Elveszik a munkát, de lesz másik

Mi történne, ha hirtelen robotok lépnének a helyünkre, automatizálnánk a munkákat – és többé nem kellene dolgoznunk? Bármilyen hihetetlen, az emberek zöme nagyon nehezen viselné a hosszú-hosszú szabadságot, mert a kultúránkban a munka megkerülhetetlen, az énkép fontos része. Többek között erre az alapkérdésre keresi a választ Ottonie von Roeder német iparművész a Robotiskola és barátai című kiállításán, melyen a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (Sztaki) munkatársaival fejlesztett robotokat a Goethe Intézet Al-Residency programjának keretében. A tárlat kapcsán az alkotóval, valamint Horváth Dániel mechatronikai mérnökkel, a Sztaki kutatójával beszélgettünk.

– Mióta izgatnak bennetek a robotok?

Ottonie von Roeder: Már az egyetem alatt foglalkoztattak, főleg az érdekelt, miként fogják megváltoztatni az emberek életét, hogyan befolyásolják a munka világát. Izgatott, hogy a technológiai fejlődés milyen új perspektívákat nyit az egyén és társadalom szintjén. Amúgy nem tartom magam nagy számítógépzseninek, és sem a robotikában, sem a mesterséges intelligenciában nem mélyedtem el, de a téma érdekelt. Ebből írtam a szakdolgozatomat is.

Horváth Dániel: Alap- és mesterszakon egyaránt mechatronikát tanultam a BME-n, ami lényegében robotika volt, most pedig az ELTE Informatikai Karának doktorandusza vagyok – és már a mesterséges intelligenciával, valamint a gépi tanulással foglalkozom. A kutatásaimat a „deep learning” területén végzem, ennek lényege, hogy egy számítógépes algoritmus példákon keresztül tanulja meg, hogy az adott impulzusra, bemenetre milyen választ kell produkálnia. A mostani kiállításra például egy „computer vision modult” készítettem, amely segít a robotnak érzékelni a környezetét, bemérni és értelmezni a különböző tárgyakat, állatokat és embereket. A jövőben az érdekel, hogyan küzdünk meg a negyedik ipari forradalom kihívásaival, vagyis képesek leszünk-e flexibilis, intelligens robotokat készíteni, amelyek nemcsak precízen végzik a rájuk bízott feladatokat, de érzékelik és értelmezik is a környezetüket.

– Mindez felveti a science fiction regények és filmek egyik fő kérdését: vajon a technológiai fejlődésnek gátat kell szabnunk vagy sem?

Ottonie: Ez a dilemma az első ipari forradalom óta foglalkoztatja az embereket, mondván, felszabadítanak-e minket a gépek, vagy a rabjaikká válunk? Ebben az időben születtek olyan utópiák, melyekben a személyeknek nem kell keményen dolgozniuk. Az ipari forradalmak ezt idővel valóban elősegítették, az emberek egyre kényelmesebb munkakörülmények között dolgozhattak – még ha nem is csökkent a munkaterhelésük. Az utópiák azonban teljes egészükben sosem váltak valóra. A technológiai fejlődés gyorsasága mégis rohamosan nőtt, olyannyira, hogy az emberek már nem tudnak vele lépést tartani. Idővel a saját szakmájukban sem tudják magukat olyan tempóban képezni, ahogy például egy szoftver teszi. Ez egyik oldalról fenyegetés, másik oldalról áldás.

– A kiállítás robotjai is az ember helyett végzik a munkát. Az egyik kiviszi a levelet a postaládákba, a másik falat fest, a harmadik teát tölt. Milyen lesz akkor a világ, ha a robotok elveszik a munkánkat?

Ottonie: Egy német filozófus, Frithjof Bergmann már eljátszott a gondolattal. Egy alkalommal egy autóipari cégnek olyan modellel állt elő, melyben a dolgozók fél évet szabadságon tölthettek, a következő félév viszont a munkáé volt. A kísérlet során azonban kiderült, hogy a modellt nem is a cégek utasítják vissza – sokkal inkább a munkavállalók. Azt mondták, nem tudnak mit kezdeni a féléves szabadságukkal. A tudós szerint ez társadalmi betegség, mondván, annyira kötődünk a munkához, és olyan kiemelt helyet kap a kultúránkban, hogy a nagy szabadságban egyszerűen nem tudunk magunkkal mit kezdeni. A kutatásomnak ez fontos, kiemelt pontja. Ha a fejlett társadalmak netán eljutnak oda, hogy az embereknek kevesebbet kell dolgozniuk, az nem csupán technológiai átmenetet jelent, de egy pszichológiai és kulturális fordulatot is.

– A kiállítás többi robotja szinte önálló életre kel: ezek a robotkarok nemcsak egyszerű műveleteket végeznek el, de képesek arra, hogy újabb robotkart rakjanak össze. Mit adott nektek ez a projekt ?

Dániel: Ez volt életem első művészeti akciója, hiszen a kiállított robotkarok egyfajta installációnak is felfoghatók. Az eddigi projektjeim során sohasem az elvont, átvitt üzenet érdekelt, hanem az, hogy az alkalmazás technikailag a lehető legprecízebb legyen. Most viszont az ellenkezőjét tapasztaltam meg. Érdekes belegondolni, hogy a mesterséges intelligencián alapuló algoritmusok mire lesznek képesek a jövőben. Lehet, hogy idővel a robotok önmagukat fogják építeni, teljesen kivonva az embert a gyártási folyamatból.

– Egy ilyen fordulat hogyan hatna az emberi társadalmakra? Hogyan változna meg a munkához való hozzáállásunk?

Dániel: Az emberek többsége attól fél, hogy a robotizáció hatására elveszti a munkáját. Természetesen ezzel a problémával foglalkozni kell, de azért azt is érdemes megjegyezni, hogy a XVIII. század óta már három ipari forradalmon vagyunk túl, és minden esetben találtak új foglalkozást azok az emberek, akiknek éppen megszűnt a munkájuk. Gondoljunk csak bele, a XIX. század első felében a társadalom nagy része a mezőgazdaságban dolgozott, míg ez az arány a XX. század végére pár százalékra csökkent. A múlt század elején pedig ki gondolta volna, hogy a jövőben olyan új munkák születnek mint a programozó vagy a marketingmenedzser?

Ottonie: A technológia ráadásul az egyes munkákat is befolyásolja. Én designerként bizonyos munkafolyamatokat sokkal hamarabb megoldok, mint egy szakmabeli évtizedekkel korábban. Másfelől lehet, hogy a jövőben a munkák is megszűnnek. Mindez a világgazdaságot alapvetően befolyásoló globális hatásoktól is függ. Tavaly óta a pandémia is alaposan átalakította a munkaerőpiacot, elég, ha csak a home office jelenségére gondolunk.

Dániel: Sokan pedig amiatt aggódnak, hogy a robotizáció elsősorban az alacsonyan kereső munkákat fogja sújtani. Ez nem teljesen igaz. Sokkal könnyebb egy olyan mesterségesintelligencia-algoritmust alkotni, ami nagy gazdasági vállalatokat vezet, mintsem egy olyan robotot, amelyik reggelente rendet rak a hotelszobákban. Az utóbbit egy ember sokkal könnyebben elvégzi. És ez sokáig így marad.

– És mi a helyzet a cégek szempontjával?

Dániel: Fontos leszögezni, hogy a cégek azért automatizálnak, mert profitot akarnak termelni. Ha azonban globális szinten emiatt túl sok munkavállalót kell elbocsátaniuk, akkor idővel nem lesz, aki fizessen a cégek termékeiért. Vagyis az automatizáció sem lesz gazdaságos. A felvevőpiachoz tehát új munkahelyekre lesz szükség.

Ottonie: Lényeges továbbá, hogy a cégek bármit is fejlesztenek, adjanak hírt a fejlesztéseikről, azok ne maradjanak titokban. Persze ez a valóságban nem mindig így történik, de jobb, ha bizakodunk.