nemzeti hitvallás;Országos Bírósági Hivatal;

2021-09-16 09:13:10

Úgy függesztik ki a bíróságok épületeiben a Nemzeti Együttműködés nyilatkozatát, mintha kötelező lenne

A kormány a közigazgatás esetén utasításba adta, az igazságszolgáltatás esetében csak kért. A Nemzeti Együttműködés nyilatkozatátmég akkor sem kellett kirakni, amikor a szöveg írójának felesége, Handó Tünde állt a bírói szervezet élén.

- írja a Telex.

A portál szerint a bíróság épületeiben egyáltalán nem lenne kötelező kifüggeszteni az Alaptörvény politikai értékvállalását. Korábban sem volt az, és ezt még Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) előző elnöke sem követelte meg, most azonban a járásbíróságoktól kezdve a törvényszékeken át egészen az ítélőtáblákig bírósági vezetők egész sora rendelte el a kifüggesztést. 

A portál információi szerint mindezt nemcsak a Kúria elnökének, Varga Zs. Andrásnak és a vele egy Igazságügyi Palotában székelő legfőbb ügyésznek, Polt Péternek példájára teszik a bírósági vezetők, hanem az OBH mostani vezetőjének, Senyei Györgynek az utasítására. A szervezet a Telex érdeklődésére azt írta, "az Országos Bírósági Hivatal tájékoztatta a bíróságokat a (..) határozat hatályba lépéséről, egyidejűleg utalt a Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozat egyes középületekben való kihelyezéséről szóló 2010-es kormányhatározatra, tekintettel kialakult gyakorlatra.”