Orbán Viktor;nyilatkozat;

2021-09-17 08:14:45

Orbán: a kötelező oltást a magyar ember gyomra nem veszi be

A kormányfő elmondta, Magyarországnak miért kell mindenképpen benne maradnia az Európai Unióban.

Dermesztőnek nevezte az őszödi beszédet péntek reggel az állami rádióban adott nyilatkozatában a miniszterelnök. Orbán Viktor a beszéd nyilvánosságra kerülésének 15. évfordulóján kapott magas labdát, hogy egy kiadósat gyurcsányozhasson. Ugyancsak dermesztőnek nevezte, hogy ma is ugyanaz az ember áll a baloldal élén, aki becsapta a választókat, hazugsággal került kormányra, majd elvette az emberek pénzét. Kitért arra is, hogy a történteknek súlyos gazdaságpolitikai következményei is voltak. 

Szerinte ha a nyugdíjasok megkapják a 13.havi nyugdíjat - amit a baloldali kormányok vettek el tőlük - akkor végleg magunk mögött hagyhatjuk a Gyurcsány-korszakot.

- ezt már a nemzeti konzultációt dicsérve mondta. Meglátása szerint a migráció és a járványok korszakát fogjuk élni az elkövetkező években és jó, ha az emberek elmondják, mik azok a biztos pontok, amikhez igazodni lehet. A nemzeti konzultációban egyetértési pontokat lehet létrehozni, emiatt pedig tudja, hogy mi jár az emberek fejében. Kifejtette, mindig törekedett arra, hogy a konzultációt követően konkrét kormányzati döntések szülessenek. Megjegyezte, lesznek még ilyen döntések, ezeket hétfőn a Parlamentben ismerteti.

Orbán Viktor szerint csak abból lehet megélni, amiért megdolgozunk, ezért működik a gazdaság.

Ugyan Brüsszelből is jön pénz, az év egészét tekintve több, mint amennyit befizetünk, de ha ebből levonom azt, amit a nyugatiak kivisznek ebből az országból minden évben (akik a "brüsszelieknek a kedvenceik"), akkor ez a mérleg már negatív - magyarázta. Ezért ő mindig azt vallja, nem azért fontos az uniós tagság, mert onnan most pénzt kapunk, hanem mert piacot ad Magyarországnak. "Nekünk az Európai Unió mellett azért kell kiállni és azért kell benne maradnunk - és ezért mondom azt, hiába recseg-ropog, az utolsók között leszünk, akik benne lesznek az Unióban, ha az befejezi pályafutását - mert csak így tudjuk eladni a munka révén előállított termékeinket. És ha el tudjuk adni, akkor van pénz. Nem a brüsszeli pénzek az érdekesek". Jelezte, az újjáépítési pénzek mind hitelek. Kifejtette, azért nem adja oda Brüsszel ezeket, mert Magyarország nem akar LMBTQ-aktivistákat az iskolákba. 

A járványügyi intézkedésekről szólva elmondta, a megoldást nem a maszkhordásban látja, de erről nem szeretne senkit sem lebeszélni. Kijelentette, lesz negyedik hullám, és ennek súlyossága attól függ, mennyien oltatják be magukat.   

Mindenkit arra bíztatott, hogy oltassa be magát. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a kormány nem tudja rákényszeríteni az oltást az emberekre, mivel azt a "magyar ember gyomra nem veszi be". 

Az Eucharisztikus Kongresszust fantasztikusnak nevezte, amit megemelt a Szentatya látogatása. Rossz ízlésről tanúskodik az a vita, amely arról szól, mennyi időt töltött itt. Úgy véli, azért jött el Ferenc pápa, mert fontos neki Magyarország. "A beszélgetésünk során kerültük a vitás kérdéseket, viszont sokkal mélyebben egyetértettünk több dologban mint azt gondoltam" - jelentette ki. Itt elsősorban a családokkal kapcsolatos nézeteket emelte ki. Ferenc pápa azt mondta, nem lehet engedni, hogy relativizáljuk a családokat és ő maga is azt mondta, a család az „anya, apa, a gyerekek és pont”. Orbán Viktor megjegyezte, a Szentatya is világossá tette, fontos az, amit a kabinet tesz a családok védelme érdekében. Azt hiszem, hogy összességében ez a látogatás felértékelte Magyarországot, "áradt a Szentlélek", és ezt megtapasztalhatta bárki, aki részt vett az események valamelyikén - jelentette ki a miniszterelnök.