gyerekek;koronavírus;

2021-09-14 09:55:45

A gyerekeket is ugyanúgy érinti a koronavírus, csak könnyebben átvészelik

Nagyobb a szervezetük ellenállóképessége, így nem viseli meg őket annyira, mint a felnőtteket.

Az általános tünetek mellett a gyerekeknél a hasi tünetek is nagy százalékban megjelennek a koronavírus-fertőzés esetén – erről Póta György beszélt az ATV Start című műsorában. A gyermekorvos felhívta a figyelmet arra, hogy nem csak a járvánnyal kell számolni, hanem azzal is, hogy megjelenik az összes többi olyan vírus is, amelyek minden évben felütik a fejüket. 

Hangsúlyozta:

Kitért arra is, ha egy osztályban valaki igazoltan fertőzött lesz, akkor ott megvan annak a valószínűsége, hogy elterjedt a vírus - ám ha hazaviszi, akkor otthon nagyobb bajt okozhat. 

Póta György szót ejtett arról is, hogy ő maga támogatja az egészségügyi dolgozók kötelező oltását, mivel azt már több országban kötelezővé tették.