;

Németország;Afganisztán;Ausztria;menekültek;menekülthullám;

- Elkerülni a menekülthullámot

Az Európai Unió mindent megtesz azért, hogy ne ismétlődjenek meg az öt évvel ezelőtti események. Nehézséget jelent azonban, hogy az EU-nak már nincs vezéregyénisége, aki meghatározhatná az irányvonalat.

Nyugaton az afganisztáni történések után a legfőbb kérdés az: fenyeget-e olyan menekülthullám, mint 2015-ben? A válasz egyértelmű nem, sőt, a politikai vezetők hangoztatták, el kell kerülni az akkor kialakult helyzetet. Hat évvel ezelőtt elsősorban a polgárháború elől menekülő szíriaiak vették az irányt az Európai Unió felé. Az EU és Törökország közötti, 2016-ban megkötött menekültügyi paktum révén jelentősen csökkent a szír menedékkérők száma az Unió területén. Afganisztánnal azonban nem születhetett ilyen megállapodás. Pedig sok afgán menekült is áramlott Európa felé az elmúlt években, sokan közülük Görögországon, a Nyugat-Balkán országain keresztül jutottak el egyebek mellett Németországba és Ausztriába. Ezt a két országot különösen érzékenyen érintette a menekülthullám. Összességében 2015 óta 570 ezer afgán folyamodott menedékkérelemért valamely uniós tagországban, ebből tavaly 44 ezren.

A mostani helyzetre azonban teljesen más választ adott Berlin és Bécs. A német kormány felajánlotta, hogy a radikális iszlamista tálibok hatalomátvételétét követő drámai helyzetre való tekintettel további 10 000 afgánnak nyújt menedéket és szállít az országba a légihídon keresztül, míg Ausztria nem jelentett be ilyen segítséget. Sebastian Kurz osztrák kancellár és Karl Nehammer belügyminiszter azzal érveltek, hogy már így is túl sok menekült tartózkodik az országban, s a hazájukból elmenekülő afgánokat a környező államoknak kell befogadniuk.

Németország összesen mintegy 150 ezer afganisztáni menekültet fogadott be, ami messze a legnagyobb szám az EU államait illetően. Amint azt a német Szövetségi Polgári Nevelési Ügynökség (BPB) egy jelentésében megállapította, a Németországba irányuló első nagyobb menekülthullám közvetlenül 1979 után, a Szovjetunió Afganisztánba való bevonulását követően indult meg. Az 1980-as évek elején az NSZK-ban élő afgán közösség évente mintegy 3000 fővel gyarapodott. A következő hullám a szovjet csapatok kivonulása és a polgárháború 1989-es kezdete után volt érzékelhető. A kilencvenes években a tálibok felemelkedése még több embert késztetett menekülésre - állapította meg a Die Presse.

Idővel a Németországban élő afgánok társadalmi-gazdasági jellemzői is megváltoztak: míg az első menekültek az ország művelt elitjéhez tartoztak, addig az újonnan érkezők iskolai végzettsége és szakképzettsége jóval alacsonyabb volt. Ez pedig, azzal együtt, hogy a legfontosabb menedékkérő származási országokból (Afganisztán mellett Szíriáról és Irakról van szó) érkező menekültek körében a munkanélküliség aránya a közelmúltban 36 százalék körül volt, csökkentette Németország befogadási hajlandóságát.

Bár a szeptember végi német parlamenti választások közeledtével egyre több a vita a nagykoalíció pártjai, a CDU/CSU és az SPD között a különböző kérdésekben, abban teljes mértékben egyetértenek, hogy Európának el kell kerülni egy újabb menekülthullámot. Angela Merkel német kancellár megjegyezte, „nem szabad megismételnünk a múltban elkövetett hibát, amikor nem adtunk elegendő forrást az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, és hagytuk, hogy az emberek Jordániából és Libanonból Európába áramoljanak”. Hat évvel azután, hogy egymillió menedékkérő érkezett Németországba, a CDU/CSU és az SPD úgy véli, hogy az afgán menekültek tömeges beáramlása a választási kampány közepén hatalmas szívesség lenne a jobboldali populista Alternatíva Németországért (AfD) pártnak, amelynek 2017-es, a Bundestagba való bejutása egyenes következménye volt a 2015-ös migrációs válság által előidézett aggodalmaknak. „Nem szabad megismételnünk a 2015-ös hibákat” – ismételte meg Armin Laschet, a CDU elnöke, az uniópártok kancellárjelöltje. (Szó szerint ezt mondta Sebastian Kurz osztrák kancellár is.)

Ugyanezt az álláspontot képviseli legnagyobb ellenfele, Olaf Scholz, jelenlegi szövetségi pénzügyminiszter, a szociáldemokraták SPD kancellárjelöltje. „Biztosítanunk kell, hogy az afgánok a szomszédos országokban maradhassanak és biztonságos jövőjük legyen" – jelentette ki, név szerint említve Pakisztánt, Törökországot, valamint Iránt. Érdekes módon még Jörg Meuthen, az AfD elnöke is azt mondta, hogy Németországnak „erkölcsi kötelessége megmenteni az afgánokat, akik közvetlenül az országért dolgoztak”, kiváltva ezzel pártja radikális szárnyának haragját.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) által regisztrált 40 096 afgán menekülttel Ausztria mind egy főre vetítve, mind abszolút értékben az EU élvonalába tartozik. Ez azzal függ össze, hogy előzőleg Németországhoz hasonlóan Ausztriában is létrejött már egy jelentősebb afgán közösség. Már 2010-ben, öt évvel a nagy menekülthullám előtt, 7359 afgánt regisztráltak; 2015-ben ez a szám megháromszorozódott.

Abban a szomszédos országoknak is megvan a maga szerepe, hogy Ausztria célállam lett, beleértve természetesen a menekülteket befogadni nem hajlandó Magyarországot. Ennek eredményeképpen 2019-ben először fordult elő, hogy a legnagyobb menedékkérő csoport az afgánoké lett Ausztriában. Tavaly Bécsben az afgánok menedékkérelmének 41 százalékát részesítették pozitív elbírálásban. Az osztrák belügyminisztérium adatai szerint 2020-ban összesen 2875 afgán menedékkérő kapott menedékjogot (2019-ben 4070). További 1198 (2019-ben 1225) részesült úgynevezett kiegészítő védelemben.

Bár Emmanuel Macront, többek között itthon, a kormányhoz közeli médiumokban is egykor azzal vádolták, tömegesen kívánja beengedni a menekülteket Európába, hogy ez mennyire nincs így, bizonyítja a mostani afganisztáni válság is. Augusztus 16-én tartott tévébeszédében, ahogy a Le Monde fogalmazott, a „ráció Franciaországát", képviselte és nem a humanizmusét. Mint fogalmazott, „meg kell védenünk magunkat az ellenőrizetlen migrációs hullámoktól.” Szerinte a menekültek beengedése a különféle csempészeket segítené. A baloldali pártok bírálták az elnök beszédét, a szocialisták felszólították Franciaországot és az Európai Uniót, „szervezzenek hatalmas humanitárius hidat”, illetve „ne hagyják magára azokat az afgánokat, akik a megtorlástól vagy a tekintélyelvűség és a barbárság megjelenésétől való félelmükben menekülnének el”.

Svédország a szigorúbb migrációs politika ellenére is az afgán menekültek egyik legnépszerűbb célországa maradt, 2015 után mintegy 12 000 afgán lelt itt menedékre. A liberális menekültpolitikájáról ismert ország gyorsan kiadott munkavállalási engedélyeket. Ugyanakkor azóta itt is szigorú menekültügyi törvényeket fogadtak el és a napokban Stefan Löfven svéd kormányfő is megígérte: nem fognak visszatérni a 2015-ös állapotok.

Merkel hatalmas űrt hagy maga után

Az Európai Unió nehezen küzdene meg egy újabb menekültválsággal. Az EU-t így is több kérdés osztja meg, ráadásul sem Németország, sem Franciaország nem engedheti meg magának, hogy átengedje a terepet a menekültkérdést a saját politikai eszközeként felhasználó jobboldali populisták számára. Ugyanakkor a helyi kormányok figyelmét továbbra is leköti a koronavírus elleni harc, mindemellett Németországban már megkezdődött a szeptemberi parlamenti választási kampány, Franciaországban pedig Emmanuel Macron minden lépését a 2022-es elnökválasztás határozza meg. A figyelem tehát megoszlik.

A legnagyobb gond az, hogy vezéregyéniségre lenne szüksége az Európai Uniónak, de jelenleg ilyen nincs a láthatáron. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének lépései a tagállamoktól függenek, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kezében nincs hatalom. Az újabb kancellári mandátumot már nem vállaló Angela Merkel visszavonulóban van, s bár a CDU/CSU siralmas közvélemény-kutatási eredményei ellenére még mindig a legesélyesebbnek tartott kancellárjelölt, Armin Laschet egyre többször beszél az Unió jövőjét érintő kérdésekről, nemhogy Európában nem elfogadott személyiség, saját hazájában sem tartják karizmatikusnak. Emmanuel Macront lefoglalják a belpolitikai gondok, például az oltásellenesek rendszeres szombati tüntetései, ez lehet az oka annak, hogy az EU-t illetően az utóbbi időben kevésbé hallatta a hangját. Mario Draghi olasz miniszterelnök alkalmas lenne arra, hogy az EU-t irányítsa, s oda is figyelnek a szavára az uniós állam- és kormányfők, de örök probléma számára, hogy Olaszország túl gyenge. Bár 191 milliárd euró illeti meg az uniós helyreállítási alapból, az olasz gazdaság távol van attól, hogy versenyképessé váljon, s akkor még nem is szóltunk a nagy adósságáról.

Pedig vezéregyéniség nélkül nehezebb lesz a mostanihoz hasonló válsághelyzeteket kezelni. A 2016. március 18-án Törökországgal megkötött menekültügyi megállapodás Angela Merkel személyes sikere volt. Most azonban Recep Tayyip Erdogan török elnök több uniós vezetőnek jelezte, hazája nem vállalja további menekültek befogadásának terhét, már így is összesen mintegy ötmillió menekült tartózkodik az országban. Erdogan számára két stratégiai kérdés van terítéken. Az első a Brüsszellel kötött menekültügyi megállapodás. Júniusban az Európai Unió úgy döntött, hogy 2024-ig további 3,5 milliárd eurót ad Törökországnak arra, hogy a menekülteket az országban tartsa, a 2016-ban kiutalt, de Ankara szerint csak részben kifizetett 6 milliárd eurón felül. A másik a "Pesco katonai mobilitás", olyan stratégiai platform, amely lehetővé teszi a katonai személyzet és eszközök mozgását az egész EU-ban, s amely az első jelentős lépés a közös európai védelem felé. Néhány hónappal ezelőtt Törökország hivatalosan kérte, hogy részt vehessen a Pescóban (a katonai mobilitás mellett több mint 4 milliárdos projektekről van szó), de széles körű ellenállásba ütközik az uniós partnerek részéről.

Egészen érdekes választ kaptunk a Belügyminisztériumtól arra, hogy miért a korábban az ENSZ jelentéstevői által „börtönszerűnek” titulált tranzitzóna területén helyezték el az Afganisztánból kimenekítetteket.