Karácsony Gergely vissza fog lépni, és bejelenti, hogy Márki-Zay Pétert támogatja miniszterelnök-jelöltként az ellenzéki előválasztás második fordulójában – írja a hvg.hu. Úgy tudják, hogy hivatalosan hírzárlat van az ügyben, de több, egymástól független forrásuk is erről a fordulatról számolt be.
Karácsony Gergely és stábja az őt támogató pártok vezetőivel azután kezdett tárgyalni a miniszterelnök-jelöltségtől való esetleges visszalépéséről, hogy a Momentum beállt Márki-Zay Péter mögé. A hvg.hu információját ATV értesülése is alátámasztotta. Akkor még azt írták, az MSZP és az LMP sem támogatta volna a visszalépést, de a főpolgármester több szempontot mérlegel. Kiemelték:
Karácsony Gergely egy napja még azzal állt ki egy rendkívüli sajtótájékoztatón, hogy nem visszalép, hanem előre, a Márki-Zay előnyét mutató közvélemény-kutatási adatokra nem ad. Azt is elmondta, várja a szövetségeseket programja megvalósítására.
Márki-Zay akkor már fél napja arról beszélt, a közvélemény-kutatási adatok alapján nem neki, hanem Karácsony Gergelynek kellene visszalépnie. A két politikus szerda este is tárgyalt órákon keresztül, de nem sikerült meggyőzniük egymást.

