Ha a régi rómaiak talán még nem is, korunk agitátorai rájöttek arra, hogy e nézetek lenyeletését nagyban megkönnyíti, ha egy egyszer már bevált szöveghez hasonló formában dugják le az emberek torkán. Ami különösen sikeres akkor, ha a szöveghez kapcsolódó dallam – például egy népdal, egy műdal, egy magyar nóta – a célszemélyek fülében is ott kísért.
Ezzel a kínálkozó lehetőséggel élt még a múlt század elején egy huncut szocialista (át)költő, aki a „Látod-e babám, látod-e babám” kezdetű népdalból ekképpen faragott osztályharcos agitkát:
Látod-e elvtárs, látod-e elvtárs,
Amott azt a nagy gyárat?
Amíg az a másé, a burzsoáé,
Felkopik a te állad.
A kérdezett elvtárs nyilvánvalóan nem akarta, hogy felkopjon az álla, ezért habozás nélkül nekiállt, hogy a nagy gyárat köztulajdonba (lásd még: szocialista tulajdon) vegye. És ha netán maradt is némi kétsége afelől, hogy kikkel szövetkezve hajtsa végre a megcélzott államosítást, arra egy másik népszerű, igaz, nem nép-, hanem műdal, a „Jaj de magas, jaj de magas ez a vendégfogadó” kezdetű kiforgatásból kaphatott eligazítást:
Piros zászlónk, vörös zászlónk
Lobogtatja a szellő.
Jer alája, jer alája,
Te jogtalan szenvedő.
Ki nincs vélünk,
Nincs számára grácia!
Éljen a szociáldemok-
Rácia!
Jó két évtizeddel később a „Házunk előtt mennek el a huszárok, / Édesanyám közéjük én beállok” kezdetű toborzó nóta ihletett meg egy ismeretlen, de bizonyosan már nem szociáldemokrata agitka-szerzőt arra, hogy ezt a nem éppen illedelmes változatot adja a gödi Fészekbe féllegális vasárnapi túrákra járó munkásfiatalok szájába:
Házunk előtt mennek el a leventék,
Édesanyám, közéjük én be nem mék.
Nem mos engem senki tisztje fehérre,
Szarok én a Horthy Miklós fejére.
Abban az időben (az 1930-40-es évek fordulóján), amikor a budapesti házak falai a „Szálasi jön” szövegű graffitivel voltak telemázolva, azt az akkoriban oly népszerű magyar nótát, mely szerint „Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék”, a baloldali ifik előszeretettel dalolták a következő szöveggel:
Az a blőd, az a blőd,
Akinek az inge ződ,
Akinek az inge ződ.
Lám az enyém, lám az enyém
Sötétződ,
Mégsem vagyok Szálasinak
Elég blőd…
Nyolcéves tudatlan kiskamasz fejjel egyszer ott és akkor énekelgettem ezt az apámtól hallott sötétblődöt, amikor nem kellett volna: a szentendrei Duna-parton, ahol éppen zöldingesek, vagyis Szálasi-aktivisták jártak-keltek körülöttünk. Valószínűleg nem hittek a fülüknek, mert baj nélkül megúsztuk. Apám nem győzte befogni a számat.
Csak emlékezetből tudom idézni ezeket a tömegek mozgósítására hivatott dal-átalakításokat. Kevéssé hiszem ugyanis, hogy ezek nyomdafestéket láttak volna. Ezzel szemben az 1945-ös választások előtt a Kommunista Párt (illetve nyilván csak valamelyik helyi szervezete) ki is nyomatott egy csokorra való agitkát. Én sokáig őriztem az ezeket tartalmazó füzetecskét, amely aztán nyilván valamelyik költözködésünk alkalmával az enyészeté lett. És mivel kétlem, hogy ebből a kiadványból annak idején küldtek volna kötelező példányt az Országos Széchényi Könyvtárnak, ezért hadd idézzem itt fel az örökkévalóság számára ezeknek néhány sorát, megint csak emlékezetből.
Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára,
Kanizsai, kanizsai állomásra,
Elöl ül a masiniszta,
Önérzetes, becsületes kommunista.
De azért az sem volt kutya (becsületszavamra, nem én találtam ki; szó szerint így volt olvasható az említett vékonyka brosúrában):
Ki tanyája ez a nyárfás?
Örökre a tied, elvtárs.
A Rákosi néked adta,
Mert ő magyar kommunista.
És mert ez kifejezetten választási agitka-gyűjtemény volt, a szavazásra való direkt buzdítás sem hiányozhatott belőle:
Édesanyám, galambom,
Az én voksom
Kéri az én galambom.
Édes lányom, add oda!
Én is úgy adtam oda.
Talpig legény a kommunista.
Azóta is töprengek, vajon nem éppen ezek az eredetiből bumfordi módon kiforgatott, hetyke agitnóták ijesztették-e el a választókat, köztük a nyárfások immár örök tulajdonosait attól, hogy arra adják voksukat, aki e nyárfásokkal megajándékozta őket. Merthogy ne csak a memóriámra hivatkozzam, hanem egy abszolút hiteles tényt, illetve számot is idézzek, az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választásokon a szavazóknak mindössze 16,9 százaléka adta voksát a talpig legények pártjára.
