macska;természet;gyerekkor;

Acsai Roland versei

AZ ALKAIOSZI STRÓFÁK-CIKLUSBÓL

Akármi korban

Patakba néz a gém: nyaka, mint az ág.

Fácánkakas kiált, seregély rikolt. 

          Esőzve jött, esőzve menne 

                   már, ami néz az egekre, fentre.

Lehunyt szemére fátyol a parti sás,

nyitott szemébe képeket ejt a fény, 

          miként a vízbe kő zuhanna, 

                  béka beugrik a parti fűről.

Biciklizők tekernek el és futók

dobognak itt, kutyák csaholása szól. 

           Vasárnap, áprilisban, épp ma, 

                     most. De lehetne akármi korban.

Ártere már a múltja

A fű vizes hegyén mai fény virít.

A nádakat, ha látom, a tegnapét. 

           Bugáik intenének ázva. 

                     Éveit itt kitaposni, mint rég,

ma kéne újra, mint a gyerekkorét:

a lányomét, enyémet. A múltakért 

           jövőt, örökre múlhatatlant. 

                     Gém figyel. Ártere már a múltja.

A búbosbanka hangja

A macska domború hasa rejti még

a kölykeit: titokra nyitott magány. 

             A zár se enged. Elforogna 

                          nélküle élete: árva meggyfa

az ég alatt. A lányom, a macska és

a kertje. Más kakaskukorékolás. 

           A régi búbosbanka hangja 

                         messzi, gyerekkori, el se hangzik.

A némaság a némakacsák szavát

hová tehette? Távoli már az itt, 

              és távolibb az ott. Amerre 

                         óljai árnyai, arra vinne.