„A szeretet a fény, amely bevilágítja azokat, akik adják, és azokat, akik kapják. A szeretet gravitáció, mert az embereket egymáshoz vonzza. A szeretet erő, mert megsokszorozza a jót, és esélyt ad az emberiségnek arra, hogy ne pusztuljon bele saját vak önzőségébe.” Ezek a mondatok nem egy romantikus regényből valók, hanem egy tudós, Albert Einstein írta lányának címzett leveléből. Bérczes László 2016-ban egy beszélgetőkönyvet készített Törőcsik Marival. A kötet hátoldalán ez áll: Tudni kell szeretni. Az idézet a színésznőtől való. Íme a közös pont Törőcsik és Einstein között. (Einstein szövegét Blaskó Péter olvasta fel.)
A kedd esti Senkié és mindenkié című Törőcsik Mari emlékestet is Bérczes László rendezte. Furcsa is leírni, hogy Törőcsik Mari emlékest hiszen a színésznő most is velünk van, a filmjeivel, az előadásaival, a gondolataival, az egész lényével. Azzal, ahogy a színpadon szinte pillanatok alatt vált kicsiből, törékenyből, naggyá, sőt olykor óriássá. Bérczes Törőcsik vonzódásait idézte meg, azokat személyükben is, akik fontosak voltak a színésznőnek, azokat a találkozásait, amelyek meghatározták a pályáját. Így lehetett jelen például Bodrogi Gyula, Molnár Piroska, Básti Juli, Dés László, Érdi Tamás, Oláh Ibolya, Voith Ági, Szűcs Nelli, Söptei Andrea, és Trill Zsolt. Törőcsik Mari mindig elmondta, hogy mennyire szerette igazgatóit. Az est megidézte Major Tamást, a Déryné, hol van? című filmből, illetve a 2010-ben elhunyt Schwajda Györgyöt, aki az emlékezetes Száz év magány című előadás színpadi változatát jegyezte. Schwajda igazgatója is volt Törőcsiknek Szolnokon és később a Nemzetiben, igaz ott már nem sok ideig. Schwajda utódai viszont mindhárman felléptek az esten. Jordán Tamás, aki az utóbbi időben rendszeresen látogatta a színésznőt vidéki otthonában, Velemben, az ezekből a találkozásokból adódó közös történeteket mesélt. Alföldi Róbert Pilinszky Négy sorosát mondta el, Vidnyánszky Attila pedig a színésznővel együtt átélt beregszászi élményeket elevenített fel.
Törőcsik miatt eljött Budapestre a világhírű orosz rendező Anatolij Vasziljev is, aki többször dolgozott a színésznővel. Elmesélte, hogy amikor megtudta, hogy beteg lett és kómába esett, azonnal ide repült. Bement az intenzív osztályra és arra kérte Marit „ne heverésszen itt”, mert próbálni kell. És Mari hallgatott rá, mert másfél hónap múlva tényleg elkezdték próbálni Kaposváron, a Naphosszat a fákon című előadást. A premieren amikor megjelent a betegségét követően csodás gyorsasággal felépült Törőcsik szinte leállt az előadás, a közönség hosszasan ünnepelte őt.
Pilinszkyt többször is megidézték az esten. Zsótér Sándor egy Törőcsikről szóló Pilinszky írást olvasott fel, amelyben többek közt ez állt: „A színpadi alak számára nem kész ruha, mit estéről estére magára ölt: szemünk láttára, pillanatról pillanatra emeli ki szerepét önmagából és szövegéből, a teremtés forrón csupasz és kockázatos gesztusával. Sugallatos művész. Nem eszközeiből él, hanem eszköztelenségéből.”
A már nem működő Sztalker Csoport néhány éve az Ördögkatlan Fesztiválon mutatta be William Faulkner Míg fekszem kiterítve című kisregényéből készült előadást, amelyben hangban Törőcsik Mari is közreműködött, ennek egy részlete zárta az estet. Nina Simone: Sinnerman című számára egyre több táncos érkezett, a végén már voltak legalább százan. A modern zenére fokozták a néptánc tempóját, a végén pedig Törőcsik üresen maradt székét táncolták körbe. Aztán egy kisfiú meggyújtott egy gyertyát. Nem volt tapsrend. A közönség és a színpadon lévők hosszú ideig együtt lélegezve álltak némán. Törőcsik Mari vonzásában.
