zöldek;FDP;német választás;

Armin Laschet

- Már Laschet felelősségét firtatják a konzervatív oldalon

Bár a vasárnapi német választáson csúfos kudarcot szenvedett kereszténydemokrata uniópártok kancellárjelöltje, Armin Laschet, a szociáldemokraták győzelme ellenére a következő szövetségi kormány élén képzeli el magát, egy újabb felmérés is azt igazolja, hogy a németek többsége hallani sem akar erről.

A Civey ügynökség felmérése szerint a megkérdezettek 71 százaléka nem támogatná Laschetet kancellárként, s csak 22 százalék szeretné őt látni a berlini kabinet élén. Az INSA intézet által a Bild-Zeitung számára készített felmérés szerint a németek több mint a fele támogatja, hogy Armin Laschet mondjon le a CDU elnöki tisztségéről. A felmérés szerint a megkérdezettek 43 százaléka az SPD jelöltjét, Olaf Scholzot szeretné kancellárnak, 13 százalék Laschetet, 36 százalék pedig egyiküket sem támogatja. A felmérés szerint 58 százalék úgy véli, hogy a CDU/CSU-nak nincs felhatalmazása a kormányzásra.

A CDU-n belül is egyre több olyan hangot lehet hallani, amely szerint nem mehetnek tovább a dolgok a régi kerékvágásban, el kell gondolkodni akár az ellenzékbe vonulásról, illetve a választási vereség miatt a személyi konzekvenciák sem zárhatóak ki.

Bernd Althusmann, az alsó-szászországi CDU vezetője a Zöldekkel és az FDP-vel való esetleges koalícióval kapcsolatban a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak azt mondta: „A CDU nem keltheti azt a benyomást, hogy szalmaszálakba kapaszkodik.” A választók akaratát el kell fogadni, tette hozzá, s egyértelműen kijelentette: „Az uniópártok nemhogy nem nyertek, de egyértelműen vesztettek”. Volker Bouffier hesseni miniszterelnök szintén nem tartaná jó ötletnek, ha a CDU annyira ragaszkodna a kormányzati szerepvállaláshoz: „Nem tartunk igényt a kormányzati felelősségre”, jelentette ki. Tilman Kuban, a CDU ifjúsági szervezete, a Junge Union vezetője pedig úgy foglalt állást, „Elvesztettük a választást. Pont.” Egyértelműnek nevezte, hogy a kormányalakítási mandátum az SPD, a Zöldek és az FDP kezében van.

Albert Füracker bajor pénzügyminiszter, a CDU politikusa úgy vélte, a választási fiaskóért egyértelműen Laschet a felelős. A Rheinische Postban utalt arra, a CDU/CSU 50 mandátumot vesztett el a Bundestagban, ebből 49 a CDU vesztesége volt.

Peter Altmaier kereszténydemokrata gazdasági miniszter szerint mihamarabb lépéseket kell tenni a párt „személyi állományának átszervezésére”. Hozzátette, szeretett volna egyértelmű felhatalmazást látni a CDU/CSU számára, „de ez most nehezebbé vált. Ezért kell gyorsan beszélnünk a CDU tartalmi és személyi összetételéről a jövőre nézve.” Hozzátette, hogy az uniópártok sok ingadozó szavazót veszítettek el. „Ez kell, hogy meghatározza a további magatartásunkat és a következő időszak irányvonalát is. Meg kell hallgatnunk a polgárok jelzését.”

Norbert Röttgen egykori környezetvédelmi miniszter, aki az év elején Laschet és a konzervatív nézeteket valló Friedrich Merz mellet szintén indult CDU elnöki tisztségéért, teljes körű megújulására szólított fel a pártban. A Kölner Stadt-Anzeiger című lapnak adott interjújában úgy vélte, a CDU-t „egzisztenciális veszély fenyegeti”, hiszen elvesztheti néppárti státuszát. Röttgen ugyanakkor óva intett az azonnali személyi változásoktól. Armin Laschetre utalva kijelentette, ő a megválasztott pártelnök és a közös kancellárjelölt. „Ezek a döntések addig maradnak érvényben, amíg mások nem születnek.”

Szerdán kezdődnek meg az előzetes tárgyalások a két kisebb párt, a liberális FDP és a Zöldek között a lehetséges koalíciókötésről. Ezeken a megbeszéléseken dőlhet el, hogy ki legyen az új kancellár, e két párt melyik politikai erő programját érzi megvalósíthatóbbnak. Miközben a liberálisok elnöke, Christian Lindner már többször is úgy vélte, szíve szerint a Zöldek mellett a keresztény uniópártokkal lépne koalícióra, a környezetvédőknél mind többen jelentik ki, hogy az SPD-nek kell létrehoznia az új kormányt. Annalena Baerbock, a Zöldek kancellárjelöltje egy televíziós műsorban el is ismerte, vannak átfedések a két párt programjában. Anna Peters, a környezetvédők ifjúsági szervezetének szóvivője közölte, egyértelmű, hogy a szociáldemokratákkal kell koalíciót kötniük. Annyi már ismeretessé vált, hogy a Zöldek alkancellárrá kívánják megtenni a párt társelnökét, Robert Habecket. 

A gázszivárgást kizárták, a hatóságok szerint nem természetes eredete van a detonációnak.