– Pár hete debütált a neten az aHang nevű civil szervezet előválasztási videója, melyben előadók színészek buzdítanak, hogy vegyünk részt az előválasztáson. Mit gondol,mit kockáztatnak a művészek egy ilyen szerepléssel, tartaniuk kell-e attól, hogy adott politikai oldalhoz sorolják őket?
Igen – és veszélyeztetik a karrierjüket. Szerintem ez a legszomorúbb. Az, hogy politikai szerepvállalása miatt az ember manapság elveszítheti a munkáját, egzisztenciáját. A Fidesz mindent uraló rendszerébe ugyanis nem fér bele a kritika – ez pedig egy bukott, ósdi rendszer ismertetőjele.
Épp ezért a legnagyobb félelmem, hogy nem teszek meg mindent, hogy ezt a rendszert leváltsam. Nem a testi épségemet féltem, és nem attól félek, hogy a szabad véleménynyilvánításom miatt nem kapok munkát. A saját és a következő generációk jövőjét féltem. Attól félek, hogy ragadós lesz a “kussolj, hamarabb szabadulsz” magatartás, vagy a politikai apátia. Ez ellen állok ki nap, mint nap. A politika ókori görög eredetű szó, jelentése, közügyekkel való foglalkozás. Azokat pedig, akik nem foglalkoztak politikával, “idiótáknak” hívták
És hogy félek-e attól, hogy egy fellépés miatt besorolnak egy adott politikai oldalra? Ezen már régen túlvagyunk. Engem nem érdekel, ha “besorolnak”, hiszen mindig is pártpolitikától független voltam. Soha nem fogom megmondani, hogy kire szavazzanak az állampolgárok, azt viszont igen, hogy miért. És azt is, hogy kire ne. A Fideszre ne. Tizenkét évük volt. Ez nagyon hosszú idő és politikai vízióként szinte csak gyűlöletet, haragot és rombolást képesek felmutatni. Most kapjanak mások lehetőséget, mert én egy szabad és nyitott Magyarországban szeretnék élni. Ez most nem az.
– Mit is kockáztatnak, ha egyáltalán, az aHang előválasztási videójában fellépő sztárok? Ameddig van munkájuk, addig semmit. Vagy már marginalizálódott egy részük, és nincsen vesztenivalója?
– A kérdés inkább az, hogy mit kockáztatnak azok, akik nemet mondtak a videóklipben való szereplésre. Ezzel az attitűddel ugyanis legitimizálják a Fidesz rendszerét, aminek két oszlopa a csend és a félelem. Minden „nem megyek”, „nem szavazok”, „nem szólalok meg” csak egy újabb falköve lesz annak a várnak, amit elvileg le akarnak bontani. Imádom azt az érvet, hogy „mindig ugyanazokat az arcokat lehet látni az ellenállók között.” Nagyszerű észrevétel. Akkor talán gazdagítsd a közösség részét a nyilvános szerepvállalással és ne a büféasztalnál puffogj.
Visszatérve a kérdésre, súlyos vesztenivalónk van, és sokan, akik megszólaltak nyilvánosan a pusztító hatalom ellen, már a saját bőrükön tapasztalták, mennyire aljas, kicsinyes és szakmaiatlan ez a rendszer. Kovács Ákos és Bayer Zsolt filmet forgat? Berettyán Nándor színész-rendező huszonnyolc évesen koncepció és pályázat nélkül kap egy színházat? Egerben állami szinten szólnak bele az igazgatóválasztásba? Herendi Gábor rendezőt parkolópályára tették, mert kiállt az freeSZFE mellett, ahogy más filmrendezők és színészek is? A köztévében pedig miért nem kezdeményeznek beszélgetést a drogprevcencióról a Toxikoma című filmünk kapcsán, ami jelenleg elképesztő nézettséget produkál? A hallgatás kockázata, a NER és a Fidesz rendszerének a diadala.
– Mennyire osztja meg a művész- és celebvilágot – és forrásaikat – a politika? Tényleg van a NER-finanszírozás, a baloldali értelmiségi világ és egy-két csatorna, illetve filmgyártó, ahol nem tesznek különbséget bal- és jobboldal között?
– Ebben az országban perpillanat annak lesz pénze, aki a NER retorikáját használja gondolkodás nélkül. Aki nem annak, nem. Ez tény. Ezért szükséges a közösségi finanszírozás kultúráját minél szélesebb körben terjeszteni. Legyen legalább egy médium, civil szervezet és független előadói csapat, akiket támogatsz. A művészvilág másfelől soha nem volt még ennyire polarizált, és a konszolidáció legnagyobb kerékkötője a sértett és hagymázas összeesküvés-elméletekben élő Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója.
A médiumokra visszatérve egy tendenciát biztosan tudok mondani. Még a „jobboldali sajtónak” nevezett ostoba és hazug propagandgyárnál unikumnak számít, hogyha megszólaltatnak egy, nem a Fideszhez hű, vagy pártpolitikailag elkeserítően apatikus embert, addig a hatalomhoz nem köthető médiumoknál sokkal nagyobb a nyitottság. Kivételek persze mindig vannak, de az nagyon félelmetes, ahogy a Fidesz propagandagépezete katonai szigorral mantrázza a kamut, vagy könyörtelenül elhallgat fontos dolgokat. Valahogy kezdem megérteni, hogyan éltek a propagandagépezettel a diktatúrákban. Most nézek egy sorozatot a Netflixen, a Diktátorok kézikönyvét, melyben ugyanez a képlet. Akkor is voltak fejek, amelyek visszamondták a hatalom hazugságait, és egész országokat győztek meg a népirtás jogosságáról. Soha nem értettem, hogy egy ember hogyan képes ilyesmire.
– Vidéken mennyire megosztott a helyzet? Egy fellépés során mérlegeli az adott színház, önkormányzat és a fellépő, hogy ki jobb- és ki baloldali? Vagy fordítva: elképzelhető, hogy valaki egy adott helyen azért nem lép fel, mert nem felel meg a politikai nézeteinek?
– Persze. Ezt kell megváltoztatni. Vak hűség helyett szakmaiság kell, mantra helyett kritika. Állami és önkormányzati szinten pedig le kell váltani az előre teljesítő buzgómócsingokat. Erre tökéletes lehetőség az előválasztás és aztán a 2022-es választás.
– Kik képesek oldani ezt a politikai megosztottságot? Tudsz esetleg mondani konkrét személyeket?
– Mi. Állampolgárok. Mi kellünk ehhez. Mondok egy példát. Trill Zsolttal, a Nemzeti Színház színészével együtt fogunk játszani egy történelmi kalandfilmben, a Hadikban. Nekünk pártpolitikailag nagyon más a nézőpontunk, de a cél közös: egy bitang jó filmet szeretnénk csinálni. Semmi keresnivalója a pártpolitikának ebben a munkában, ahogy nagyon cikinek és dilettánsnak tartom, ha az bármikor belekerül egy próbafolyamatba vagy forgatásba. Itt a munka az első és a befektetett energia.
Én színész vagyok és aktivista. Amennyire ez a kettő kéz a kézben jár, annyira el is különül. Pitiáner dolog lenne az aktivizmusom miatt nem dolgozni valakivel, akit jó szakembernek tartok.
Simán lehet, hogy Vidnyánszky Attilával is fogok egyszer dolgozni, csak előtte le kell mondania a kuratóriumi elnökségéről, nyilvánosan bocsánatot kell kérnie az egyetemistáktól a tetteiért és a vígszínházi abúzusok körüli kijelentéséért, és vállalnia kell a nyilvános vitát. Utána dolgozhatunk is együtt.
Kálomista Gábor filmje, az Elkxrtuk, az más. Azt úgy kellett volna visszadobnia bármelyik szereplőnek, aki nem ért egyet a Fidesz ideológiájával, mint a huzat. Ez egy propagandafilm. Aki ehhez asszisztált, az a NER propagandájának gépezetébe került. És nem az a kérdés, hogy jó film született-e, hiszen az 1940-ben bemutatott Örök zsidó című német filmet sem filmesztétikai szempontból kell vizsgálni, amit Fritz Hippler rendezett, valamint Hitler és Göbbels voltak a producerei. Annak a filmnek a célja az uszítás volt, aminek pontosan tudjuk a következményeit. Hasonlót kell mérlegre tennie kollégáimnak, amikor egy ilyenben részt vesznek, majd utána a Fideszt szapulják. Én az ilyet elítélem, és kiállok ellene.
– Ha már kiállás: te közéleti témákban rendesen kiveszed a részed. Ráadásul neked és az általad alapított noÁr Mozgalomnak ítélték oda idén az Amnesty International Magyarország jelölésére a Grup Yorum-díjat az emberi jogokért való kiállásáért, amelyet október 23-án veszel át San Remóban.
– Nálam a színészet és aktivizmus kéz a kézben jár. Nekünk előadóknak az a felelősségünk, hogy a reflektorfényt, ami ránk esik, azt merre irányítjuk tovább. Mi az általam indított noÁr Mozgalommal számos klipet, figyelemfelhívó videót készítettünk, amelyeknek mind megvolt a hatása. Sokan is támogatnak minket, miközben a Facebook- és Instagram-követőinkkel folyamatosan tartjuk a párbeszédet, míg az aktivistáinkkal, önkénteseinkkel különböző akciókat vagy edukatív jellegű megmozdulásokat szervezünk. De mondok egy konkrét példát.
Nemrég került a mozikba a Toxikoma című film, melyben én alakítom Szabó Győzőt, akinek meg kell küzdenie a heroinfüggőségével. Ez az alkotás viszont csak egy eszköz, hogy beszéljünk a drogprevencióról. De hogyan lesz ebből ügy? Úgy, hogy a BRFK-val együttműködtünk, és négyszáz fiatalnak meséltünk a Toxikoma-stáb közönségtalálkozóin a kábítószerfüggőségről. A fiataloktól pedig azt a visszajelzést kaptuk, hogy számukra iszonyatosan aktuális ez a téma, a film után pedig biztosan nem fognak a szer után nyúlni. Célt értünk? Nagyon is. A történet viszont ezen a ponton nem ér véget. A Dorko ruhamárka például jelezte felénk, hogy ők is beszállnak a történetbe, így a „Tisztán, szabadon” címszóval létrehoztak egy ruhavonalat, miáltal a pólók, pulcsik, baseball sapkák és táskák eladásából a Megálló nevű csoportot támogatjuk, amely drogprevencióval foglalkozik.
– Rajtad kívül még melyik előadó tesz ennyit a közügyekért?
– Lengyel Tamás színművész kollégám például a nemváltással kapcsolatos harminchármas cikkely kapcsán szólalt fel és a homofób törvény ellenében. Emellett folyamatosan posztol dokumentumfilmekről, és felemeli a hangját különböző fórumokon. Nagy Ervin ugyanúgy felszólalt keményen, amikor Kocsis Máté kritizálta a Katona József Színházat. Szabó Győző barátommal pedig tavaly a pandémia során Toxikomák konyha címen a nyolcadik kerületi Hős utcába szállítottunk több mint háromezer adag ételt több héten keresztül. Győző ezenfelül a Pető Intézetben minden évben motorozni viszi a gyerekeket. Múltkor elhívott engem is. Az egész csak egy óra volt a napunkból, a gyerekeknek viszont egy évre szóló élmény.
A probléma viszont az, hogy sok kollégám nem motivált a közügyekben. Azt vettem észre, csak azokban a szituációkban szólalnak meg, amikor már az ő házuk is ég. Csak fel kell fognunk, hogy a többi ház égése szépen terjed, mígnem a mi házunk is belobban. A hallgatásunkkal pedig csak az égést gyorsítjuk fel. A csenddel ugyanis legitimizáljuk a haragra, a dühre és a gyűlöletre épülő hatalmat. Én éppen ezért nem fogok csendben maradni.
