oktatás;

2021-09-07 20:52:05

Azok az egyetemisták is maradhatnak állami ösztöndíjas képzésen, akik nem teljesítették ennek feltételeit

Továbbra is állami finanszírozású képzésben folytathatják tanulmányaikat azok a hallgatók, akik nem teljesítették az ehhez szükséges feltételeket, így átkerülnének önköltséges képzésre - közölte Novák Katalin családügyi miniszter a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs keddi ülését követően. Ez mintegy ötezer egyetemi hallgatót érint.

A döntést akár váratlannak is lehet nevezni, hiszen a kormány eddig kitartott az idei átsorolások mellett. Vagyis azok az állami ösztöndíjas hallgatók, akik az elmúlt évben nem teljesítették az ösztöndíjuk megtartásához szükséges feltételeket, azzal számolhattak, hogy saját költségükön kell folytatni tanulmányaikat. Azt, hogy ez mégsem így történik, Novák Katalin azzal indokolta: az előző tanévben távoktatás volt, és elképzelhető, valaki emiatt nem tudta az elvárt teljesítmény nyújtani.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) üdvözölte a miniszter bejelentését, amit azzal egészítettek ki: átsorolások már történtek júliusban, így az érintett önköltséges hallgatókat most visszasorolják állami ösztöndíjas helyre. Ugyanakkor azok a hallgatók, akik ugyanezen időszakban önköltséges helyről állami ösztöndíjas képzésre kerültek át jó eredményeik miatt, ők továbbra is megtarthatják állami ösztöndíjukat.

A HÖOK sajtófőnöke, Budai Marcell lapunknak azt mondta: a részletek egyelőre nem ismertek, de úgy tudják, azok a hallgatók, akiket érint az átsorolás és már befizették a tandíjat, visszakapják az összeget. Azt viszont egyelőre nem tudni, a Diákhitel szerződéseket hogyan érinti a kormánydöntés.