Bárándy Péter;alkotmányozás;alaptörvénymódosítás;alkotmányos rend;

2021-10-07 09:17:00

Bárándy Péter: az alkotmányozás nem bűncselekmény

A korábbi miniszter szerint Kövér László büntetőjogi fenyegetést dobott be politikai ellenfeleivel szemben.

- mondta el a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter.

A jelenleg ügyvédként dolgozó korábbi politikus ezzel Kövér László egy minap tett kijelentésére reagált, mely szerint átlépték a büntetőjog határát azon nyilatkozatok, mely szerint az Alaptörvény feles többséggel is megváltoztatható. "Ha nekem van igazam, akkor holnap büntetőeljárást kellene indítani azokkal szemben, akik az alkotmányos rend felforgatására uszítanak" - fogalmazott Kövér László. 

Bárándy Péter szerint előfordulhat, hogy a politikus kijelentése nyomán már készítik elő ennek feltételeit, ám hogy ez valóban megtörténjen, ahhoz tényleg fel kellene rúgni az alkotmányos rendet. "Törvényi rendelkezés nélkül nem lehet bűncselekmény miatt valakit felelősségre vonni" - fogalmazott, majd hozzátette: az állam elleni bűncselekmények közt vannak olyanok, amelyek az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatását büntetik, de ezek esetében kivétel nélkül erőszakos magatartásról, vagy erőszakkal való fenyegetésről van szó. Hangsúlyozta, arról elmélkedni, hogy választásokat követően, kormányváltás esetén az alkotmányt helyettesítő Alaptörvényben lévő hibák, és hiányosságok korrigálására milyen lehetőségek vannak, nem erőszakos, és nem erőszakkal fenyegető cselekmény.  

- fogalmazott Bárándy Péter.