„T. Nyugdíjas Honfitárs!”

Ez én volnék, többek között. Nekem címezte így a kormányfő a levelét az időseknek szánt kiadványban: „Tisztelt Nyugdíjas Honfitársam!”. Isten bizony meghatódtam, olyan szépen szólt hozzám a T. Miniszterelnök Honfitárs. Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, mondhatnám neki a népmesék mintájára. Az „idős magyar honfitársak” (ez olyan jól eltalált titulus, hogy megismételted, nehogy elfelejtse a végére a sok szenil… izé, szóval szépkorú hölgy és úr) a „totalitárius rendszerek uralma alatt és a rendszerváltoztatás utáni bizonytalan évtizedekben élték le az életüket”. Bátortalanul azért szóvá tenném, hogy még nem éltük le egészen az életünket, én pl. még jópár évig folytatni szándékozom, már ha nincs ellenedre. És ha megbocsátasz, azért az utolsó több mint tíz év sem volt éppen piskóta.

De a szenilitásban lehet valami, mert arra képtelen vagyok visszaemlékezni, hogy – mint írod - 2010-ben a kormány nevében megállapodást kötöttél velem. Vagy bárkivel. Csak nem lehettem olyan hülye, hogy belementem a nyugdíjminimum befagyasztásába, vagy abba, hogy a nyugdíjemelés ne kövesse a bérekét? Igaz, újabban azt is elfelejtettem, hová az ördögbe pakoltam a tb kártyámat. Nem baj, egyhamar nem lesz rá szükség, úgyis minden orvosi beavatkozásra hónapokat kellene várni, addig meg csak előkerül. Szerencsére egyelőre kutyabajom, ez sem véletlen, minimum ketten kellettünk hozzá, Te meg én. A leveled szerint együttes erőfeszítésünk, pontosabban „a magyar emberek összefogása” győzte le a járvány harmadik hullámát. Sajnos nem mindnyájan értük meg a t. nyugdíjas honfitársak közül ezt a győzelmi pillanatot, de remélem, friss a címlistátok, és nem kézbesítitek az ő címükre is az ingyenújságot. Tudod, a 30 ezer özvegy között lehetnek kissé túlérzékenyek is.

A magazin címe is tetszik: „JóKor”. Én különösen jókor kaptam meg. Aznap jelentettétek be minden idők legnagyobb gigamega hitelfelvételét. Úgy fest, ezzel egy valódi sikereteket sikerült lenullázni. Az adósság csökkentésével eddig jogosan dicsekedtetek, nagy mellénnyel még a kedvezményes uniós hitelt is visszautasítottátok (naná, mert kiderült, hogy azt nem lehet átlopni a haveri alapítványokba). Az EU vissza nem térítendő támogatása is késik. Aggódnak, hogy jogállami garanciák nélkül ennek egy része is szőrén-szálán ellopódna. Nem tudom, honnan veszik ezt a szamárságot. De a választási évben kell a pénz, így aztán egy nap alatt sikerült elérni, hogy az államadósság nagyobb legyen, mint 2010-ben, ne legyen kisebb a nemzeti jövedelemhez viszonyított aránya se. Tudom, Téged is bánt egy picit, hogy ezek szerint hiába raboltátok el erre hivatkozva a jövendő t. nyugdíjas honfitársak magánnyugdíjpénztári befizetéseit, nagyobb az adósság, mint valaha. Még az unokáim is nyögni fogják, ajánlom, hogy nekik ne írj mostanában „T. Unoka Honfitárs!” kezdetű levelet.

Ehhez képest persze a kétmillió JóKor költsége annyit sem nyom a latban, mint egy hangyatojás. A kincstár állja a cechet „a nyugellátásról szóló, nyugdíjasokat érintő legfontosabb információkról szóló tájékoztatás érdekében”. Csakis. Senki se gondolja tehát, hogy a legócskább kampánykiadványt tartja a kezében, melyet nem a Fidesz, hanem a köz pénzéből fizettek. Illetve fizetünk. A „nyugellátásról szóló legfontosabb információk” között mindjárt a címlap egy rikító piros pacniban felhívja a figyelmet a baloldal rémtetteire. A beltartalom ezt örvendetesen részletezi. Ahogy azt is, hogy Eperjes Károly minden nap imádkozik a kormányért (ezt a címlapfotó is megörökíti), mert Orbán „intelligensen és okosan vezeti az országot”, viszont „a Gyurcsány Ferenc vezette baloldaltól nem sok jóra számíthatnak a nyugdíjasok”. Látunk még három kedves arcú nyugdíjast (egy stramm kékpólóst a sportosak kedvéért, egy nyakkendőst az urasabbaknak, egy nagymama-mosolyút a hölgyeknek), akik szerint „Gyurcsányék tönkretették a nyugdíjrendszert”. Ezek, valamint a pikáns virslis lecsó receptje (a szerkesztő kevéssé figyelhetett a paradicsom és paprika árakra), mind olyan információk, amelyek nélkül elveszetten botladoznánk a nyugellátások labirintusában.

De itt legalább néven nevezték a főördögöt az ellenzéki krampuszhadból. Noha Orbán pénteki rádióbeszéde jórészét a Gyurcsánnyal való riogatásra szánta, a nevét (sőt Karácsonyét sem) nemigen mondta ki. Többnyire „az az ember”-nek titulálta, akár az öreg, már szétesett Kádár utolsó beszédében Nagy Imrét. Mivel azok a szereplők semmiképp nem hasonlíthatók a maiakhoz, inkább a régi babona munkálhatott benne: a név megidézi a viselőjét, akit emlegetnek, az meg is jelenhet. És képzeljük el, mekkora riadalmat keltene a királyi rádió stúdiójában egy ellenzéki!

Szegény riporter hölgy helyben elalélna. Hiszen évtizede nem láttak ilyet. Azt pedig mégsem várhatjuk el, hogy a kormányfőnek szokása legyen szagosvizet hurcolászni magával a rádióba. Bár a szokások változékonyak. Orbán most meg is mondta: „Mindenki győzze le a rossz szokásait!”

Jézusúristen. Lehet, hogy többé nem is lopnak majd?! Ekkora változásra azért kíméletesebben kellene felkészíteni a t. nyugdíjas honfitársak nyűtt idegeit.