Azok a kevesek (de valószínűleg semmiképp sem tömegek) akiket borzasztóan izgatott a német választások eredménye, bizonyára eljutottak a közszolgálati ZDF csatornájára is. Egy politikai vitaműsorba kapcsolódhattak be, amelynek légköre annyira fesztelen volt, mintha semmi köze nem lenne a vérre menő voksoláshoz. Pedig dehogynem volt. Maybritt Illner, a ZDF politikai műsorvezető sztárja a szociáldemokraták, a konzervatív uniópártok, a szabad demokraták és a zöldek egy-egy vezető politikusával, és két újságíróval beszélgetett a részeredmények alapján kirajzolódó alternatívákról. Emelt hangulatban vitatkozgattak, sőt, inkább társalogtak, felvázolva az ország legfontosabb problémáit, a megoldási lehetőségeket, latolgatták a lehetséges koalíciókat, azok politikai következményeit. Különös élmény volt.
Mert bár az ember látja nap mint nap, hogy morzsolódik el a politikai kultúra Magyarországon, mégis furcsa azzal szembesülni, hogy lehet ezt másképpen csinálni, megbélyegzés, hazaárulózás, uszítás nélkül – kollégaként kezelve-tisztelve egymást. Ez a hangütés jellemezte a kacellárjelölti vitákat is – hiszen miért ne állnának ki együtt egy kis polémiára az ország nyilvánossága elé –, de ez a konstruktív beszélgetés a szavazatszámlálás közben sokkal meggyőzőbben mutatta, mi a normális politikai magatartás egy polgári demokráciában.
Morzsolódó nagyok
Barlai Melani politológus, az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem tudományos munkatársa, az Unhack Democracy civil szervezet társalapítója természetesen nincs meglepődve, hiszen nem csupán választás idején és a kinti médián keresztül figyeli a németországi eseményeket. „A német társadalom nem fogadja be a negatív kampányt. Idén voltak próbálkozások, de a média határozottan fellépett ellenük” – állítja. És nem csak a sajtó. „Ha egy politikai erő kilép a diskurzus általánosan elfogadott keretei közül, alapvetően más értékrend felől közelít a jelenségekhez, igyekeznek háttérbe szorítani. Közismert, hogy a radikálisabban jobboldali Alternatíva Németországért pártot (AfD) gyakorlatilag nácinak minősítette a sajtó, majd a közbeszéd. Ugyan a közmédiában szóhoz jutnak, ismertethetik álláspontjukat, beszámolnak rendezvényeikről, de a közvélemény keményebb velük, s főleg a szavazóikkal. A parlamentben az AfD politikusaival a többi párt képviselői nemigen állnak szóba, még a folyosón sem. Érthetőek az ellenérzések, de annyit el lehetne fogadni, hogy az Alternatíva egyelőre nem veszélyezteti a jogállami kereteket, és létező problémákról beszél. Wolfgang Schäuble, a Bundestag elnöke a napokban fel is vetette, hogy nem kéne ennyire dramatizálni a dialógust az AfD-vel.”
Kétségtelen, hogy az Alternatíva és a radikális Balpárt (Die Linke) képviselője nem szerepelt a ZDF említett kerekasztal-műsorában. Mondhatnánk, talán azért, mert nem lesz szerepük a kormányalakításban. Csak hát ez a szavazatszámlálás alatt még nem lehetett biztos, korábban pedig felmerült, hogy megfelelő eredménnyel a Die Linke akár koalíciós szerephez is juthat. Akárhogy is, az idei választás megerősítette, hogy a német politikai tér egyre erősebben fragmentálódik.
A szociáldemokraták sikerénél sokkal szembetűnőbb az uniópártok (CDU/CSU) komoly visszaesése. Ami már 2017-ben is érzékelhető volt, de Angela Merkel személye még javítani tudott a helyzeten. Barlai Melani szerint is fontos fejleménye a választásnak a nagy néppártok térvesztése: „1990-ben még több mint 75 százalékot ért el a két nagy néppárti tömörülés, az idén 49,8 százalékra zuhantak vissza, tehát közösen, nagykoalícióban sem tudnának stabil kormányt alakítani. Megerősödtek a Zöldek, ismét komoly szerepük lehet a szabad demokratáknak (FDP). A Die Linke gyengült, de nem tűnt el. És ismét elérkeztünk az AfD-hez. Első pillantásra megnyugtató, hogy 10,3 százalékot értek el, ami 2,3 százalékos visszaesés. Ha azonban figyelembe vesszük, hány egyéni mandátumot szereztek, akár előretörésről is beszélhetünk.”
A politológus úgy véli, a populizmus térnyerését úgy lehet megállítani, ha a német politika komolyabban foglalkozik azokkal a problémákkal, amelyeket az Alternatíva meglovagol. Hazánkból úgy tűnhet, Németországban a kerítés is kolbászból van, minden olajozottan működik. Pedig a helyzet egyáltalán nem ilyen derűs. „A koronavírus-járvány egyértelműen felszínre hozta, hogy súlyos lemaradások vannak a digitalizációban, ami a németeknél is nehezítette a gyors átállást az online oktatásra – mondja Barlai Melani. – Sok vidéki iskolában hiányoztak a megfelelő eszközök, egyes régiókban a magyarországinál is rosszabb az internetlefedettség. Az elöregedett oktatási rendszer reformja több évtizede várat magára. Komoly gondok jelentkeztek a háziorvosi rendszerben, a vasúti közlekedés egyes vidékeken katasztrofális.”
Mindezt nem lehet teljes egészében az ország újraegyesítése óta létező nyugati-keleti megosztottság mentén elhelyezni, bár az meghatározó tényező. A volt NDK területén élők hátrányba kerültek a gazdasági életben, hiszen az egyesülés után gyárakat zártak be, komoly állami cégek szűntek meg. Előnyugdíjazták az embereket, sokan váltak munkanélkülivé. A helyzet azóta sokat javult, megindult a felzárkózás, de felmérések szerint a keletnémetek 58 százaléka még mindig másodosztályú állampolgárnak érzi magát.
„A kelet-németországi tartományokban továbbra is rosszabbak a gazdasági mutatók – állítja Barlai Melani. – A bruttó átlagkereset nyugaton 26 euró óránként, míg keleten csupán 20. A beruházások terén a nyugatnémet cégek vannak vezető pozícióban. Az egy főre jutó GDP keleten a szövetségi átlagnak a 86 százaléka körül mozog. Nem véletlen, hogy az AfD 16-ból 10 egyéni mandátumot tudott szerezni Szászországban. Ezzel együtt a gazdasági-társadalmi egyenlőtlenségeket nem lehet a keleti területekre redukálni. Nyugaton, Bajorországban, Baden-Württembergben vagy akár Észak-Rajna-Vesztfáliában is vannak szegényebb, elmaradottabb körzetek.”
Az elfelejtett negyed
A szakértő szerint a politika szintjén alulreprezentált a lakosságnak az a 24 százaléka, akik nem mentek el szavazni. Nem egyszerűen egy passzív rétegről van szó. Felmérések kimutatták, hogy a nem választók között az átlagnál kétszer nagyobb a munkanélküliség, és jelentősen alacsonyabb a képzettségi szint. És persze nem szabad megfeledkezni arról a 9,3 millió bevándorlóról, akik választói jog nélkül élnek Németországban. Egyszóval, a német társadalomnak van egy „elfeledett” negyede, amely a jövőben komoly potenciált jelenthet a radikális politikai erőknek. Ez a Balpárt számára is kedvező terep lenne, de a formáció idén inkább a külpolitikai témákat erőltette, amelyek közül több – például a NATO-tagság – valóságos tabunak számít, és a társadalom egyébként is kevésbé fogékony rájuk. Ezért nem meglepő a baloldali párt visszaesése, sok szavazójuk állt át a szociális kérdésekre nagyobb hangsúlyt helyező SPD-hez és a Zöldekhez. Így aztán valószínűnek látszik, hogy az AfD próbálja majd megszólítani a politikából kiszorult csoportokat.
Komoly hiba lenne hát leírni a radikális jobboldali pártot. Annál is inkább, mert az összes társadalmi csoportban jelen van. Sok fiatal szavaz rájuk, és olyanok is, akik egészében elégedettek saját helyzetükkel. A közvélemény-kutatások rámutatnak, hogy ez a szervezet van leginkább jelen a mindennapokban. Szavazói szerint könnyű kapcsolatba lépni vele, vezetői, tagjai meghallgatják az embert. S bár hívei fele jelenleg még inkább ellenszavazónak tekinthető, mind többen vélik úgy, hogy az AfD alkalmas leginkább a krízishelyzetek, elsősorban a migránsprobléma kezelésére.
Barlai Melani kiemeli, hogy a párt fontos új társadalmi konfliktusokat is artikulált, amelyekkel a politikának komolyabban kéne foglalkoznia. Mindenekelőtt arról a törésvonalról kell beszélni, amely – német szociológusok és politológusok kategóriáit használva – a kozmopolita és a kommunitárius rétegek, a globalizáció nyertesei és vesztesei között keletkezett. „Sajátossága, hogy nem csupán a gazdasági tengely mentén helyezkedik el, mint a klasszikus bal- és jobboldali pártok kialakulásának hátterét jelentő munka-tőke ellentét – fejtegeti a szakértő. – A jelenlegi szembenállásban erősen megjelenik a kulturális tengely is. Az úgynevezett »kozmopolitáknak« komoly kulturális tőkéjük van, nyelveket beszélnek, sokat utaznak, külföldön is tanulnak, képzettebbek. A másik oldal nem rendelkezik ilyen tudással, tapasztalattal, tagjai bezártabban élnek, és az elérhető, számukra értelmezhető közösségi formákban keresik identitásukat, életterüket. Ragaszkodnak a hagyományos családmodellhez, a nemzeti közösséghez. Ezt az oldalt tudta igazán megszólítani az AfD, különösen a 2015-ös menekültválság idején.”
A Zöldeknek jó esélyük lenne rá, hogy háttérbe szorítsák a radikálisokat, hiszen a klímaproblematikában egyszerre lehetne mindkét törésvonal, a gazdasági és a kulturális, a nemzetköziség és az elitellenesség mentén mozgósítani. Egyelőre azonban ez az eszmeilág a gazdagabb régiókban, nagyvárosokban, a képzettebb rétegeknél és a fiatalok között népszerű.
A párt tavasszal így is 30 százalékon állt, de nem volt professzionális a kampánya, és kancellárjelöltje, Annalena Baerbock plágiumügye, hamisan megadott életrajzi adatai visszavetették. „Az efféle dolgokra a korrupciós ügyekkel együtt igen érzékenyen reagál a német közvélemény – jegyzi meg Barlai Melani. – Ráadásul a zöld pártnak a jövőben azzal is számolnia kell, hogy a szociáldemokraták is egyre többet foglalkoznak környezetvédelmi kérdésekkel, klímapolitikával. Az SPD egykori elnöke, Sigmar Gabriel már úgy fogalmazott, pártjának most már arra kell ügyelnie, hogy ne legyen zöldebb a Zöldeknél.”
A közlekedési lámpa
reménye
Egészében a politológus úgy értékeli a helyzetet, hogy a német társadalom átalakulóban van, ellentmondásokkal teli folyamatok zajlanak benne, amelyekre – bár kimutatható a pártstruktúra tagolódása – a politikai élet egyelőre nem tud megfelelően, az összes rétegre kiterjedő érdekképviselettel reagálni. „Részben ezzel is magyarázható, hogy a kampányok jelenleg erősen személyközpontúak. A német választó a számára tradicionálisan fontos, érdekegyeztetéseken alapuló stabilitás fenntartását nem annyira pártokban, mint tapasztalt, megbízhatónak vélt politikusokban keresi – állítja Barlai Melani. – Ebből a szempontból Angela Merkel egyedülállóan ideális figura volt, és az idei választás egyértelművé tette, hogy népszerűségének kevés köze volt a Kereszténydemokrata Unióhoz. Az új győztes pedig inkább maga Olaf Scholz lett, és nem az SPD.”
Kérdés, jelenthet-e komoly változást, ha Scholz, például egy „közlekedési lámpának” (Ampelnek) nevezett piros-sárga-zöld (SPD-FDP-Zöldek) koalíció élén, beülhet a kancellári székbe? Magyarország vonatkozásában aligha. „A német politikát kemény gazdasági érdekek irányítják – hangsúlyozza Barlai Melani. – Márpedig a magyarországi német befektetők nagyon elégedettek a jelenlegi magyar kormánnyal. A sokat kárhoztatott új hazai munkaügyi törvények is pozitívan hatnak a német autóipari cégekre. Scholz azt mondja, Németországnak és az EU-nak is pénzre van szüksége, így aztán feltehetően nem fog erősen rászállni a magyar politikai szereplőkre. Az inkább elképzelhető, hogy európai vezető szerepének megtartása érdekében Németország keményebben lép majd fel a jogállamiság védelmében, de ez a többi tagország politikai életének alakulásától, mindenekelőtt a franciaországi választás eredményétől függ. De a magyarországi is hozhat változást.”
