Orbán Viktor;Tóth Bertalan;OLAF;Tiborcz István;Elios-ügy;

2021-09-06 14:35:31

Az MSZP kikérte és nyilvánosságra hozná az Elios-aktákat

Rá akarnak világítani, hogyan is működik a NER, és miért akarja az ellenzék leváltani az Orbán-kormányt jövőre.

Az Elios-ügy szimbolikus ügye annak a velejéig korrupt rendszernek, amelyet 2010 óta Orbán Viktor és a Fidesz kiépített Magyarországon – mondta Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke hétfői Facebook-videójában, amelyben közölte: az Európai Bizottságtól kikérte a botrányos ügy aktáit, amelyeket szándékai szerint három héten belül nyilvánosságra is hoznak. Emlékeztetett:

Ahogyan arról a Népszava beszámolt, az Európai Unió Törvényszéke a múlt heti végzése szerint nyilvánosságra kell hozni az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) Elios-jelentését. A döntéssel a törvényszék megsemmisítette az OLAF azon határozatát, amely megtagadja a részleges hozzáférést – a korábban Tiborcz István által is tulajdonolt – Elios társaság által „Magyarországon, uniós pénzügyi hozzájárulással megvalósított” közvilágítási projektekre vonatkozó végleges vizsgálati jelentéséhez. 

Tóth Bertalan külön köszönetet mondott Homoki Andrea civil aktivistának, aki „kiperelte” mindezt az Európai Unió Bíróságánál. Hozzátette: a dokumentumokat szeretnék megismertetni a magyar választópolgárokkal is, hogy kiderüljön, hogy működik pontosan ez a korrupt rendszer.