Ferber Katalin ezerszer többet tud Ázsiáról, mint én (A világgazdaság kínai „szimfóniája”. Szép Szó, szeptember 18.). Nem vagyok vitaképes vele, ha az ottani gazdaság fejlődéséről van szó. Az azonban megdöbbent, hogy szerinte „Kína démonizálása nem más, mint a korábbi nyugati hegemónia elvesztése miatti aggodalom”. Szerinte Kína „fenyegető” (az ő idézőjele) terjeszkedését eltúlozzák, és általa idézett amerikai szakértők szerint azért kell kitiltani a kínai technológiákat az amerikai piacról, mert „a szabadpiaci liberális ideológia sajnos haszontalannak bizonyult”, és ezért utasítják ki az „ideológiai” (megint az ő idézőjele) befolyást gyakorló Konfucius Intézeteket.
Én ugyan nem gondolom, hogy el lehet temetni a szabadpiaci liberális ideológiát – és vele a demokráciát, mert a szakértő szerző kimondatlanul erre is céloz –, de elismerem: volt más történelmi út is. A Ferber Katalin által említett országok közül Japán ugyan a II. világháború vége óta folyamatosan demokrácia, mert ezt az USA rákényszerítette, és formálisan Szingapúr is az, amelynek bár vannak diktatórikus vonásai, de nem embertelen. Tajvan és Dél-Korea viszont évtizedekig tényleg kemény diktatúraként élvezte a demokratikus világ jó részének támogatását, mielőtt bő 30 éve a demokratizálódás útjára lépett, és gazdaságilag akkor is fejlődött. De az biztosan tévedés, hogy Kína esetében kizárólag fejlesztéspolitikáról és piaci versengésről lenne szó.
Hszi Csin-ping „visszamaoizálja” a rendszert, amelynek jogtiprása egyre dermesztőbb. Nem is csak Hongkongra, Hszincsiangra és Tibetre gondolok, hanem az egész hatalmas országra, amelyben a legkorszerűbb technikák segítségével fosztják meg az embereket emberi méltóságuktól. Appok és megfigyelő rendszerek gondoskodnak arról, hogy aki nem megfelelően „viselkedik” (például vásárol, olvas, tart kapcsolatokat), az ne vehessen jegyet repülőre vagy távolsági vonatra, sőt, ennél nagyobb hátrányok is érhetik. Az alapvető szabadságjogok eltörlését nem mentheti a gazdasági siker, a százmilliók számára tényleg növekvő életszínvonal. Ahol a leggazdagabb, sikeres vállalkozó is hetekre eltűnhet egy kritikus megjegyzés miatt, ott a gazdaság többi szereplője sem lehet nyugodt. És azon országok tapasztalatát látva, Srí Lankától Montenegróig, amelyek pénzügyileg és ennek következtében politikailag is belerokkantak a beruházásaikhoz felvett „nagyvonalú” kínai hitelekbe, nem kell Amerika-bérencnek lenni, hogy az ember idézőjel nélkül tartsa fenyegetőnek a Budapest-Belgrád vasút ügyét.
Mellesleg bár nem vitatom, hogy lehetne már japán IMF-vezér, az azért túlzás, hogy „Kelet-Ázsia egyetlen országa sem kapott eddig a nemzetközi politikai szervezetekben vezető szerepet”. Én ugyanis emlékszem egy Ban Ki Mun nevű ENSZ-főtitkárra (2007-2016), aki dél-koreai. Egyszóval tisztelem Ferber Katalin szaktudását, de Kína nem papírtigris, hanem valódi, veszélyes ragadozó.
