előválasztás;

2021-09-06 21:16:30

Komoly feladat vár az előválasztási bizottságra

Pálinkás József már a kezdés előtt kiesett az ellenzéki megmérettetésből, a legtöbb szignót a főpolgármester adta le.

Véget ért az ellenzéki előválasztás első szakasza, eldőlt, hogy a DK-s Dobrev Klára, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP támogatásával induló Karácsony Gergely, a momentumos Fekete-Győr András és a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője Márki-Zay Péter méretteti meg magát a versenyen. Az aspiránsok szeptember 18-ig a kampányra koncentrálnak, majd kezdődik az előválasztás első fordulója, ami szeptember 26-ig tart. (Az egyéni jelölteknél itt véget is ér a procedúra, a miniszterelnök-jelöltek viszont második fordulóra is számíthatnak, amennyiben valamelyikük nem éri el már szeptemberben a szavazatok több mint 50 százalékát. Októberben már csak a három legtöbb voksot kapó aspiráns küzd egymással.)

Pálinkás Józsefnek, az Új Világ Néppárt elnökének nem sikerült leadnia az induláshoz szükséges minimum húszezer aláírást, ehhez még több ezer szignóra lett volna szüksége. A Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke lapunknak azt mondta, Márki-Zay Pétert támogatja a kampányban, mint ahogy pártja helyi indulói is a hódmezővásárhelyi polgármester mellett korteskednek majd. Márki-Zay a Népszavának arról beszélt, jó esélyt lát rá, hogy bekerül az előválasztás második fordulójába, akkor pedig – a szerinte vélhetően szintén bejutó Dobrev Klárával és Karácsony Gergellyel szemben – „megnyílik előtte az igazi lehetőség, hiszen a választók láthatják, hogy ő a valódi konszenzusos jelölt, akinek a legtöbb esélye van Orbán Viktor legyőzésére”.

A legtöbb aláírást egyébként Karácsony Gergely adta le (41513), őt Dobrev Klára követi (34244), a dobogó harmadik fokát pedig Márki-Zay Péter szerezte meg (33565). Jakab Péter 31803, Fekete-Győr András 25000 szignót gyűjtött. Dobrev Klára és Karácsony Gergely jóval több aláírást gyűjtött össze, de – mint azt a DK a Népszavával korábban közölte – nem akarták feleslegesen terhelni a hitelesítést végző önkénteseket. (Dobrev a közösségi oldalán közölte is, hogy ő kapta a legtöbb aláírást, de „ezek csak számok”.) Lapunk megkérdezte az előválasztási bizottságot (OEVB), hogy melyik jelölt hány aláíróívet vett fel összesen (ebből lehet látni, nagyságrendileg mekkora mennyiségű aláírást terveztek összegyűjteni), de egyelőre nem kaptunk választ.

Az viszont biztos, hogy az OEVB a hétfői zárás előtti napig összesen 181 egyéni jelölt esetében járult hozzá az induláshoz, a legtöbb jelöltről egyetlen napon – 49-ről – vasárnap döntöttek. Szabó Gábor, az OEVB tagja, a Jobbik pártigazgatója lapunknak azt mondta, bár számítottak rá, hogy a jelöltek többsége az utolsó pillanatra hagyja az ívek leadását, az egyéni jelöltek és a miniszterelnök-jelölti aláírások hitelesítése így is nagyon komoly feladat elé állítja majd őket. A helyi előválasztási bizottságoknak a szeptember 6-ai 10 órás határidő után 48 órájuk van a szignók ellenőrzésére és ezután ismét két napjuk, hogy határozatot hozzanak a jelöltről. Így előfordulhat, hogy végleges névsor csak a hét közepén jelenik meg. Ezt követően kezdik meg a szavazólapok nyomtatását.