalép a magyar társadalom, noha hagyományosan toleránsabbnak számít, mint az igen katolikus lengyelek. Orbán egyébként 2010 óta mesterien találja meg azokat a témákat, amelyek erősítik ultrakonzervatív bázisát és megosztják az ellenzéket. Nagy Boldizsár ugyanakkor jelezte, hogy meleg partnerével együtt elhagyja az országot, mert nem érzik magukat biztonságban.
Ha az Egyesült Államok előre akar lépni Afganisztán ügyében, akkor számot kell vetnie azzal, hogy a ország immár regionális fenyegetést jelent Amerika és szövetségesei számára is. Erre figyelmeztet a neves washingtoni közpolitikai intézet, a Brookings igazgatója, aki egykor tábornokként az amerikai, illetve NATO-erők parancsnoka volt az afgán katonai misszióban.
John Allen szerint az USA egy sor kemény feladattal néz szembe, miközben egyre nagyobb méreteket ölt az afgán humanitárius katasztrófa. Az rendben van, hogy hazarendelték a csapatokat, bár azt a történelem majd eldönti, hogy mennyire volt helyes a mód. Ez nagyban függ ettől, mennyire sikerül az evakuálás. Ám utána elkerülhetetlen lesz a politikai vita, ha az Egyesült Államok bele akar szólni az afgánok jövőjébe és legalább valamennyire érvényesíteni igyekszik saját biztonsági érdekeit a régióban.
Hogy a tálibok mit csinálnak, tehát hogy támogatják-e a távozni kívánók kimentését, illetve menedéket adnak-e dzsihádistáknak, valamint bűnözőknek, az döntő lesz nemzetközi megítélésük szempontjából. Mint ahogy az, hogy a világ milyen formában ismeri el őket. A mozgalom jelenleg próbál mérsékeltnek mutatkozni, a terepről érkező jelentések az ellenkezőjéről tanúskodnak. Alighanem új, erőszakos időszak kezdődik. A tálibok vezetése gyenge, nincs tapasztalata a kormányzásban, ezért nem világos, milyen helyet tud majd elfoglalni a térségben, illetve a világban.
Soha nem szakított és nem is fog az al-Kaidával, a szélsőségesek mostantól özönlenek az országba. Menedékre találnak ott, így az kiindulópontul szolgál a terrorizmushoz és a nemzetközi bűnözéshez. Ugyanakkor nyomon követésük igen nehéznek ígérkezik, mert Amerikának nincs bázisa a térségben, a légi felderítés pedig várhatóan repülési tilalomba ütközik.
Az ellenfelek azt szajkózzák, hogy Amerika megalázó kudarcot szenvedett. Kína már régóta azt nyomatja, hogy az USA egyre csak hanyatlik. Sőt, most már nyíltan gúnyolódik ez ügyben, akárcsak Oroszország. Hogy Peking mit akar, az világos, ismerve, hogy az afgánoknál milyen természeti kincseket rejt a föld. Meg a Selyemút számára is lényeges.
Az USA ugyanakkor szinte teljesen elvesztette befolyását a régióban. A kormányzat azt hiszi, rá tudja venni a tálibokat az emberi jogok betartására. Csak kérdés, hogy a megmaradt eszközökkel képes-e megvédeni a kisebbségeket. És hogy véget tud-e vetni a szervezett drogtermesztésnek és –exportnak? Hát, csak igen-igen módjával. Ráadásul nemigen tud szövetségeseket találni, mert az európaiak elárulva érzik magukat, mivel Washington a megkérdezésük nélkül határozott a távozásról.
De ha lesznek partnerek, akkor közös stratégiát kell kidolgozni. Afganisztánról az az általános vélekedés, hogy az a birodalmak sírásója. Lehet, hogy igaz lesz a mondás a washingtoni külpolitikára és a nemzetközi demokratikus erőfeszítésekre is?
