ARC plakátkiállítás;

2021-09-18 08:00:00

"Nem leszek buzi" - A korábbiaknál is erőteljesebb gondolatokkal szólította meg a közönséget az ARC

Ismét érvényes és lényegi üzeneteket közvetít az ARC kiállítás, amelynek óriásplakátjai huszonegy éve mutatnak görbe tükröt a mindennapjainknak.

„Nehéz időkön vagyunk túl – mindenki megélte a veszteséget. Van, aki a munkáját, a megtervezett jövőjét, a vállalkozását veszítette el, van, aki a szomszédját, a barátját, rokonát, de ha csak az ismerősének az ismerősét, már az is több a soknál. És mégsem változott semmi: a gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegények még szegényebbek és még többen szegények, a környezetünkre még magasabbról tesznek azok, akiknek vigyáznia kellene rá, a gazdaság még kevésbé emberi, pedig az emberekből él, a pénz pedig még nagyobb úr, mert a hatalmi erők szemrebbenés, együttérzés és részvét nélkül préselték ki, amit csak lehet ebből a tragikus helyzetből. Ami azt jelenti, hogy idén bőven van dolgunk, témánk, és persze plakáthelyünk.” E sorokkal nyitott a huszonegyedik alkalommal megrendezett ARC közérzeti pályázat és kiállítás felhívása, amely talán a korábbiaknál is erőteljesebb gondolatokkal szólította meg a közönséget, miként az elmúlt időszak eseményei is minden korábbinál élesebb, fájóbb érzeteket válthattak ki sokunkból.

A 2000 óta a kreativitás szabadságát képviselő, ezúttal az életjel hívószó mentén szerveződő ARC kiállítás az előző évhez hasonlóan egy hónapig az újbudai Bikás parkban várja a nézőket, remélve, hogy kellő nyitottsággal és önreflexióval, önironikus hajlandósággal érkeznek. Az alkotók kreativitása jól kirajzolódik a parkot bejárva: a művek olykor mosolyra késztetnek, máshol súlyos vizuális és szöveges tartalommal lepnek meg. Megmosolyoghatjuk a Senki nevű pályázó Andy Warhol Marilyn Monroe-portréját idéző Marilyn Müller című plakátját, Prakfalvi Anna FiFe nagyi biznisz a korlátozások közepette című művét, melyen FiFe nagyi egy wc-papír gurigákkal teli fát locsolgat kedvesen, vagy épp Gollowitzer Szabina Kutyavásár pályaművét, mely szerint Többször lesz Fudan kutyavásár.

Ám földbe is gyökerezhet a lábunk Hoffmann Edina R.I.P. című alkotását, vagy Szemerédi Barbara Csak elestem címet viselő munkáját látva: míg előbbin az áll „a tanárnőnek tisztelettel jelentem, a családunk létszáma 7 fő, hiányzik 1 fő… (Pisti 4/a), addig utóbbin azt olvashatjuk, „ha nem lehet sehova sem menni, akkor legalább nem kell magyarázkodnom, hogy csak elestem.” E művekhez hasonlóan maró hatású a harmadik helyezést elnyert Házi feladat-2021 című plakát is: Mészáros Dóra pályaműve egy iskolás diák füzetének részletét mintázza, amelyben a „Nem beszélek csúnyán” mintájára a „Nem leszek buzi” sorok szerepelnek újra és újra.

A legjobb alkotás díját Vértessy Flóra és Ónodi Lóránt Volt című képe kapta, amelyen a hasonló nevű ételkiszállító cég biciklis futárja látható, mellette a felirat: Balázs, 43, színművész. A készítők a díjátadón elmondták: munkájukkal arra szerettek volna reagálni, hogy az elmúlt másfél évben számos társadalmi csoport tagjai kényszerültek olyan választásokra, amelyekre sosem gondoltak volna, és arra is utalni kívántak, hogy hányan magukra voltak hagyva, olyan közéleti körülmények közt, amelyben a társadalom csoportokra osztottsága egyre inkább jelen van, és nincs kitől segítséget kérni.

A második helyezést elért pályamű a természeti környezetünkre, a környezetvédelemre is reflektál: Vercz Dávid, Újjászületés című képén egy balta nyeléből új élet, két új levélke sarjad ki. Újbuda különdíját Kocsis Bálint Hajrá, magyarok! című plakátja kapta, melyet a díj felajánlója azon pályázat készítőjének ítél oda, aki fontos társadalmi kérdésre progresszív módon reflektál és cselekvésre ösztönöz. Mi is lehetne annál progresszívebb, mint hogy a különös szurkolói tömeg felett lévő kijelzőn azt látjuk: harminckilenc másodperc van hátra a meccsből, amelyet Magyarország játszik Magyarország ellen, s az állás: 0–0?! Az alkotó művéhez nem mellékelt konkrét magyarázatot, inkább azt szeretné, ha mindenki kialakíthatná saját értelmezését, véleményét – kulturált formában.

Budapest különdíját Elter Zsolt szellemes Magyarfalancs című képe kapta, a legkedélyborzolóbb alkotás díját, a Borz-díjat Radványi Gábor Belóg a lóláb című művének ítélték, amelyet ezúttal akár szó szerint is érthetünk, míg a Hammer Agency – a marketing szempontból világszínvonalú megoldást nyújtó alkotásnak járó – különdíját Hegedüs Melinda Depresszív addikció című munkája nyerte.

A mintegy ezer beérkezett pályázatból válogatott és díjazott óriásplakátok most sem kímélik a nézőket – nem is várjuk tőlük –, ám a frappáns odaszúrások és fricskák mellett mintha egyre több frusztráció, fájdalom, hiányérzet, félelem, csüggedtség, kiábrándultság, rezignáltság és égbe kiáltó kérdőjel jelenne meg az alkotásokon. Sokszor megbújik ugyan egy félmosoly vagy egy humoros mozzanat a képeken, olykor még a remény, vagy a jövőbe vetett hit előképe is felvillanni látszik, ám a kiállításon járva most sem lesz jobb a közérzetünk. Mégis ajánlott (akár többször is) végig sétálni a plakátok sorában, kiválasztani kedvenceinket – legyenek azok fájók vagy humorosak –, mélyre nyúlni a komoly üzenetekért, lehajolni az örömmorzsákért, lesütni a szemünket és tágra nyitni – figyelni, érteni, fejlődni.

Infó:

21. ARC közérzeti kiállítás

Budapest, XI. ker., Újbuda, Bikás park

Látogatható: október 17-ig.

A közönség is szavazhat kedvencére az arcmagazin.hu weboldalon. A közönségdíjazott alkotást október végén hirdetik ki.