Azt írja az Illinois-i Egyetem klímakatasztrófa-tanulmánya, hogy egy kiló hús előállítása 70 kilogrammnyi üveghatású gázt küld a légkörbe. Szóval ezt írják, és én azóta a fal mellett járok (inkább osonok), s mélabús tekintettel lógatom a fejem. Négynaponta biztos megeszek egy kiló húst, hiszen a reggeli húskenyér kívánja a déli marhaszegyet, ami csábítja, csalogatja az esti vastagkolbászt, hát könnyen összejön ez a mennyiség.
Ami mégiscsak – éves átlagban – meghaladja a 90 kilót (úristen, mintha elfogyasztanám a szomszédban lakó nyugdíjas házaspárt), és majdnem 6400 kilónyi gázt juttatok bolygónk légkörébe. Én vagyok az a srác, aki miatt a marhák (és a disznók, a nyulak, a bárányok, a lovak és némi vadak) lefingják az eget. Némiképp megalapozottabb megfogalmazásban: a jószágok végbeléből távozó gázok cakkosra rágják az ózonréteget. Ha úgy tetszik, egy gázbáró vagyok, nem a szó (orosz) oligarchikus értelmében. Az én gázomat senki nem veszi, én fizetek meg érte – meg a bolygó. (És igen, tudom a leckét: javában kondicionálom rá a lelkem, hogyha eljön a klassz köpesztett fehérjékből készülő húsok kora, hát olyanokat eszem.)
Mondom, ismerem a bűnömet, nem rejtezem, és nem prédikálok vizet, miközben bort vedelek (értsd: nem állítom piedesztálra a szejtánt, miközben spájzom magányában marhanyelvet marcangolok). Őszinte gázpöfeteg vagyok – nem úgy, mint például Kálomista Gábor, a rezsimliebling producer. Aki az érett NER-korában politikai üldözöttként állítja be magát, és ránézésre tízezer karakterben sírja el, hogy Elkxrtuk című filmjét kiutálják, szabotálják a filmforgalmazók (noha nyilván kardlappal kell a filmszínházakat megrohamozó tömeget távol tartani, melynek tagjai a Gyurcsány-sztorit akarják mind a magukévá tenni). Pedig, kesereg a rendszerproducer, micsoda marketingje volt az opusznak. A szerző kedvenc képe például az, amikor Dobrev Klára előválasztási plakátja mellett a filmmé virít – a bemutató időzítésének persze csak sanda lelkek szerint van köze az aktuálpolitikához.
Mindenesetre fura logikai sor, hogy a filmforgalmazóknak azért kellene mindenképpen alaposan műsorra tűzniük az Elkxrtukot, mert kiadós körülötte a hab- és hírverés, ettől még nem találkozik feltétlenül közönségigényekkel. Nem úgy, mint a legújabb James Bond-etűd, az alkotás, amelyik egyébként kiszorította a vetítőtermekből Kálomista Gábor moziját. De a piac racionalitásának egy NER-elme nem hódol be, és roppant érdekes logikai láncot fűzve mondja, hogy az, amit a filmforgalmazók megengednek maguknak (értsd: nem ajnározzák a művét), tiszta kommunista tempó. És ennek szellemében követeli, hogy a piac leszarásával adjanak teret az Elkxrtuknak. Ez olyan kommunista mutatvány lenne, hogy Marosán György (péksegéd és szocialista prominens) boldogan hahotázna, de még Lukács György (marxista filozófus) is decensen vigyorogna.
Csakhogy Kálomista Gábor kirohanása, légyen bármilyen álszent is, még egy gerinces (ha NER-gerinces) előadás volt ahhoz képest, amit Ózd alpolgármestere elővezetett. Mert történt, hogy egy lengyelországi útja alkalmával betért Katowice történeti múzeumába, és pont ott fényképeszkedett, ahol zsidóellenes feliratokat prezentált a kiállítás. Ha valaki a nyelvvel nem is birkózik meg, az akasztófán lógó Dávid-csillag világossá tette, miről emlékezik meg a kiállítás ezen része. Ezelőtt viszonylag feszesen kart emelni (miközben a tenyér is feszül), nos, az ilyesmi a legtöbb embert tévútra viheti – és a mozdulatot náci karlendítésként azonosítja. Még akkor is, ha az elkövető (Farkas Péter Barnabás a Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum és a Mindenki Magyarország jelöltjeként indul az előválasztáson Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3-as számú választókörzetében), váltig állítja: pusztán integetett.
Ez a mondás annyira hiteles, mintha a II. világháború lángszórósai (fegyverüket bőrlopónak is „becézték”, mert közelről sokszor szabályosan leégette az emberek bőrét) azzal védekeztek volna, hogy nekik eszük ágában sem volt ezzel az alkalmatossággal lövészárkokat és házakat megtisztítani, csak a cigijükre akartak valójában hatékonyan rágyújtani.
Szóval lehet, hogy az én élő marhahúsaim lefingják az eget, de az még mindig sokkal kisebb veszély, mint hogy egyszer ránk szakad a magyar közélet szereplőinek igazmondása miatt.
