A világon kevesen érezhetik oly elárvultnak magukat, mint a rendszeresen tüntető bátor afgán nők. Őket szinte mindenki cserben hagyta: a koalíciós erők kivonultak, a főként férfiakból álló afgán hadsereg jelentősebb harcok nélkül feladta az országot, a kormány tagjai külföldre menekültek. Az afgán nők csak magukra számíthatnak, mégsem adják fel a küzdelmet. Vásárra viszik a bőrüket, hogy egyenlő jogokat, tiszteletet és karrierlehetőségeket követeljenek maguknak, esélyt a teljes életre.
Az iszlamista tálibok láthatóan nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Ők az írástudatlan, könnyen betörhető és engedelmes asszonyokhoz vannak szokva, akiket egy-két pofonnal megfenyíthetnek. A tiltakozó nők viszont nem ilyenek. A tálibok fegyvert foghatnak rájuk, megverhetik vagy figyelmeztető lövésekkel elzavarhatják a tüntetőket, de azok egy másik napon újra összegyűlnek. Legalább annyira elszántak, mint az őket leigázni akaró vallási fanatikusok, csak nekik nincs szükségük fegyverre.
Néhány tucat művelt, öntudatos és szabadságvágyó nő adott esetben többet képes elérni katonák tízezreinél. Kiállásukkal példaképként szolgálhatnak a lányok és elnyomott nőtársaik számára,valamint megingathatják hitükben az őket lenéző vagy megérteni képtelen férfiakat. Hosszabb távon ez alapjaiban képes megváltoztatni a begyepesedett társadalmi hierarchiát, és egy mérsékeltebb, érzékenyebb és igazságosabb rendszert teremteni.
Noha a tálibok az erőszak fokozásával bizonyosan véget vethetnek az utcai tüntetéseknek, különösen, ha vérontásra vetemednek; a nők egyenlőség iránti vágyát már nehezebb lesz elfojtaniuk. A tanult asszonyok mindent meg fognak tenni, hogy lányaikat öntudatosságra, fiaiakat a nők tiszteletére neveljék. Vagyis átörökítsék a civilizáció magját, amely győzedelmeskedhet a tálibok barbársága felett.