Lengyelország;Karácsony Gergely;Donald Tusk;népszavazás;

- Karácsony Gergely partnereket keres Lengyelországban is

Budapest főpolgármestere varsói kollégája után Donald Tuskkal találkozik. Szélesítené a változást akarók táborát.

Vasárnap este barátom, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester meghívására részt vettem a Campus Polska rendezvényen (képünkön). Nagyon jót beszélgettünk arról, hogyan lehet országainkban helyreállítani a demokráciát, visszavezetni Magyarországot is, Lengyelországot is az európai útra – írta lengyelországi útjáról Facebook-oldalán Karácsony Gergely. Kiemelte:

„Ma beszélek Donald Tuskkal, aki nemrég tért vissza a lengyel belpolitikába az Európai Tanács elnöksége után. Vezetője maradt az Európai Néppártnak, az európai jobbközép pártok szövetségének, ahonnan a Fideszt kiebrudalták, mert a magyar kormánypárt már régen elhagyta ezt a közepet, és a jobbszélen tanyázik.”

Budapest vezetője szerint a magyar kormányváltáshoz is az kell, hogy szélesítsék a változást akarók táborát.

„Az előválasztás után pártkereteken túli választói koalíciót kell kötni balközép és jobbközép szavazókkal, mindenkivel, aki Magyarországon a változásban, az ország demokratikus működésben, a jóvátételben érdekelt”– fogalmazott.

Ugyanakkor megjegyezte: a jelenlegi lengyel kormány Orbánék legfőbb szövetségese, sok a hasonlóság a két kormányzás illiberális jellegében, antidemokratikus működésében, egyeduralomra törekvésében. Van azonban legalább két fontos különbség. Itt a lengyel kormány valódi irányítója, Kaczynski nem tette magát és családját az ország leggazdagabbjává, nem épített stadiont a kertje végébe. Hangsúlyozta azt is:

„a társadalmi ellenállás és az ellenzék közösen megtörni látszik a magyarhoz hasonlóan erőszakos lengyel kormányt, a koalíció felbomlott, az előrehozott választás sem kizárt. Ennek, a társadalmi ellenállásnak lehet mifelénk az első lépése az előválasztás, mert a kormányváltás ott kezdődik”.
Azért bízikKarácsony Gergely Lengyelországból visszatérve abban bízik, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB)  hétfő esti ülésén a testületbe ültetett fideszes delegáltakban „lesz annyi bátorság, hogy útjára engedik a népszavazást”. Az öt kérdésben tett kezdeményezésének indokoltsága szerinte napról napra erősödik. Mint aláhúzta, az idősek ingyenes ellenanyag-vizsgálatát a Magyar Tudományos Akadémia elnöke mellett a Magyar Orvosi Kamara is kezdeményezi, de a kormány a füle botját nem mozgatja. – Elkezdték viszont a kínai egyetem bebetonozását sunyi módon, ennek is gátat kell vetni a Diákváros érdekében. Az autópályák kiárusítását is itt és most kell megakadályozni – írta. Hozzáfűzte, a naponta gyarapodó kormányzati visszaélések, korrupciógyanús ügyek minden nap bizonyítják: csatlakoznunk kell az Európai Ügyészséghez. Ez – vélekedett – nagymértékben segíti majd a kormányváltás utáni elszámoltatást, és nem maradhat rajtunk az a szégyen sem, hogy a magyar kormány méri a legszűkmarkúbban az álláskeresési támogatást.

Kórházban 98 koronavírusos beteget ápolnak, közülük heten vannak lélegeztetőgépen.