Kötcse;

2021-09-04 10:46:20

Világrend nélküli világ a kötcsei pikniken

Jubilál a kötcsei piknik, idén már a 20. alkalommal találkoztak azok a kiválasztottak, akiket a Fidesz pártalapítványa meghívott. Riport a polgári találkozóról.

- Rasszista diktatúra!

A kiáltás szinte beleszakadt a falusi csendbe, még az egésze a Dobozy-kúria kapujában megálló kisbuszából kiszálló Orbán Viktor is megmerevedett egy pillanatra, aztán azonban a miniszterelnök szokásához hűen azonnal továbbment, faképnél hagyva a rá váró sajtót. És a tüntetőket. Merthogy némi meglepetésre néhány demonstráló – a Nem adom a hazám mozgalom tagjai – is ellátogatott szombaton Kötcsére, a Fidesz hagyományos polgári piknikére.

- Eddig csak a kampánynyitó tivornyáikra jártunk, mert nem tudtuk előre, mikor rendezik a pikniket, ám most megírták az újságok – magyarázta váratlan megjelenésüket Póka László, aki egy „Magyarország diktatúra” és „O1G” transzparenst tartott a magasba.

Az idén amúgy 20. alkalommal rendezte meg a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány – ahogyan Orbán Viktor miniszterelnök korábban emlegette – a jobboldal teljes szellemi erejének találkozóját. A jubileum eredendően tavalyra esett volna, ám a koronavírus-járvány miatt a piknik elmaradt, így a kormányfő ilyen – a résztvevők által barátinak titulált – keretek között meglehetősen régen, két éve szólhatott holdudvarához, egyben a jövő évi parlamenti választások előtt utoljára. Pedig Kötcse – a bálványosi szabadegyetemhez hasonlóan – az orbáni irányvonal szempontjából rendre meghatározónak bizonyult, az elhangzottak általában jelezték a Fidesz-kormány közeli és középtávoli terveit. Például egy évvel második hatalomra kerülése előtt, 2009-ben a somogyi faluban bontotta ki Orbán Viktor először a centrális politikai erőtér fogalmát – magyarán vázolta fel a NER-t –, azaz, hogy hosszú időre, 15-20 évre egyetlen párt – értelemszerűen a Fidesz – válhat domináns szereplővé idehaza a szétaprózódott ellenzékkel szemben. Kérdés, mekkora az orbáni hibahatár, mindenesetre tizenkét év már lepergett a jósolt időből… Ráadásul nem minden jóslat vált valóra, hiszen a miniszterelnök 2017-ben 60 millió, Európába tartó migránst vizionált – minisztere, Rogán Antal pedig zavargásokat a 2018-as választásokra –, a 2018-as jövendölés sem vált be az európai átrendeződésről az EP-választásokkal kapcsolatban, ahogyan a 2019-es önkormányzati választásokon kiderült, hogy a néhány héttel korábban Kötcsén – az alkalmatlannak nyilvánított Karácsony Gergellyel szemben – felmagasztalt Tarlós István mégsem bizonyult nyerő jelöltnek, noha a kormányfő úgy látta, sok baloldali jelöltet is meg tud majd szólítani – bár lehet, a hajdani főpolgármester csak igazolni akarta a régi orbáni tételt: sokan voltak, de nem elegen… -, s a választási eredmény ismeretében nem kevésbé tűnnek kínosnak Kósa Lajos kijelentései sem a már a helyhatósági voksolás előtt összeomlott ellenzéki összefogásról. (Persze a megvalósult ötletek között is akadt jócskán kínos – khm… -, például éppen a legutóbbi pikniken fejtette ki Orbán Viktor mélyebben: nehezíteni kell, hogy az azonos nemű párok gyereket fogadhassanak örökbe. És lőn.)

Lapunk forrásai az idei összejövetel előtt nem vártak hasonlóan konkrét ötleteket, sokkal inkább úgy vélték, a miniszterelnök inkább aktuális és jövőbeni eseményekre reflektál majd, így szóba kerülhet az amerikaiak afganisztáni kivonulása, a félre siklott Nyugat, illetve természetesen az ellenzéki előválasztás és a jövő évi országgyűlési voksolás.

- Arról lesz szó, hogyan lehet biztonságosabb, jobb az ország – mondta az elsők között érkező honvédelmi miniszter, Benkő Tibor, aki elmondta, 2024-re teljesítheti az ország a NATO-elvárást, hogy a GDP 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítja. A kérdésre, hogyan voksolna, ha most lenne népszavazás az uniós csatlakozásról, a tárcavezető úgy reagált: az EU-val kapcsolatban azt kell nézni, mi a magyar emberek érdeke, s nem fér bele a kettős mérce velük szemben, ahogyan persze senkivel sem.

Miközben Benkő nyilatkozott, az egykori KDNP-s miniszter, Harrach Péter azzal tért ki a kérdések elől, hogy ő csak egyszerű képviselő, s a döntéshozókat faggassa a sajtó.

Mint lapunk is megírta, az angol sajtó ellenséges, rasszista környezetről írt a meccs kapcsán, s még Boris Johnson miniszterelnök is felháborodottan nyilatkozott a Budapesten történtekről. – papírpohárral amúgy sem lehet sérülést okozni – folytatta Schmitt, utalva rá, hogy a nézőtérről megdobáltak angol játékosokat, majd a nyári futball Európa-bajnokság angol-olasz döntőjét citálta, hogy ott éppenséggel a szigetországi szurkolók balhéztak.

- Néhány szurkoló hülyesége miatt nem szabadna minden drukkert büntetni – mondta ugyanerről Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, az FTC elnöke, aki szerint létezik hatékony megoldás a lelátói atrocitások kezelésére, elég csak megnézni, hogyan változott meg a légkör az Üllői úton az elmúlt tíz évben.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter szerint ugyan a kormány sok mindent másképp lát, mint az EU, ettől még az országnak fontos az uniós tagság, s azon dolgoznak, hogy az unió más irányt vegyen.

- Folyamatban van egy új, jobboldali szövetség szervezése – állította, míg a jövő évi választási kampánnyal kapcsolatban remélte, nem a személyeskedésről, hanem az ország jövőjéről szól majd. – Figyelek arra, mit mond – értékelte Matolcsy György jegybankelnök nyilvános kritikáját a kormány családpolitikájáról, s megjegyezte, örül, hogy Matolcsy elmondta a véleményét.

– döbbentett meg egy pillanatra mindenkit Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter, aki szerint a több, mint 30 ezer koronavírusban elhunyt áldozat félreértés, nem lehet konkrét számokról beszélni, csak többlethalálozásról. A kérdésre, lesz-e negyedik hulláma a járványnak, úgy reagált: "itt vagyunk a határán", majd sértődötten bevonult a kertbe, miután rákérdeztek: akkor miért nem visel maszkot?

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője arról beszélt, nemhogy nem tartja szerencsétlennek az afgán helyzet kapcsán tett megállapítását, mely párhuzamot volt a tálibok és az 56-os pesti srácok között, de szerinte már az egész világ hasonlóan látja a helyzetet. A felvetésre, hogy akkor is megtartják-e október 23-án a Békemenetet, ha lesz negyedik hulláma a járványnak, közölte, az oltásoknak köszönhetően nem lesz újabb hullám. Aztán amikor szembesítették Kásler Miklós néhány perccel korábbi állításával, ő is gyorsan a kertben keresett menedéket.

Szijjártó Péter külügyminiszter viszont készségesen megállt az újságírók előtt: szinte kisebb sajtótájékoztatót tartott, sőt, később vissza is tért, hogy újabb kérdésekre válaszoljon. A Pegasus lehallgatási botrányról nem tudott újat mondani, s közölte, nem tudja ki használta, ha használta egyáltalán valaki a programot. A magyar-angol meccs kapcsán kijelentette, fel kell lépni a rasszizmus ellen, de ugyanakkor a magyarokkal szemben alkalmazott kettős mércével és általánosítással szemben is.

A migrációs válsághelyzet februárig tartó meghosszabbítását peig azzal indokolta, hogy az afgán állapotok miatt akár egy, a 2015-ösnél is komolyabb menekülthullámmal lehet számolni. A magyar állam több, mint 400 embert menekített ki Afganisztánból, jelentős részük missziós segítő volt, de az egyesült Államok kérésére is hoztak el helyieket.

Miért gondolja, hogy a szexuális orientáció egyben illetlen közeledés is? – kapta meg a kérdést Parragh László iparkamara-elnök, utalva a tanévnyitón elmondott, s komoly vihart kavart kijelentésére - nehezen viselné, ha a kisfiát a tanár úgy segítené fel a létrán vagy a kötélen, hogy egyébként tudja róla, hogy a fiúkhoz vonzódik –, ám ő kitért a válasz elől, vagyis elnyelte a kúria kertje.

Nagy Ferót a Betarice koncertjén a színpadra lépett transzvesztita-imitátorok miatt faggatták, mire az idén Kossuth-díjjal kitüntetett énekes zavaros magyarázkodásba kezdett arról, hogy egyrészt úgy tudja, akik idehaza nemváltó műtéten estek át, nem érzik jól magukat a bőrükben, másfelől az ő unokáját az óvodában senki se akarja majd szoknyába öltöztetni. Kérdésünkre, volt-e ilyen próbálkozás, illetve bármelyik óvodából hallott már ilyenről, a Beatrice vezetője elismerte, nem.

- Az idei piknik nagyon fontos, hiszen az elmúlt két évben nem volt hasonló rendezvény, még az idei tusnádfürdői találkozó is elmaradt – magyarázta aztán a kormányfővel együtt érkező, s a kormányfő által a sajtónak „hátrahagyott” miniszterelnökségi államtitkár, Orbán Balázs, aki szerint éppen ezért Orbán Viktor a megszokottnál hosszabb beszédet tart majd, többek között arról, hogy egy világrend nélküli világba érkeztünk.

Hasonlóképpen az EU-tagság fontosságáról beszélt Navracsics Tibor korábbi miniszter is, aki szerint minden országban akadnak viták az unióról, ám bízik benne, hogy mindig az EU-pártiak lesznek többségben. Az egykori uniós biztos szerint nem elképzelhetetlen, hogy a Fidesz visszatér az Európai Néppártba, míg a jövő évi választások kapcsán elismerte, elképzelhető, hogy elindul egyéni körzetben is.

- Miért küldeném el neki angolul, majd lefordítják neki – mondta a magyar-angol meccsen történtek miatt felháborodott brit kormányfőnek írt nyílt leveléről Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum és a XX. és XXI. Század Intézet főigazgatója, aki azt is megindokolta, szerinte miért kis ország Nagy-Britannia: világbirodalom volt, most meg szétesés előtt áll. Skócia, Wales, Írország.

A fideszes potentátok közül az utolsó között Kövér László házelnök és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter érkeztek meg: előbbi szokásához hűen szó nélkül vonult a kúria kertjébe, utóbbi pedig Gyurcsány Ferenc helyi nyaralója elé küldte a tüntetőket.